Egy filmet évekig készítenek elő, hónapokig forgatnak, hetekig vágnak, de mégis micsoda időzítés, hogy pont akkor jön Az utolsó bűntény, eredeti címén The Last Days Of American Crime (szó szerint: Az amerikai bűnözés végnapjai), amikor az Egyesült Államokban az utóbbi évek legkeményebb tüntetései zajlanak a brutális rendőri túlkapások miatt. És akkor itt van egy tulajdonképpen sci-fi a Netflixen, ami arról szól, hogy 2025-ben az amerikai rendfenntartást meg fogják oldani annyival, hogy kieresztenek az emberek közé egy rádiójelet, ami azonnal megakadályozza, hogy bárki bármi illegálisat elkövessen. Sőt, gondolni sem lesz szabad rá, ha jól értettem.
A lényeg, hogy ha éppen azt tervezzük, hogy bankot rabolunk, akkor elkezd sípolni valami az agyunkban, a látásunk elhomályosodik, izzadunk, szédülünk, és olyan arcot vágunk, mint a főszereplő Edgar Ramírez, aki rájött, hogy Az utolsó bűntény című film főszereplője, ez a film két és fél óra hosszú, és hogy miért nem inkább egy olyan jelet engednek a nagyvilágba, amitől az embereknek elmegy a kedve a rossz filmek készítésétől. A közepes még elmehetne, de a rossz nem.
Az utolsó bűntény pedig egy nagyon rossz film. És nem azért, mert eltékozolja a 2020. júniusában szuperaktuálisnak számító alapötletét, hanem mert egy rosszul, jó ízlés és mérték hiányában készült, idejétmúlt mentalitású, bénítóan hosszú és formátlan akciófilm, amely az utóbbi 20 év túlhaladott eszméit támasztja fel. Az utolsó bűntény olyan, mintha az embert felcipelnék egy FHM-magazinból rakott máglyára, aztán megjelenne egy félmeztelen Blikk-címlaplány, és egy Axe-spréből készült lángszóróval begyújtaná alattunk a tüzet, miközben kötelező lenne késői Luc Besson-akciófilmeket nézni, amíg bele nem halunk. Ez nagyjából pont két és fél óra lenne, Az utolsó bűntény hossza.
Ez az a fajta macsó, pózolós, hónaljszagú film, ami az első perceitől az igénytelenségével pusztít (a főcím fekete alapon fehér felirat, a mindenki számára ingyen elérhető Impact betűtípussal, vagy ahhoz nagyon hasonlóval), hogy aztán az erőszakkal és az egy óra alatt két szexjelenettel (amiben a nő meztelen, a férfin pedig farmer van) kábítson. Ez az a film, ahol egy autós üldözés abból áll, hogy két autó megy párhuzamosan, lövöldöznek az utasok egymásra, és azt ordítozzák közben, hogy „te barom”. Ez az a film, ahol miután egymástól fél méterre kerül álló helyzetben a két autó, akkor sem találják el egymást. Ehhez képest a Tyler Rake: A kimenekítés egy Szemtől szemben.
A legfőbb oka ennek az egész kalamajkának a tökéletes nevű Olivier Megaton nevű rendező, aki olyan, mintha a már említett Luc Bessont addig fénymásolták volna, hogy csak egy üres papír maradjon. Megaton eddig A szállító harmadik és az Elrabolva második és harmadik részét rendezte, de szerintem a történelem úgy fog rá emlékezni, hogy az ember, akinek 15 vágás kellett ahhoz, hogy megmutassa, hogyan mászik át egy kerítést Liam Neeson. Ennél a filmnél szerencsére visszafogta magát, de az emlékezetes képhez két órát kellett várnom, és az emlékezetes kép abból állt, hogy egyszer valamit nem emberi szemszögből, hanem felülről láttunk. Idáig klopfolta ki a vizuális stílusra való igényemet Az utolsó bűntény, amiben annyi jellegtelen parkolót, raktárat, hangárt láthatunk luxuslakásnak, titkos találka helyszínének, vagy rendőrkapitányságnak berendezve, hogy amikor valami nem szürke, az már kellemes a szemnek. Nagyon kevés nem szürke dolog van benne.
