Az elmúlt pár hónapban a korábbi főszerkesztő és helyettesei őszi távozása után egy sor újságíró, szerkesztő, fotós mondott fel a 168 Óránál. Közben olyan hírek érkeztek a nagy múltú hetilap háza tájáról, hogy több külsős szerzőnek tartoznak, a fizetések hónapokat csúsztak, felszámolási eljárások indultak a kiadó ellen. Mi zajlik a Fidesszel jó kapcsolatokat ápoló Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséghez köthető lapnál? Mennyire szól bele a tulajdonos a szerkesztésbe? Miért gondolhatták azt egyes újságírók, hogy tabutéma a Jobbik és Schmidt Mária?
Bezzeg a vágóhídon dolgozók nem kérdezősködnek, nem akadékoskodnak ennyit, mint az újságírók!
Az 168 Óra egyik nemrég felmondott újságírója szerint ez az egyik kiadóvezetőtől elhangzott megjegyzés jól mutatja a hetilap tulajdonosainak hozzáállását a szerkesztőséghez, és úgy általában a lapkészítéshez.
A Brit Média Befektetési Kft. 2015 őszén szerzett többségi részesedést a 168 Órát megjelentető Telegráf Kiadóban. A Brit Média a Fidesszel jó kapcsolatokat ápoló Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséghez köthető, de Köves Slomó rabbi, az EMIH vezetője szerint nem az EMIH tulajdona. Ugyanakkor elmondása szerint „különböző szinteken, változó egyenletességgel, de van ráhatásunk”.
A vágóhidas hasonlat nem véletlen: 2017 nyarán adták át a Csongrád megyei Csengelén azt a kóser vágóhidat és baromfi-feldolgozót, melynek többségi tulajdonosa az EMIH. (A mintegy 2,8 milliárd forintos zöldmezős beruházáshoz az állami exporthitelbank, az Eximbank nyújtott 1,75 milliárdos hitelt.) És mint a megjegyzés mutatja, ezzel a beruházással, vagy legalábbis az ott dolgozókkal sokkal könnyebben elboldogul az EMIH, mint a médiamunkásokkal. Az elégedetlenség úgy tűnik, hogy kölcsönös, mert az elmúlt hónapokban sorra álltak fel a lap készítői.
A 168 Óra legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy Ágoston Zoltán online rovatvezetőnek mennie kellett, miután nem volt hajlandó levenni a hetilap honlapjáról azt a cikket, amely a miskolci kórházban állítólag beleegyezése nélkül meddővé tett nőről szólt, annak ellenére, hogy Rózsa Péter főszerkesztő erre felszólította. Ágoston távozása a sokadik volt a sorban a 168 Óra háza táján. Ősz óta egy sor újságíró távozott, igaz, ők Ágostonnal ellentétben önként.
Tóth Ákos főszerkesztő “a lap tulajdonosaival fennálló föloldhatatlan ellentétei miatt” tavaly szeptember végén állt fel , vele mentek Lakner Zoltán és Krajczár Gyula főszerkesztő-helyettesek is. Őket követte a következő hónapokban több szerkesztő és újságíró, korrektor, fotós, fotórovat-vezető. Akad közöttük olyan, aki még most is megtalálható a lap interneten elérhető impresszumában, de már a felmondási idejét tölti. Ők csak azok, akik a nyomtatott laptól távoztak, az online szerkesztőség tagjai közül szintén többen felmondtak.
Az ok részben anyagi természetű. Az Indexnek megszólaló távozott újságírók elmondása szerint nagyjából fél évvel azután, hogy Tóth Ákos, a Népszabadság korábbi főszerkesztő-helyettese 2016 áprilisában átvette a lap irányítását, elkezdődtek a fizetési gondok. Egyrészt nem jöttek időben a lap belsős munkatársainak fizetései, pontosabban a bérek egy része megérkezett időben, egy másik része meg nem. Másrészt a külsős munkatársak honoráriumainak kifizetése is elkezdett akadozni, és a belsősökkel ellentétben ezek egy része később sem érkezett meg.
Tizedike volt a fizetésnap, de olyan hónapra nem emlékszem, amikor a nyomtatott lapnál mindenkinek megjött volna a bére ezen a napon
– mondja az egyik újságíró. Másikuk hozzáteszi, hogy kifejezetten szerencsésnek érezte magát, amikor az októberi bére már decemberben megjött.
