Index Vakbarát Hírportál

Jáksó László szerint Sebestyén Balázsék felett eljárt az idő

2020. január 15., szerda 11:48

A Sláger FM reggeli sávjának új műsorvezetője ismét parádés nyilatkozatot adott. Ezúttal a Rádió1 konkurens műsorának házigazdáiról mondta el a véleményét, és közülük is inkább Sebestyén Balázs volt célkeresztben, aki szerinte egyébként csak szerepet játszik. 

Hozzátette, amikor még mindannyian a Class FM-nél dolgoztak, úgy tűnt, hogy Sebestyén Balázs, és műsorvezetőtársai, vagyis Vadon Jani és Rákóczi Feri nem kedvelték egymást túlzottan, de persze lehet, már változtak a viszonyok, ám szerinte csak megjátsszák az egészet. Mondjuk, szerinte úgyis idejétmúlt az a formátum, hogy hárman órákon át viccelődnek. 

Ha felvenném, esténként sokat segítene az elalvásban. Egy félig-meddig haveri társaság ül, és néha nagy nehezen beereszt valakit ebbe a környezetbe, aki egyfajta kegyként élheti meg, hogy hajlandóak vele dumálni... Ez baromság!

Szerinte egyébként a formátum valaha működött, de ideje lenne valami újat kitalálni, hiszen megváltoztak a fogyasztói szokások, és „már egy néhány perces videót sem néznek végig az emberek”. 

Való igaz, ez egyszer jó volt: jól állt Boros Lajosnak és Bochkor Gábornak. Persze, ehhez az kellett, hogy az emberek ne ismerjék a hátteret, én azonban ott voltam, és tudtam, hogy szegény Bochkorék, akiket egyébként a két legtehetségesebb magyar rádiósnak tartok, mennyire unták már egymást.

A Blikk megkereste a másik felet is, de Sebestyén Balázs nem kívánt reagálni Jáksó László szavaira. 

Aki egy kicsit is ismeri őt személyesen, pontosan tudja, mekkora távolság van a kommunikált énje és a valódi között. Ilyen értelemben miért ne froclizhatnám? Pontosan tudom, hogy őt ez hogy érinti, és ez engem mulattat

– nyilatkozta Jáksó László.

A lap szerint egyébként korábban nem volt jele annak, hogy a két rádiós között bármilyen feszültség is lenne, többször is dolgoztak ugyanannál a rádiónál vagy tévénél, igaz, a reggeli műsorsávban most egymás konkurenciái lettek.

Rovatok