Index Vakbarát Hírportál

Orlando Bloom menekült tündérek után nyomoz

2019. június 4., kedd 08:38

Kihozta az első teaserét az Amazon az augusztus 30-án megjelenő Carnival Row című minisorozatához. A nyolc részesre tervezett neo-noir sorozat két főszereplője Orlando Bloom (A Karib-tenger kalózai, A gyűrűk ura) és Cara Delevingne (Öngyilkos osztag, Valerian) lesz.

A Carnival Row egészen érdekes koncepcióra épül. Ebben a viktoriánus kori világban a mitikus lények menekültként élnek, miután az emberek meghódították a lakóhelyüket. Az emberek világa egyáltalán nem viselkedik toleráns módon az új lényekkel, ezért is válik veszélyessé a szövetség az ember detektív (Bloom) és a menekült tündér (Delevingne) között, akik egy brutális gyilkosságsorozatot próbálnak felgöngyölíteni együtt a mesebeli menekülteknek otthont adó Carnival Row-ban.

A sorozatban felbukkan még David Gyasi (Csillagok között), Karla Crome (A búra alatt) és a Trónok harcában Ellaria Sandet alakító Indira Varma.

A Carnival Row koncepciója egyébkén kísértetiesen hasonlít a kultikus Fables című képregényre, amelyet hosszú évek óta próbálnak tévére vagy mozira adaptálni, de eddig minden próbálkozás kudarcba fulladt.

Rovatok