Index Vakbarát Hírportál

Új-Zélandon forgatják A Gyűrűk Ura-sorozatot is

2019. szeptember 18., szerda 09:55

Peter Jackson A Gyűrűk Ura-trilógiája miatt a fél világ Új-Zélandra akart menni, hiszen sikerült (kis CGI segítségével) szinte tökéletesen ábrázolni Középföldét, és most úgy tűnik, hogy az Amazon sem akar lyukra futni, úgyhogy visszatérnek ugyanoda, hogy a készülő sorozatot ott forgassák.

"Amikor helyszínt kerestünk, hogy életre keltsük Középfölde Másodkorának eredeti szépségét, tudtuk, hogy valami fenséges vidékre vágyunk érintetlen tengerpartokkal, erdőkkel, hegyláncokkal, ahol emellett világszínvonalú felszerelést, stúdiókat, képzett és tapasztalt szakembereket is találunk" - írta közleményében J.D. Payne és Patrick McKay, a sorozat executive producere, írja az MTI.

Az Amazon sorozata A Gyűrűk Ura előtti időkben játszódik majd. A cég két éve szerezte meg a tolkieni világ televíziós adaptációjának jogait. Az előkészítés már megkezdődött, a gyártási munkák Új-Zéland legnagyobb városában, Aucklandban a következő hónapokban indulnak. Az biztos, hogy az egyik főszereplő Will Poulter (Fehér éjszakák, Családi üzelmek) lesz.

Peter Jackson filmtrilógiája majdnem 3 milliárd dollár (903 milliárd forint) jegyárbevételt hozott és 17 Oscar-díjat nyert.

Rovatok