De a szürkeség beszippantotta Edgar Ramírezt is, aki a 2010-es Carlos-minisorozatban zseniális volt a sakálként, itt pedig tényleg mintha hamar megneszelte volna, hogy mibe keveredett, és ezért úgy dönthetett, hogy nem, belőle aztán nem fognak egy arckifejezést sem kisajtolni. Van egy jelenet, amikor nagyon szomorú, és ezt a szomorúságot a többi szereplő azonnal felfedezi rajta, és esküszöm, nem értem, hogy miből. Amikor először találkozunk vele, akkor éppen egy óriási, bosszúálló vérengzés végkifejlete után látjuk, mikor is egy embert leönt benzinnel, majd a szájába dug egy égő szivart kanócnak. Azt a film sosem magyarázza meg, hogy amúgy miért kellett egy komplett lakásnyi embert lemészárolnia, vagy hogy pontosan hogyan is csinálta, mert nem mindig tűnik a legélesebb késnek a fiókban.
Amúgy Ramírez karaktere megélhetési bűnözőként dolgozik a filmben, ezért érinti olyan rosszul az, hogy a kormány bevezeti a bűnmegelőző agysugarat, a testvére pedig meghalt a börtönben, amiért pedig nagyon szomorú, bár ugye itt tényleg a többi színészre kellett hagyatkoznom, illetve a hosszan kitartott levél szövegében, amiben leírják a testvére sorsát. A két történetszál összefügg, az összetartó kapocs pedig a rég látott Michael Pitt, az egyetlen ember, aki valószínűleg tisztában van azzal, hogy milyen filmben van, ezért a színészi játékát egészen a borzasztóig csavarta. Pitt figurájának van egy ötlete, hogyan lehetne még egy utolsó óriási nagy szakítást kivitelezni, mielőtt megszűnik a bűnözés, úgy, ahogy van. El kell lopni egy csomó pénzt, és átszökni Kanadába. Úgy képzelem, hogy ez sok amerikainak megfordult már a fejében.
Szóval egyrészt van az agyi mizéria, ami felvet egy csomó etikai és technikai kérdést (mi van, ha valaki csak fantáziál dolgokról, és nem éppen teszi őket, akkor is aktiválódik a rendszer?), amit aztán a film egyáltalán nem hajlandó megválaszolni. Ott van a pénzrablásos szál, ami egy időre annyira a háttérbe szorul, hogy meg is lehet róla feledkezni. Ott van a hányaveti környezetrajz, amiben Amerika a napjait folyamatos zavargásokban tölti, illetve valami miatt egy félmeztelen nő táncol egy autó tetején, de már senkinek sem tűnik fel.
És ott van a főszereplőnk szenvedése is, mert neki bizony összetörték a szívét. De nincsen sokáig gond, amikor egymagában iszogat, belép a hölgy (természetesen a lábait látjuk először), megszólal a Portishead, és két perccel később már megy is a telefirkált, valószínűleg irtó büdös vécében a szoftszex. A hölgyet a brit Anna Brewster játssza, neki van még egy félmeztelen szexjelenete a filmben, illetve egyszer heroin hatása alatt majdnem megerőszakolják. Egyébként hacker. És ha még mindez nem lenne elég, minden magyarázat nélkül egy teljesen különálló történetszálban végigkövethetjük egy járőr utolsó szolgálatban töltött napjait is. A járőrt a dél-afrikai Sharlto Copley (District 9) játssza, és csak azzal tudom magyarázni a jelenlétét és narratíváját a filmben, hogy a filmet Fokvárosban és Johannesburgban forgatták, és valahogy bekönyörögte magát. Lehet, hogy az ő gázsija miatt nem futotta már rendes betűtípusra a stáblistán.
Teljesen tanácstalanul állok Az utolsó bűntény előtt, mert ha egy akciófilmnek olyan gyatra a lelkivilága, mint a feljebb említett A kimenekítésnek, a technikai megvalósítás attól még lehet profi. Itt az is teljesen elmarad, egy emlékezetes akciójelenet nincsen benne, sőt, egy órán keresztül még akció sincsen. Nevetségesen, feleslegesen, és megmagyarázhatatlanul hosszú. Sci-finek csapnivaló, hiszen egyáltalán nem foglalkozik az alaphelyzetével. Rablófilmnek kevés, mert itt se tervezés, se csapatmunka, se átgondolt taktika nincsen. A képi világa funkcionális, a díszletei nagyjából lecsupaszított parkolók, a színészek kétségbeesetten szenvednek egy olyan (amúgy képregény alapján készült) forgatókönyv mondataival, ami szinte tapsvihart vár, amikor kimondatja egyik szereplőjével a film címét. Egyszerűen nem találok semmi okot arra, hogy bárki végignézze.
Az utolsó bűntény június 5-től látható a Netflixen.
(Borítókép: Marcos Cruz / Netflix)