Az Álarcos énekes eredeti, dél-koreai változatáról első blikkre üvöltött, hogy ez az a műsor, amit az ázsiai piacokon zabálni fognak a nézők. Minden eltúlzott, minden sok benne; a díszlet gigantikus, és ahol nem csillog, ott világít, vagy a kelleténél több színben pompázik; a műsorvezető extázisba jön egy-egy versenyző láttán; a közönség meg sikoltozik, amihez a zsűri, vagyis nyomozók adják alájuk a lovat – dettó nem visszafogott viselkedéssel. És hogy miről szól a műsor? Van 12 ismert ember (sportoló, tévés, filmes, irodalmár stb.), kapnak a fejükre egy-egy bazi nagy maszkot, amiben kész csoda, hogy nem kapnak hőgutát, és ebben énekelnek tehetségükhöz és exhibicionizmusokhoz mérten jól, rosszul.
Ettől még ne legyenek illúzióink, Az Álarcos énekes full trash tévé, csak jól megcsinálva.
Ezt a műsort remekül lehetett adaptálni az amerikai piacra, ahol a túláradó érzelmekkel operáló zsűri, a show profibb, feszesebb lebonyolítása és persze a szereplők magasabb celebfokozata (Gladys Knight, Joey Fatone, Rumer Willis, La Toya Jackson, Tori Spelling, Terry Bradshaw, Seal, Patti LaBelle) már a harmadik évadot gurította elő. A britek verziója méretében és kivitelében is picit tán még az amerikaira is rátett egy lapáttal, viszont hozzájuk be kellett ültetni az amerikai adásból azt a Ken Jeongot zsűrizni, akiről tíz nézőből tíznek a Másnaposok filmek idegbeteg, pucér gengsztere jut eszébe. Ő az, aki felugrik a zsűriasztalra, és onnan üvölt, ha kell – erre a britek valóban alkalmatlanok lennének.
Ahogy mi is. A magyar vérmérsékletbe nem férne az bele, hogy a zsűriasztal mögött ülő Dancsó „sosemegyektévébe” Péter vlogger egyszer csak helyből felugorjon az asztal tetejére, és Guns n' Roses-re headbangeljen. Leginkább azért, mert a You Could be Mine című nóta hallatán, amit az első műsorban adott elő valaki, kijelentette, hogy soha életében nem hallotta. Mondjuk ezen a ponton láttam Sebestyén Balázs arcán egyszerre azt, hogy #baziöregvagyok és azt, hogy #namenjafaszomba. Ezt a műsort, mint a legtöbb ilyen hétvégi esztrádshow-t az előadók mellett a zsűri tudja felemelni vagy elsüllyeszteni. Példának ott van a Sztárban sztár, amit a középszerűségből Majka és Hajós emelt ki az elején, és Stohl és Papp Szabi taszította le később.
Az Álarcos énekes, lássuk be, a tévézés sárga bögréje, ami nem feltétlenül hátrány. Egy szabály van: amelyik énekes a legkevesebb szavazatot kapja a nézőktől az adás végén, leveszi az álarcot, a közönség meg sikolt, mintha kötelező lenne neki.
Az addig eltelő nyolcvan percben vannak a produkciók, évődik a műsorvezető, Istenes Bence az asztal mögött ülő csajával, és társalognak egymással a zsűritagok. Kész. Nincs pontozás, semmi agymunka, ha ebből még elvennénk valamit, egy köztévés beszélgetős műsor maradna a bödön alján. A zsűribe szerintem nagy tévedés volt Dancsó Péter beválogatása, mert kilóg a tévés profik közül az unott, nem odavaló, nagyon rossz ritmusban tolt rétegpoénjaival. A comic timing nevű dolgon, ami az összes hivatásos viccesember legfontosabb ismérve, az ő esetében a vágott műsor sem segített.
A többiek vérprofik: a ragtime-csillárnak öltöztetett Csobot Adél a naivát hozza, és pont annyit civakodik Istenessel, amennyitől még Kövér László sem kapna a szemöldökéhez (már ha nézne ilyen műsorokat), Gáspár Laci pedig a nép egyszerű gyermekeként kvázi a nézőt képviseli az asztal mögött. Sebestyén Balázs nekem nagy kérdőjel volt, hiszen a műsorvezetők domináns szereplők, aki ezt huszonplusz éve tolja, az nem lesz béta Istenes alfája mögött. Nem is lett, kvázi zsűrielnökként kisfőnökösködik, irányít az asztal mögül, és csak néha érzi az ember úgy, hogy rá kellene szólni, hogy ez most egy másik balett, kisebbeket kéne ugrálni.
Ami a versenyzőket illeti, az eddigi külföldi évadokban elképesztő szórás volt, egykori NFL-legendától Grammy-díjas énekesig volt minden, tehetséges és bűn rossz is, de valahol az énekhang itt a legkevesebb, a nyomozás, a közös találgatás gyermeki öröme az, ami viszi ezt a műsort magával. Hogy a nyuszijelmezes, csajnak tűnő celeb valóban nő-e, és a maszk mögött eltompított, alig hallható hang direkt szar, mert olyan vérprofi az illető, vagy azért olyan tré, mert tényleg csak ennyit tud? És az a beállás most akkor arra utal, hogy kiöregedett díva az illető, vagy Torghelle Sándor futballista? Esetleg Csűrös Karola? Kábé ilyen spektrumon megy a találgatás, a nyomok, amiken elindulhatunk (minden szereplőről van pár infó) nem sokat segítenek, a tippelgetés meg óhatatlanul olyan lesz, mintha a Gyertek át! című játékos vetélkedő egy feladatát néznénk, a nyomozók/zsűritagok röhögnek, és te is, mert
a pandajelmez mögé simán odaképzelted Dávid Ibolyát, de a végén nem vagy csalódott, hogy Csepregi Éva volt mögötte.
A jelmezek, a maszkok pont annyival visszafogottabbak és kisebbek, mint amennyivel kevesebb pénzből készítette a műsort az RTL az amerikai Fox-verzióhoz képest. Ennek megfelelően minden, amit látunk, kisebb, olcsóbb, mint az amerikai vagy brit verzió látványvilága, épp ezért marad el az emberben az az érzés, hogy egy nagy durranást néz a tévében, valami olyat, amiről másnap beszélni szeretne a kollégákkal és nemcsak egy olyan műsort, ami szimplán elröhögtet másfél órán át, majd nyomtalanul kiürül a szervezetből. Az első adás nézettsége a várakozásoknak megfelelően magas volt, 1,3 millió néző és 28,6 százalékos közönségarány, ami az év eddigi legjobbja. Most vasárnap a TV2 is megmutatja a saját maszkos énekeses műsorát, a nézettségi verseny akkor lesz igazán érdekes.