Index Vakbarát Hírportál

Hardy Mihály visszatér a médiába, a Klubrádió főszerkesztő-helyettese lesz

2020. január 27., hétfő 13:28

A Pulitzer-emlékdíjjal és Táncsics-díjjal kitüntetett volt televíziós újságíró több mint egy évtizedes főkommunikátori munka után tér vissza a médiába, a Tesco és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér egykori kommunikációs vezetője a Klubrádió főszerkesztő-helyettese lesz február 1-től, és elsősorban a hírműsorok felügyelete tartozik majd hozzá, írja a Média1.hu. Hardy a Klubrádiónál a ma már a 168 Óra főszerkesztőjeként tevékenykedő Rózsa Péter korábbi főszerkesztő-helyettesi feladatait veszi majd át.

A Media1 információi szerint Hardy Mihálynak saját műsora - legalábbis egyelőre - nem lesz a rádióban. Hardy Mihály kinevezését hétfőn jelentették be a Klubrádió munkatársainak.

Hardy Mihály 2008 óta a ferihegyi repülőtér szóvivője és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret működtető Budapesti Airport Zrt. kommunikációs igazgatója volt, de erről pozíciójáról a kormányzati kapcsolatokért felelős vezetővel együtt leváltották tavaly. Ahogy azt az Index is megírta, mindkettőjük utódja Valentínyi Katalin lett,  aki korábban többek között a Palkovics László vezette felsőoktatási államtitkárság sajtófőnöke volt az Emberi Erőforrások Minisztériumában.

Rovatok