Index Vakbarát Hírportál

Dokumentumfilm készül arról, hogy lesz igazi ügyvéd Kim Kardashian

2019. május 8., szerda 13:57

Egy amerikai fizetős tévécsatorna, az Oxygen úgy döntött, szeretne dokumentumfilmet készíteni arról, hogyan készül a jogi pályára Kim Kardashian, és hogyan igyekszik segíteni azokon az elítélteken, akik úgy érzik, az amerikai igazságszolgáltatás csúnyán elbánt velük - írja a Newsweek. Rod Aiss, a Oxygen programigazgatója állítása szerint felnéz Kardashianre, amiért úgy döntött, a jogi pályát választja, és a hírnevét jó célokra használja fel.

A kétórás film egyelőre a Kim Kardashian: The Justice Project címet viseli, de a bemutatóig - aminek a dátuma még nem ismert - ez még változhat. 

Kim Kardashian nemrég jelentette be, hogy ügyvédnek készül. Emiatt persze kapott hideget-meleget, sokan megkérdőjelezték a szándékait, illetve azt, hogy mennyire veszi komolyan a tanulást. Tény, hogy nem azért lett ismert, mert harcosan küzdött volna az emberi jogokért, de nem ő lenne az első jogász a családban, hiszen édesapja,  Robert Kardashian volt O.J. Simpson egyik védőügyvédje. 

Hogy Kardashian komolyabb dolgokkal szeretne foglalkozni, már egy éve sejteni lehetett, amikor leült Donald Trumppal, hogy a börtönreformról tárgyaljanak. Az USA elnöke nem sokkal később a celeb kérésére kegyelmet adott egy idős asszonynak, akit a kilencvenes években ítéltek életfogytiglanra, majd egy 30 éves férfit ügyében próbált közbenjárni. A TMZ információi szerint a hírességnek és embereinek eddig 17 embert sikerült kiszabadítani, mindegyikük valamilyen kábítószerrel kapcsolatos balhé miatt kapott életfogytiglant, és eddig hiába kérték szabadlábra helyezésüket. Kardashian és csapata állítólag egyetlen alkalommal sem kért pénzt a szolgálataikért.

Rovatok