Index Vakbarát Hírportál

Megválasztása óta egyszer sem szólalhatott meg Karácsony a közmédiában

2020. január 18., szombat 21:51

A  2019. október 13-án tartott önkormányzati választások óta sem a közszolgálati tévé, sem a közszolgálati rádió műsoraiba nem hívták még meg Karácsony Gergely főpolgármestert, derül ki a Mozgó Világ folyóirat hamarosan megjelenő interjújából.

A főpolgármesterrel készült interjúból (amely a lap januári számában lesz teljes egészében olvasható) a Mozgó Világ honlapján jelent meg a következő részlet:

- Sem a választási győzelme után, sem a kormánnyal való tárgyalása után nem hívták meg a közszolgálati magyar televízió és rádió műsoraiba. Ezekben két és fél hónap után megszólalhatott már?

- Nem.

- Komolyan mondja?

- Persze, szóba sem került.

Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a közmédiáról, Karácsony úgy válaszolt: "Mondanám, hogy megérik a pénzüket, de ez valójában nem igaz. Elköltenek 90 milliárdot évente, de a műsoraikat alig nézi, hallgatja valaki."

A főpolgármesternek egyébként nem hiányzik különösebben a közmédiás szereplés. Úgy fogalmazott: "Nekem csak a Facebook a média, eddig ezen keresztül tartottam a választókkal a kapcsolatot.

Az interneten csaknem 70 ezer embert érek el, többen vannak, mint ahányan a közszolgálati híradót nézik.

Egyébként a megnyert választás azt is bizonyítja, hogy a lakájmédia hatékonysága rendkívül alacsony. Az állampolgárokat pedig közvetlenül is meg tudjuk szólítani" – mondta.

Karácsony egyúttal azt is kifejtette, hogy szerinte miért áll olyan rosszul Orbán Viktor és a Fidesz a fiatalok körében: "Nem tudnak vele mit kezdeni, látnak egy pocakos, ősz hajú bácsit, aki ráadásul még fiatal demokratának is vallja magát. Mi talán még emlékszünk rá, hogy a rendszerváltáskor milyen beszédet mondott a Hősök terén, de a fiataloknak fogalmuk sincs erről."

Rovatok