Index Vakbarát Hírportál

Karácsony tanácsadója lett az Átlátszó alapítója

2019. november 5., kedd 15:20

Tordai Csaba alkotmányjogász, ügyvéd, a Gyurcsány- és Bajnai-kormány egykori jogi és közigazgatási államtitkára kiszállt az Átlátszó oknyomozó portálból, hogy a jövőben Karácsony Gergely főpolgármester jogi tanácsadója legyen.

A változást maga Tordai jelentette be az Átlátszó.hu keddi, általa jegyzett bejegyzésében.

Nagyon büszke vagyok arra, amit elértünk. (...) Most viszont résztulajdonosként búcsúzom a portáltól. Karácsony Gergely főpolgármester munkáját fogom segíteni jogi tanácsadóként, illetve egy fővárosi tulajdonú gazdasági társaságnál is tisztséget fogok betölteni, ez pedig nem összeegyeztethető azzal, hogy egy független oknyomozó portál kiadójában tulajdonrészem legyen

– írja a posztban.

Az ügyvéd-alkotmányjogász leírja: a portált kiadó Atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft.-ben Gáli Csabával és Sepsi Tiborral egyharmad-egyharmad-egyharmad arányban közösen birtokolt 30,66%-os társasági részesedésből rá eső részt az Átlátszó egy másik jogászának, Tóth Balázsnak adta el.

A cég tulajdonosai így jelenleg Bodoky Tamás (44 százalékkal), Maróy Ákos (25,33 százalékkal), valamint Gáli Csaba, Sepsi Tibor és Tóth Balázs közösen (30,66 százalékkal).

Rovatok