Index Vakbarát Hírportál

Megvette a Spotify a világ egyik legnépszerűbb podcasthálózatát

2020. február 5., szerda 14:13

A Spotifyhoz került a Ringer médiahálózat, írja a Variety. Ez azt jelenti, hogy a világ első számú streaminghálózata mostantól a világ egyik legnépszerűbb podcasthálózatának a tulajdonosa. A Spotify ezzel akar még több energiát fektetni a felületén a podcastműsorok támogatásába.

A Ringert 2016-ban alapította az egyik legismertebb amerikai sportújságíró, Bill Simmons, aki először az ESPN-nek szervezett magának nevet, majd később létrehozta az azóta megszűnt Grantland nevű sporttal, szórakozással és popkultúrával foglalkozó oldalt.

A Ringer amellett, hogy tradicionális online portálként is működik, rengeteg más digitális felületre is tartalmakat gyárt. A legismertebbek egyértelműen a podcastjeik, több mint 30 tematikus műsort készítenek olyan témákban, mint a politika, sportfogadás, kosárlabda, popkultúra vagy zene. A Spotify azt mondja, hogy az együttműködés részeként még több podcastet indítanak főleg sport témában, és új monetizációs lehetőségeket keresnek. 

2019 óta ez a negyedik nagy bevásárlás a cég részéről podcastfronton, hiszen egymás után vásárolták meg a Gimlet Mediát, az Anchort és a Parcastot is. Nem véletlen, a cég szerint a tavalyi utolsó negyedévben 200%-kal nőtt a podcasthallgatók száma Spotifyon.

A kérdés az lehet a jövőre nézve, hogy mi lesz a Ringer olyan tartalmaival, amelyeket más felületekre gyártanak, mint a Twitteren streamelt sorozatos élő kibeszélők vagy a Youtube-on futó NBA Desktop. Ezen kívül a Ringer filmes szegmense több sportos dokut is készített és készít az HBO-nak, de azt nem tudni egyelőre, ezeknek mi lesz a sorsa, pedig a Ringer és az HBO közismerten remek viszonyt ápolnak egymással évek óta, Simmonsnak még saját műsora is volt a csatornán.

Rovatok