Index Vakbarát Hírportál

Netflix-sorozat állhatott a megszaporodott tiniöngyilkosságok mögött

2019. április 30., kedd 16:44

Közel harminc százalékkal növekedett meg a tinédzserek által elkövetett öngyilkosságok száma az Egyesült Államokban a Tizenhárom okom volt (13 Reasons Why) című sorozat megjelenését követő hónapban, írja az MTI egy amerikai kutatás eredményei nyomán.

Az amerikai Országos Egészségügyi Intézet támogatásával készült tanulmány az öngyilkosság kérdésével foglalkozó tini-drámasorozatot hozta összefüggésbe azzal, hogy 2017 áprilisában 28,9 százalékkal emelkedett meg az öngyilkosságok száma a 10 és 17 év közötti amerikai fiatalok körében.

A tanulmány szerint az érintett korcsoportban 2017 áprilisa és decembere között megközelítőleg 195-tel több öngyilkosság történt, mint amennyi a korábbi adatok alapján megjósolható lett volna.

A sorozat Jay Asher Tizenhárom okom volt című regénye alapján készült, amely egy olyan kamasz történetét mondja el, aki mielőtt felvágná az ereit, egy doboznyi kazettán meséli el azt a 13 okot, amellyel a döntését indokolja.

A kutatók elismerték: a hétfőn közzétett tanulmánynak vannak korlátai, hiszen nem tudtak közvetlen kapcsolatot mutatni a Netflix sorozata és az öngyilkosságok számának megugrása között, illetve nem tudtak más tényezőket kizárni.

A sorozat második évada tavaly májusban jelent meg, a harmadik évadot pedig már megrendelte a Netflix.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Rovatok