Index Vakbarát Hírportál

Ismét díjaznak a magyar tévékritikusok

2020. február 26., szerda 09:59

Hetedik alkalommal rendezik meg a Televíziós Újságírók Díja-gálát, ami egy olyan fesztelen kis összejövetel 2014 óta amin a szakma nem feltétlenül egymás tenyeréből evő képviselői évente egyszer összegyűlnek és megtapsolják egymás teljesítményét, mert hát ez így szokás máshol is, meg eleve: túl kis piac ez ahhoz, hogy 365 napból 365 szóljon az egymás cinkeléséről.

A díj egyedülálló a magyar tévés szakmában, és míg az első pár évben nem nagyon tudta senki hová tenni, mára komoly szakmai elismeréssé nőtte ki magát. Ezt nem én mondom, hanem a szakma, még mielőtt. A Budapest Music Centerben március 25-én megrendezendő gálaesten derül ki, a szakmédia szavazatai alapján melyek lettek a tavalyi év legjobb hazai televíziós teljesítményei, szóval, ha valaki szelfizni akar a TV2 programigazgatójával, vagy "híresember és én" jellegű fotót szeretne a Drága örökösök stábjával, sertepertéljen a BMC környékén.

Egy apróság a 12 kategóriáról: kicsi ez a piac, és savanyú is, de a miénk, ennek megfelelően alakítjuk a kategóriákat is, hiszen hiába írtunk volna ki 2014-ben legjobb sorozat kategóriát, ha akkoriban a BK és a JR harcolt egymással és passz. Tavaly ezzel szemben nemhogy legjobb sorozat de legjobb új sorozat kategóriánk is volt, bizony. Na, idén nem lesz, ahogy legjobb comedy show sem.

A 12 idei kategória:

A Televíziós Újságírók Díjának zsűrijében idén a 24.hu, a Hír7, az Index, a Kreatív, a Marketing&Media, a Media1, a Médiapiac, az Origo, a SorozatWiki, a Színes RTV, a Telenovella-Epizód magazin és a TVR-hét egy-egy újságírója ül majd, és mi adjuk át a díjakat is, én speciel az ünnepi alkalmakra tartogatott Motörhead pólómban.

A tavalyi nyertesek:

Rovatok