Index Vakbarát Hírportál

Bödörék nem csak a tévénézőkkel toltak ki

2020. május 7., csütörtök 10:47

A TV2 új, hazai ötletből fejlesztett, saját gyártású sorozatának első része nem aratott különösebb kritikai sikert, de 1,2 millió nézőjével és 28,6%-os közönségarányával agyonvágta az RTL Klub május 1-i műsorát, benne az Érett csajszik akcióban c. belga vígjátékkal, amihez innen is gratulálunk. A nézői reakciók, legalábbis a Facebookon, arról tanúskodnak, hogy ugyan sokan megnézték az őszi "rendes" vetítéshez kapudrogként elővezetett első részt, de kábé úgy érezhették magukat, mint Sam és Josh Az elnök emberei második évadának 18. részében:

Kifelejtettek valamit

Amatőr munka is lehet jó, nem mondom, de a Bödörék nem az. Erről már írtam korábban, amit elolvasva egy olvasó jelentkezett azzal, hogy az amatőrizmus a Bödörék stábjában tort ült, legalábbis az első részt záró jelenet forgatásakor. A jelenet annyi, hogy Bödörék a lakópark ajtajában állnak, majd kaputelefonon kapnak nyitókódot, beütik, bemennek. (Hogy miért nem nyomott egy gombot a túloldali rejtélyes Szőke Zoltán, azt hagyjuk.) Ennyi.

Olvasónk szerint közel sem, mert sikerült egy valós nyitókódot, az ún. portáskódot kiadni a TV2-nek, ami működött is, és amit felhasználva illetéktelenek jutottak be az épületbe.

Ehhez is csak gratulálni tudok, de segítenék is, tessék: ne igazi kódot használjatok! Szívesen.

Itt van még pár hasznos tanács.

Rovatok