Index Vakbarát Hírportál

Egy kurvaanyád kirúgást ért a Sláger FM-nél

2020. március 2., hétfő 21:19

Abaházi Csaba pénteken, egy reklám alatt eresztett el egy "kurva anyádat" a Sláger FM-en, ami persze nem szép, meg büntetik is (mármint a Médiatanács), de nem műsorban történt a malőr, hanem kvázi üresben, a műsorvezető nem tudott arról, hogy a mikrofonja élesedett. És nem is gondolta, hogy ebből egy erőteljesebb nemárbazdmegnél, esetleg egyhetes eltiltásnál több lesz, hiszen ez nem egyszer előfordult már, és ha minden igaz, Szebeni Istvánon kívül senki nem szívta meg a dolgot nagyon (őt a Híradóban elengedett bazmegelésért rúgták ki), két hete például Hajós Andrásból szakadt ki egy bazdmeg, élő adásban, mégsem hajították ki a Nicsak, ki vagyok én? című műsorból.

Abaházi Csabát viszont azonnali hatállyal kirúgták.

Ezt hétfőn tudta meg, amikor bement volna dolgozni, de ehelyett az igazgatóhoz kellett mennie, aki rövid úton kirúgta, mert kurvaanyázott élő adásban. Abaházit nem sikerült elérnünk, de az egyik unokatestvérét igen, aki szerint a dolog hátterében az állhatott, hogy amikor tavaly felmondták a munkaviszonyát, majd a klasszikus módszernek megfelelően vállalkozóként alkalmazták ugyanott, ugyanarra a melóra, a szerződésében nem kötöttek ki kizárólagosságot, így ha akart volna, a konkurenciához is elmehetett volna rádiózni. 

Nem ment, de más rádiókkal is tárgyalt, ami ezek szerint annyira szúrta a szemét a vezetőségnek, hogy csak arra vártak, mikor csinál egy akkora baromságot, amiért be lehet rá rágni. Megtörtént. A kuzin szerint Abaházi jó hangulatban van, és azt üzeni a rajongóknak, meg mindenki másnak, hogy egyrészt fog ő még rádiózni, másrészt meg a zenéléssel sem hagyott fel, és zenekarával Sing-Sing-műsorral lépnek fel hamarosan.

A kirúgásról Abaházi posztolt a Facebookon egyet, de nem sokkal később le kellett vennie a bejegyzést. Sebaj, az Internet nem felejt, megmutatjuk, mit nem akart a Sláger a nagyközönség orrárra kötni.  

Az üggyel kapcsolatban kerestük a Sláger FM vezérigazgatóját, Ürge Dezsőt, de nem értük el.

Rovatok