A problémákról a nyilvánosság csak akkor értesült, amikor Lakner Zoltán, a lap korábbi főszerkesztő-helyettese idén január végén kiírta a Facebook-oldalára, hogy a 168 Órát kiadó, a Brit Média Kft. tulajdonában álló Telegráf Kft. több mint negyedévi munkabérét nem fizette ki. A tartozás még akkor kezdett halmozódni, amikor ott dolgozott, 2019 októbere előtt. Miután hiába kérte az elmaradt bér rendezését, felszámolási eljárást kezdeményezett a Telegráf Kft. ellen. Posztja szerint a cég a tucatnyi hivatalos ügyvédi megkeresésnek, fizetési felszólításoknak nem tett eleget, nem is válaszolt rájuk.
Lakner Zoltán az Indexnek elmondta, hogy végül két részletben, idén január 30-án és 31-én fizették ki az elmaradt bérét, de az ügy ezzel még mindig nem zárult le, ugyanis az ügyvédi munkadíjat és az eljárás egyéb költségeit továbbra sem térítették meg neki. Lakner szerint ezek sem elhanyagolható összegek. „Senki nem szeret a pénzügyeivel a nyilvánosság elé állni, de úgy éreztem, hogy valakinek meg kell tennie” – mondja. Emlékei szerint ő szinte soha nem kapott fizetést fizetésnapon, a bére mindig késve érkezett meg, amíg még megérkezett. A problémát tetézte a kommunikáció hiánya, hogy a tulajdonos nem mindig jelezte, hogy nem jön időben fizetés, vagy szóltak, hogy mikor érkezik, de akkor sem fizettek.
„Ez meglehetősen idegtépő volt, és az okokat csak találgatni lehetett. Nem tudtuk, hogy az EMIH-hez tartozó cégcsoport esetleges anyagi problémái okozzák az elmaradásokat, esetleg menet közben derült ki a tulajdonosok számára, hogy egy újság mennyire pénzigényes vállalkozás”. Lakner elmondása szerint egy idő után az a benyomás alakult ki a szerkesztőségben, hogy a tulajdonos csak annyi pénzt akar a lapba tenni, ami az életben tartásához minimálisan kell, de például marketingre, fejlesztésre nem akarnak áldozni.
Nem Lakner volt egyébként az első, aki eljárást kezdeményezett a lap ellen, több külsős és belsős szerző is indított felszámolási eljárást az elmaradt bérek és honoráriumok miatt. Akad olyan külsős szerző, aki a mai napig a lap Facebook-oldalán odakommenteli a megosztott cikkek alá a következő szöveget:
Kedves 168 óra! Szeretném, ha a Lars von Trier-interjúmat kifizetnétek, s a számlát nem a nem kereste szöveggel kellene visszakapnom! Szégyen!
Hogy a Brit Média miért vette meg a 168 Órát és miért szerzett részesedést a Klubrádióban, arról maga Köves Slomó beszélt egy tavalyi, a Válasz Online-nak adott interjújában. Eszerint „külföldi támogatóik (...) olyan célokat is kerestek, amelyek közéleti jellegűek, és amelyek, ha csak indirekt módon is, de szolgálják a zsidó közösség ügyét. Megkérdezték az én véleményemet is. Több mindent javasoltam; például azt, hogy a hanyatló, megszűnőfélben levő baloldali médiumokba érdemes fektetni, mert ezek az orgánumok képesek lehetnek a zsidó közösség számára releváns értékeket teremteni, és a megmentésük a zsidó közösségre is pozitív hatással lehet, tágabb kontextusban”. Hozzátette, hogy a baloldal és a Jobbik összefogását káros elképzelésnek tartják, és ezt az elvet „következetesen tudjuk számon kérni például a 168 Órán”.
A laptól távozott egyik újságíró elmondása szerint azonban elég hamar kiderült, hogy a Jobbik és az összefogás ekézése a 168 Órán keresztül nem fog menni. (A szerkesztőség tagjai közül többekkel beszéltünk, de kérték, hogy nevük ne szerepeljen a cikkben.) Ekkor szerinte irányt váltott a tulajdonos, és “inkább arrafelé terelgette volna a lapot, hogy egy semleges, elsősorban kulturális témákkal foglalkozó termék legyen.
