Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Chrudinák Alajos, a Panoráma volt főszerkesztője

2020. március 30., hétfő 09:51 | aznap frissítve

Chrudinák Alajos, újságíró és a Magyar Televízió Panoráma című műsorának főszerkesztője 82 éves volt.

Chrudinák március 11-én hunyt el, halálhíre azonban megerősítetlen maradt egészen vasárnapig: ekkor vetítette le a Duna TV emlékezetére a „Magyar szemmel – Ahogyan Chrudinák Alajos látta a világot” című filmet. Most újságíró fia, Chrudinák Ádám is megerősítette apja halálhírét Facebookon: 

A Panoráma című műsor, aminek Chrudinák műsorvezetője, később főszerkesztője is volt, 1981-ben indult a Magyar Televízión, annak külpolitikai műsoraként. A műsor a rendszerváltás után is folytatódott, azonban Chrudinák nemcsak a Panorámáról volt ismert, az 1956-os forradalom miatt egy évet börtönben is ült, később ezért 2001-ben megkapta az 56-os Hősök Nagyjelvényét is. Emellett élete során számos más díjat is elnyert, Rózsa Ferenc- és Balázs Béla-díjas, illetve Széchenyi-emlékdíjas újságíró volt.

Rovatok