Index Vakbarát Hírportál

Új budapesti napilap indulhat Pesti Hírlap néven

2019. szeptember 12., csütörtök 08:39

Hamarosan új, ingyenes nyomtatott napilap indul Budapesten, Kerényi György szakmai irányításával - írja a média1.hu. Úgy tudják, hogy a lap novemberben jelenhet meg először, most toborozzák az újságírókat a szerkesztőségbe. A tulajdonos a Prágában élő médiavállalkozó, Milkovics Pál, aki korábban meg akarta venni a Magyar Nemzetet, a Heti Választ, az online kiadásaikat és a Lánchíd Rádiót is működtető kiadót, de az akkori tulajdonos, Simicska Lajos nem akartak vele üzletelni. (A vállalkozó az Indexnek ebben az interjúban beszélt a meghiúsult üzletről, és a további terveiről.)

Milkovics az új lappal kapcsolatban azt mondta, hogy még nem tud konkrét időpontot mondani az indulásra, de biztosan nem októberben lesz. Arra, hogy tényleg Kerényi György lesz-e a főszerkesztő, azt mondta, beszélgettek ilyesmiről, nagyon kedveli őt, de többet erről most még korai lenne mondani.

Kerényi 2006 és 2010 között a Kossuth Rádió főszerkesztője volt, később a vs.hu-nál volt alapító-főszerkesztő, majd 2015-től a szlovák közszolgálati média magyar adójánál, a Pátria Rádiónál dolgozott. 2017 tavaszán Botka László MSZP-s miniszterelnök-jelölt és szegedi polgármester invitálására Botka jelöltségének időszakában az MSZP-nél volt kommunikációs igazgató, majd fél éven át a szegedi városházán kommunikációs vezető. Ezután Kerényi visszatért Szlovákiába a Pátria Rádióhoz. Kerényi nem akart nyilatkozni az új lap indulásáról.

Jelenleg a kormányközeli Lokál a legnagyobb példányszámú ingyenes napilap Budapesten. Tavasszal arról lehetett hallani, hogy a Lokál megszűnhet, a Ripostot pedig a Borsba olvaszthatják, de a kiadó cáfolta ezeket a híreket. Nyár végén derült ki, hogy  a Habony Árpád irányítása alatt létrehozott Modern Media Group Zrt., a Lokál és a 888.hu kiadója, valamint Ómolnár Miklós korábbi cége, a Ripost Média Kft., a Ripost kiadója szeptember végén megszűnik, a cégek jogutódja a Mediaworks Hungary Zrt.

Rovatok