Csakhogy ehhez nem a megfelelő embereket vették fel”. A Tóth Ákos vezette és jelentős részben korábbi népszabadságos újságírókat foglalkoztató 168 Óra ugyanis továbbra is inkább közéleti fókuszú lapként határozta volna meg magát, többek között olyan ügyekkel, mint Rajnai Attila anyaga Mengyi Rolandról, amelynek vádemelés és börtön lett a vége.
A Jobbik ugyanakkor valamennyire mégis tabutéma maradt, legalábbis az egyik korábbi szerkesztő szerint jobbikos politikussal interjú nem készülhetett, de egyébként azt írhattak róluk, amit akartak. “Bodnáréknak (Bodnár Dániel az EMIH vezetőségi tagja - m.d.) van egy fixa ideája, hogy a Jobbik, és különösen a Jobbik tagsága semmit nem változott, ők egy szélsőjobb párt. Ezért aztán a Jobbikkal nincs kokettálás”. Hozzáteszi, hogy tisztában van azzal, hogy az EMIH politikai érdekei is ezt kívánják, hiszen “össze vannak fonódva a NER-rel, különösen anyagilag, és érdekük a Fidesz hatalmon maradása”. Ezt pedig a Jobbik és az ellenzék összefogása veszélyeztetheti, mégis úgy érezte, hogy ez esetben a világnézet és a taktikai szempontok egyaránt szerepet játszottak.
Az egyik legrégebbi magyar közéleti hetilap, a 31 évvel ezelőtt alapított 168 Óra előzménye a Magyar Rádió azonos című belpolitikai magazinműsora volt, amelyeket Mester Ákos és Bölcs István szerkesztettek. A lap eredetileg többek között a rádióműsorban elhangzott anyagok szerkesztett változatait közölte, első főszerkesztője Mester Ákos volt. 1991-ben Joseph Pulitzer-emlékdíjjal tüntették ki a szerkesztőséget. 2015 októberében a lapot megjelentető Telegráf Kiadó Kft. nevű cégben többségi tulajdont szerzett a a Fidesszel jó kapcsolatokat ápoló Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséghez köthető Brit Média Befektetési Kft. A 168 Óra folyamatosan veszít az olvasóiból: 2009-ben még több mint 24 ezer példányt adtak el belőle, tíz évvel később már kevesebb, mint a felét. A Matesz adatai szerint 2018 I. félévében 10 500, 2019 első negyedévében 9289, 2019 második negyedévében pedig 8862 darab kelt el belőle.
Ennek ellenére az újságírók emlékei szerint nem voltak számottevő a szakmai konfliktusok a szerkesztőség és a tulajdonosok között. Mondjuk ettől még rendszeresen készültek és készülnek a mai napig Köves Slomó-interjúk. Az egyikben Köves Slomó Tiszalök fideszes polgármesterével együtt nyilatkozik, bár nehéz eldönteni, hogy ki is a kérdező, mert a baráti hangvételű interjúban a rabbi is lelkesen faggatja a polgármestert.
Egy másik munkatárs azzal nyerte meg a soron következő Köves-interjú készítését, hogy a szerkesztőségből már szinte mindenki csinált a rabbival, és most rajta a sor. “Azt kérdezhettem, amit csak akartam, senki nem szólt bele, csak éppen maga az interjú volt szakmailag tökéletesen indokolatlan”. Az egyik újságíró szerint Köves mellett a például a Fürjes Balázzsal, a budapesti kiemelt kormányzati beruházások – többek között a Sorsok Háza projekt – felelősével készült interjúk is olyanok voltak, “amiket a szerkesztőség inkább kiköpött, mint lenyelt volna”.
Lakner Zoltán szerint olyan nem volt, hogy valaki bejött a szerkesztőségbe, és elmondta, hogy miről kell írni. “Főszerkesztő-helyettesként felelősséget tudok vállalni a cikkek 98 százalékáért attól kezdve, hogy az újságíró bejött az ötlettel odáig, hogy megjelent” – mondja. Ugyanakkor elismeri, hogy “ha a tulajdonos benne van egy politikai térben és nyilatkozatokat tesz, amelyek ugyan nem rázzák meg a széles nyilvánosságot, de pont a mi olvasóközönségünket igen, az a lap presztízsét és az újságírók hangulatát is befolyásolja”.
