Index Vakbarát Hírportál

Viola Davis alakítja majd Michelle Obamát egy új tévésorozatban

2019. augusztus 30., péntek 14:43

Viola Davis a Showtime új, elnöki feleségekről szóló tévésorozatában tűnik majd fel Barack Obama nejeként. A First Ladies első évadában Michelle Obama mellett  Eleanor Roosevelt és Betty Ford életét ismerhetjük meg mind politikai, mind magánéleti oldalról. 

Michelle Obamát tévésorozatban még soha nem játszotta el senki, a 2006-os Southside With You című mozifilmben, ami későbbi férjével közös első randijukat mutatta be, Tika Sumpter alakította. 

Davis egyébként nemcsak színészként vesz majd részt a First Ladies munkálataiban, Julius Tennonnal, a JuVee Productions másik alapítójával vezetőproducerek lesznek - írja a Variety.  Így pedig bizony kollégája is lett az egykor first ladynek, hiszen most már Obamáéknak is van saját produkciós cégük. A Higher Ground első dokumentumfilmje, az American Factory nemrég debütált. A Netflixre készült film az ohiói Moraine több ezer autógyári munkásának sorsát követi végig .

Rovatok