Kezdjük egy álnaiv kérdéssel: mi fog történni, ha 11 szingli, 20-30 év közötti, az átlagnál jóval extrovertáltabb, kigyúrtabb, nagyobb mellű, szőrtelenebb faszit és csajt bezárunk egy minden jóval felszerelt villába Ciprus szigetén, megfosztjuk őket a külső ingerektől, feladatot, tennivalót csak vásár- és ünnepnapokon adunk nekik, majd azzal zárjuk rájuk az ajtót, hogy párosodjatok?

Ez a Love Island premisszája, ami a formátumot "ihlető" Paradise Hotel című műsorral együtt egy 1973-as szociológiai kísérlet melléktermékének köszönheti a létét, meg annak az egyszerű ténynek, hogy ha ezer tévénézőtől megkérdezik, hogy nagyon okos, rendesen felöltözött emberek asztal melletti beszélgetését nézné-e napi egy órában vagy 11 fürdőruhás fiatal eleinte tétova, majd egyre szenvedélyesebb párzási rituáléját, 983-an a B-t választanák. (Itt biztos be lehetne szúrni egy zárójeles mondatot arról, hogy az értékgyilkos kereskedelmi tévék agymosott, szilikonmellű nőket és kockahasú, ostoba fajankókat akarnak faragni a Magyar Gyermekekből, de őszintén mondom, nem sok összefüggést látok a valóságshow-k úgy 19 évvel ezelőtt indult térhódítása és egy nemzet IQ-szintjének változása között. )

A műsor térhódításáról nehéz lenne komoly arccal beszélni, hiszen a briteken kívül az abszolút számokat nézve mindenütt bukott, viszont a közösségi médiában és a közbeszédben mindenütt tarolt, az is markáns véleménnyel volt róla, aki még egy percet nem látott belőle, a bulvárlapok imádták, hiszen amíg egy-egy évad tart, meg van oldva a "milyen kép menjen a címlapra" kérdés. A briteknél az átlagosnál jobban sikerült szereplőválogatás miatt (is) hozott 5,6 millió nézőt a legutóbbi évad, ezzel ez az egyetlen piac, ahol valódi sikertörténetként lehet emlegetni. Hogy itthon az lesz-e vagy sem, azt elsőre nehéz megmondani, a naponta jelentkező műsorok nagy hátulütője, hogy ha kettőt kihagysz, lemaradsz valami olyan apróságról, ami majd később lesz fontos,

A Love Islandben ugyanis nincsenek meg azok az állandó, kiszámítható elemek, melyek az Éden hotelt zsinórtangában tolt stratégiai játékká tették, azaz nem lehet előre tudni, mi, mikor történik, mikor kell párt választani, mikor lesz randi, egymás felkérdezése, stb. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy lehet stratégiai döntésekben gondolkodni, de mivel az alkotóknak pont az nem kell, hogy az ápoltak irányítsák az intézetet, azonnal léphetnek, ha valaki nagyon elkezdené rángatni a szálakat, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy ebben a műsorban a közönség is szavazhat, így nem elég csak odabent gazsulálni a csajoknak hogy ne vágjanak ki, mert Jávor Pál-bajszom van, a kameráknak is el kell játszani, micsoda fájin gyerek vagyok.

Ez nem taktikai játék és ennek megfelelően nem is taktikusokat válogattak össze hozzá, hanem szerelmet, hírnevet, pénzt, csillogást hajtó csajokat és pasikat. Mindenki fitt és frissen szőrtelenített, a csajok gondosan sminkelnek naponta többször is (a sminkfolyosó az egyik legfontosabb helyszín lesz a házban), olyan nincs hogy a kerekre gyúrt fenék fölött egy kusza szemöldök elronthasson bármiféle összképet is.

Az első adásból annyi derült ki, hogy a csajok valahogy kényelmesebben, természetesebben érzik magukat, nem feszengnek, de kábé két perc alatt mindegyikük felmérte a helyzetet, és pontosan tudja, melyik pasi lesz az, akit maga mellé állíthat, még ha nem is érdekli, csak a kiesés elkerülése végett. A szereplőkből egy-egy apróságra lehet emlékezni, az egyik srác férfikontyára, a másik nagyon gáz bajuszára, vagy az ugráló mellizmokra, de verbális bravúr nem sok volt, a bemutatkozó kisfilmekről üvölt, hogy nagy részük előre megírt szövegből készült, épeszű nő olyat nem mond, hogy

ő egy szép vászon, amihez kell egy erős keret.

A mesterkéltség a műsorvezető Lalin is érezhető, a szövege nagy része idegen neki, de azt megértem, hogy nem merték spontán viccesnek hagyni, drága műsor ez ahhoz, hogy ilyesmikkel szórakozzanak. Azt egy adás után nemigen jelenteném ki, hogy Lali megoldást jelent az RTL férfi-műsorvezető problémájára, de Fördős Zénél máris szimpatikusabb, ami mondjuk nem olyan nagy truváj. A párválasztással nyitó első részből nyilvánvaló, hogy sok, nagyon sok beszélgetés lesz a szerelem, szex, szenvedély témakörökben, viszont ha tippelnem kellene, az első sírógörcsöt nem egy csaj kapja, hanem a Titanic Jackjének szerepére ácsingózó nagydarab pali, amikor hoppon marad egy párválasztásnál.

Hogy aztán a Love Island egy leegyszerűsített, a legérdekesebb elemeitől megfosztott Éden hotel lesz, vagy egy szerelemről, párkapcsolatról, férfi-női szerepekről szóló szappanoperába oltott reality, az nem világos, de hálistennek jól elkülöníthető a Való világtól, és nem az egész napos üvöltözésre épít narratívát. Néha már ennyi is elég.