Jobban kell tartanom a saját feletteseimtől, mint az ellenségtől.

Erre a megállapításra jut John “YoYo” Yossarian bombázótiszt A 22-es csapdája című regényből készült új minisorozatban. Joseph Heller kultikus könyvéből Mike Nichols 1970-ben már készített egy filmet, ami egyrészt nem sikerült annyira jól, mint a rendező más munkái, például a Diploma előtt, vagy később a Dolgozó lány. Ráadásul ennek a filmnek szerencséje sem volt, hiszen egy időben jött ki Robert Altman koreai háború idején játszódó MASH című szatírájával, amit a közönség és a kritika is jobban szeretett.

A könyv viszont megőrizte kultuszstátuszát, 2019-ben is népszerű, vitathatatlan remekmű. Az aktualitása sem változott, éppen ez inspirálta arra Luke Davies (az Oroszlán és a Csodálatos fiú írója) és David Michôd forgatókönyvírókat, hogy hatrészes minisorozatban dolgozzák fel. A forgatókönyv aztán George Clooneynál kötött ki, akinek annyira megtetszett, hogy producerként, szereplőként és két rész rendezőjeként is beszállt a projektbe.

Márpedig Clooneyt, akit évek óta nyaggatnak azzal, hogy miért nem indul a demokrata elnökjelöltségért, a 2016-os Pénzes cápában láthattuk utoljára játszani. Vagyis - leszámítva a Nespresso reklámokat - mostanában nem szerepelte agyon magát. (Rendezni 2017-ben rendezett utoljára, a Suburbicon eléggé megosztotta a közönséget.) A 22-es csapdája viszont elég ok volt arra, hogy újra a kamera elé álljon, méghozzá a seggfej Scheisskopf hadnagy szerepében.

A történet főszereplője azonban nem ő, hanem a fiatal John “YoYo” Yossarian (Christopher Abbott), akit a kiképzésén ismerünk meg. A második világháború vége felé járunk, Yossarian pedig azért választotta éppen a légierőt, mert az itt szolgálók kiképzése a leghosszabb. Talán olyan hosszú, hogy mire véget ér, a háború is befejeződik. De nincs szerencséje, a háború még tart, ő pedig az olasz frontra, pontosabban a pianosai légibázisra kerül. Aki élve teljesíti a megadott számú bevetést, hazamehet. A gond csak az, hogy a bevetések számát a fanatikus Catchcart ezredes (Kyle Chandler) egyre csak emeli. Hol büntetésből, hol hazafiasságból, hol meg azért, mert olyan kedve van. Felmentést legfeljebb az a katona kaphatna, aki kérvényezi és megállapítják, hogy elmebeteg.

Yossarian mindent elkövet, hogy valahogy kikeveredjen a csávából, mert élni akar, és mert biztos benne, hogy ha valamilyen trükkel nem száll ki, meghal. Ahogy sorra esnek el körülötte a bajtársai, úgy tesz egyre kétségbeesettebb és egyre megkérdőjelezhetőbb dolgokat a menekülése érdekében. De nincs kiút, Daneeka doktor (Grant Heslov, a sorozat másik rendezője) nem nyilváníthatja őrültnek és nem szerelheti le azt, aki ezt kéri, hiszen az nyilvánvalóan nem őrült. Aki viszont nem kéri, az lehet ugyan elmebeteg, de megint csak nem leszerelhető, hiszen ezt nem is kérte. Ez a címben is szereplő 22-es csapdája.

A sorozat hatalmas tisztelettel bánik a regénnyel, de ez nem azt jelenti, hogy ne hajtottak volna végre nagy változtatásokat azért, hogy ez a bonyolult szerkezetű, sokrétű könyvet megfilmesíthessék. A szellemét, a lényegét nagyon is tisztelik, de közben például a szerkezetét teljesen megbontották. Az időben ugráló és a nézőpontokat váltogató könyvet lineáris történetvezetésűvé tették, és a sok különböző szemszög helyett végig Yossarian nézőpontjából követjük az eseményeket.

Éppen ezért nehezedett nagy teher a Csajokban megismert Christopher Abbottra. Úgy kellett szimpatikussá tennie YoYo-t, hogy az közben simán kockára teszi akár a társai életét is, csak hogy megmenekülhessen. És még így is el tudta érni, hogy vele tartsunk. Megint kiderült, hogy a Csajok rendezőjének, Lena Dunhamnek milyen jó szeme volt a színészekhez: az ott felfedezett Adam Driver már A listás sztár, aki amellett, hogy Spike Lee-vel, Jim Jarmusch-sal és Martin Scorsese-vel dolgozik, Kylo Ren a Star Warsból. És Christopher Abbott is abszolút sztáralkat, akinek mind a külseje, mind a tehetsége megvan egy hosszú hollywoodi karrierhez.

Rajta kívül viszont másnak nem igazán ad lehetőséget A 22-es csapdája, ez alól talán csak Milót alakító Daniel David Stewart kivétel. Ő az, aki csak nyerni tud a háborúban: miközben beszerzi az élelmiszert a katonáknak, ügyel a tisztek jól tartására, és üzletel bárkivel, természetesen az ellenséggel is. Milo maga a kapitalizmus, de Daniel David Stewart alakításában mégsem lehet rá haragudni. Ő így él túl, óriási haszonkulccsal.

A 22-es csapdája nemcsak a háború irracionalitásáról szól, nem egyszerűen egy háborúellenes szatíra. Nem(csak) emiatt aktuális ma is. A 22-es csapdájában öreg (na jó, középkorú) férfiak vezetnek a biztos halálba fiatal embereket, miközben a saját életük egy percig sincs veszélyben. Olyan férfiak, akik nem tehetségük vagy az eszük okán lettek vezetők, sokkal inkább a vakszerencse meg a kitartó törtetés segítette pozícióba őket. Ostobák, korlátoltak, hiúk, de ők döntenek százak, ezrek sorsa felől. De nem csak a hadsereg vezetői adnak leckét YoYo-nak: “Mussolini alatt fasiszta voltam, most én vagyok az amerikaiak legnagyobb barátja. De csak addig, amíg itt vannak” - mondja a római bordélytulajdonos, Marcello (Giancarlo Giannini).

Nem kell különösebb fantázia ahhoz, hogy megértsük, miért érezték úgy Clooney-ék, hogy éppen most kell újra elővenni ezt a történetet. Nagy öröm, hogy ha nem is hibátlan, de a könyvhöz méltó adaptáció született. És ha George Clooney tényleg nem akar elnökjelölt lenni, ahogy azt következetesen állítja, akkor legalább készítsen még sok ilyen nagyszerű filmet.

(A 22-es csapdája a Hulu sorozata, ami Magyarországon az HBO GO műsorán nézhető.)