Index Vakbarát Hírportál

Készül a sorozat Clinton szexbotrányairól

2019. augusztus 7., szerda 08:51

Bill Clinton egykori amerikai elnök szexbotrányairól fog szólni az American Crime Story harmadik évada, ami az Impeachment (kb. felelősségre vonás) alcímet kapta.

Az évad főszereplője Monica Lewinsky lesz, akit Beanie Feldstein (Éretlenségi) fog alakítani. Feldstein mellett olyan színészek fognak még benne feltűnni, mint Annaleigh Ashford és Sarah Paulson. Lewinsky maga executive producerként vesz részt a munkálatokban.

A botrány azzal robbant ki, hogy kiderült, Clintonnak éveken keresztül volt viszonya Lewinsky-vel, aki akkor a Fehér Ház egyik gyakornoka volt. A helyzet addig eszkalálódott, amíg Clinton ellen felelősségrevonási eljárás indult, azaz a republikánusok megpróbálták eltávolítani az elnöki pozícióból. Clintont végül nem váltották le. Az ügyről itt írtunk hosszabban.

Ryan Murphy sorozatának első évada az O.J. Simpson-ügyről szólt (itt írtunk róla), a második a Versace-gyilkosságról és az elkövető Andrew Cunananről (erről az esetről itt írtunk). Tervekben volt egy évad a Katrina-hurrikánról, de az FX-tévécsatorna bejelentette, hogy ez nem szerepel a tervekben, írja az E! Online.

Az American Crime Story: Impeachment az A Vast Conspiracy: The Real Story of the Sex Scandal That Nearly Brought Down a President (Egy nagy összeesküvés: Egy elnököt majdnem megbuktató szexbotrány valódi története) című könyv alapján készült, amit Jeffrey Toobin írt. Toobin már a sorozat első évadában is szakértőként vett részt.

A sorozatot 2020. szeptember 27-én tervezik bemutatni, ami pont egybeesik az amerikai elnökválasztás kampányidőszakával.

Rovatok