Index Vakbarát Hírportál

A TV2 kreatív igazgatója az IKO-nál folytatja

2020. március 31., kedd 15:20

Kirády Attila a TV2 kreatív igazgatói posztjáról az IKO műsorgyártó cég ugyanolyan posztjára került át, ami papíron lefokozásnak is tűnhet, de akár sima oldalirányú elmozdulásnak is, hiszen az IKO a TV2 kvázi saját műsorgyártója. Kirády, akit Vaszily Miklós hozott magával a TV2-höz, a hírt először közzétevő Sorozatwikinek azt nyilatkozta, hogy nagyon várja, hogy április elsejétől új helyén, az IKO-nál elkezdhessen dolgozni minél több sikeres műsoron az ottani csapattal és büszke rá, hogy egy kiváló kreatív csapatnak lehetett részese a tévétársaságnál az elmúlt egy évben.

Kirády 2019 áprilisában vette át a kreatív igazgatói posztot a TV2-nél Ökrös Gergelytől, de nem tartott sokáig a regnálása, hiszen Pavel Stanchev, a TV2 Dirk Gerkenst követő vezérigazgatója nemes egyszerűséggel megszüntette a főosztályt, és a kreatív felelősséget Fischer Gábor programigazgatóra testálta rá, Kirády pedig a beosztottja lett.

Az ő nevéhez fűződik a Mintaapák című napi sorozat beindítása, az új, Egyszer volt Budán Bödör Gáspár című heti vígjáték legyártatása, de például a Nicsak, ki vagyok! című showműsor vagy Majka nagyot hasaló Nyomd a gombot, tesó! című vetélkedője mögött is ő állt.

Az IKO eredetileg Rákosi Tamás cége volt és az RTL házi beszállítója, majd amikor Gerkens távozott az RTL-től, és nem sokkal később a TV2-höz tért vissza, a TV2-nél került ugyanilyen szerepbe. Mivel a műsorgyártás az egyik legjövedelmezőbb szegmense a tévézésnek, amin elég sokat lehet keresni is, nem csoda, hogy az Andy Vajna halála utáni napokban a TV2-re Vaszily Miklós és Vida József képében immáron konkrétan lecsapó Fidesz azt szerette volna, ha a százmilliók nem magánemberekhez vándorolnak, és Dirk Gerkens menesztése után kivásárolták a céget Rákosi Tamástól.

Rovatok