És voltak olyan témák, amelyekkel érzésük szerint inkább nem volt ajánlatos foglalkozni, vagy legalábbis nem feltétlenül akkor és úgy, amikor és ahogyan a szerkesztőség szakmailag indokoltnak látta volna. Ilyen volt például a Sorsok Háza projekt és az a körüli politikai viták. Az egyik szerkesztő elmondása szerint Vásárhelyi Mária egyik, Schmidt Máriát támadó publicisztikájának megjelenését például azért halogatták, mert az volt a kérés, hogy “ne menjenek neki Marinak” akkor, amikor Köveséknek együtt kell vele működniük a Sorsok Háza kapcsán. A cikk azonban később megjelenhetett, és semmi nem bizonyítja, hogy ilyen tulajdonosi elvárások valóban léteztek – azt viszont megmutatja, mit gondoltak erről a szerkesztőségben .
Bolgár György rovatának megszüntetése sem kizárólag a szerkesztőség döntése volt Lakner emlékei szerint, még akkor sem, ha a főszerkesztő a nyilvánosság előtt magára vállalta. (Bolgár rovata azután szűnt meg a lapban, hogy a Klubrádióba meghívta a Kövessel vitában álló Mazsihisz-elnök Heisler Andrást, akivel hosszasan beszéltek a Sorsok Háza ügyéről. Bolgár szerint Köves Slomót is keresték, de többszöri kísérletezés ellenére sem válaszolt. Ezek után hívták fel Heislert, és néhány nap múlva Köves Slomó is nyilatkozott.) Ezenkívül Lakner szerint a címlapokkal kapcsolatban is emelt néhányszor kifogást a tulajdonos – de kizárólag szóban, írásban soha.
“Sosem tudtam eldönteni, hogy a konfliktusokban mennyi a politikai érdek, mennyi az üzleti és mennyi a hozzáértés hiánya” – mondja Lakner, aki szerint az anyagi és szakmai vitákat egy idő után úgy élték meg, hogy “egyre kellemetlenebbek vagyunk a tulajdonos számára”. Mindezek együtt vezettek végül a korábbi lapvezetés távozásához.
“Ugyan nem vagyok rendszeres hallgatója a Klubrádiónak, sem rendszeres olvasója a 168 Órának, de azért az feltűnt volna, ha nem lennének ellenzékiek. A látszatellenzékiség vádja csak akkor állná meg a helyét, ha megjelenne kormányzati pénzforrás ezekben a médiumokban. De ilyenről sem tudok” – nyilatkozta Köves a Válasz Online-nak a lap állítólagos látszatellenzékiségét firtató kérdésre.
Tóth Ákost Rózsa Péter, a Klubrádió szerkesztő-műsorvezetője követte a főszerkesztői székben. Rózsa azt mondta az Indexnek, hogy amikor megkapta a felkérést, kapott egy ígéretet is a kiadótól a lap teljes gárdája előtt, hogy három hónap alatt megtörténik a pénzügyi konszolidáció. Szerinte ez teljesült, és “most takkra pontosan megkapja mindenki a fizetését”. Arról viszont, hogy miért várnak még mindig többen az elmaradt bérükre, honoráriumaikra, nem akart beszélni, szerinte ez nem az ő hatásköre. (Az elmaradt kifizetésekkel kapcsolatban kerestük a kiadót is, de nem válaszoltak.)
Rózsa állítása szerint a lap működése stabil, sőt, új layoutot és tartalmi megújulást terveznek, ennek előkészítése már zajlik. Ami az elmúlt hónapokban távozott munkatársakat illeti, Rózsa szerint ők trónfosztásként élték meg Tóthék távozását, így érthető, hogy utólag keserűen nyilatkoznak a 168 Óráról. “Itt már csak krokodilok nem rohangáltak a szerkesztőségben” – mondta a lapról terjedő hírek kapcsán. Ugyanakkor mivel az emberek nem egyszerre, hanem fokozatosan álltak fel, a főszerkesztő szerint nem volt jelentős gond a pótlásuk, jelenleg is tárgyalnak több potenciális munkatárssal. Ami a tartalmi beleszólást illeti, "a lapnál se megrendelés, se tiltás nincs".
(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)