Index Vakbarát Hírportál

Új főszerkesztője lett a Népszavának

2019. november 6., szerda 15:39 | aznap frissítve

Új főszerkesztő kerül a Népszava élére, szerdától a korábbi főszerkesztő-helyettes, Nagy György irányítja a lapot. 

A napilapot 2017 májusa óta vezette Horváth Gábor, aki a jövőben is fontos feladatot lát majd el az újságnál, a külpolitikai rovat vezetője lesz. A kiadó ügyvezetője, Mátray Mihály bejelentése szerint Horváth 2017-ben nehéz helyzetben vállalta el a lap irányítását, de most

a legutóbbi tulajdonosváltás után visszatér eredeti hivatásához, a külpolitikai újságíráshoz. A majd' 150 éves napilap életében újabb fejezet kezdődik, a tulajdonos azt szeretné, ha a Népszava tovább növelné piaci részesedését a nyomtatott újságok és az online portálok között egyaránt.

Az új főszerkesztő több hazai lapnál dolgozott már, sokáig volta Népszabadság munkatársa volt, de megfordult a Vasárnapi Hírek, a Hetek és az Index szerkesztőségében is.

A Népszavát idén áprilisban vásárolta meg az ismert nagyvállalkozó, Leisztinger Tamás. A lapot addig az MSZP korábbi pártpénztárnoka, Puch László birtokolta Horizont AG nevű érdekeltségén keresztül. Leisztinger akkor azt mondta, a lap megvásárlása "értékválasztás" volt, és hozzátette: "Nemcsak a lap hangnemét kívánjuk megőrizni, hanem a szerkesztőséget is, illetve a megkezdett fejlesztések folytatását is támogatjuk."

A Népszava az elmúlt években abba a sajátos helyzetbe került, hogy markánsan ellenzéki hangvétele ellenére legalább felerészben állami hirdetésekből tartották fenn. A Népszava a legrégebbi magyar közéleti napilap, 1877 óta jelenik meg, és eredetileg a Magyarországi Szociáldemokrata Párt újságja volt. 2019 első félévében az auditált adatok szerint több mint 20 ezer példányban értékesítették, a Népszabadság megszűnése és a Magyar Nemzet példányszámának 2016 után bekövetkezett drámai zuhanása után a legnagyobb magyar nyomtatott közéleti napilapnak számít, ráadásul egyedülálló módon 2014 után valamelyest növelni is tudta az olvasottságát. (A nyomtatott politikai sajtó leépüléséről részletesebben ebben a cikkünkben írtunk.) A nepszava.hu portálnak a Digitális Közönségmérési Tanács adatai szerint jelenleg napi 48 ezer látogatója (RealUser) van.

Rovatok