Index Vakbarát Hírportál

Szulák Andrea hátat fordít a tévézésnek

2020. június 11., csütörtök 08:26

Pár héttel azután, hogy a Life TV-n megszűnt a műsora, Szulák Andrea a 24.hu szerint arról írt a Story magazinban, hogy visszavonul a tévézéstől.

Foghatnám a pandémia által létrejött nehéz helyzetre, és megannyi kifogást kereshetnék, hogy miért vágyom most egy kis csendre, de az az igazság, hogy elfáradtam. Elfáradtam a folytonos alkalmazkodástól az új helyzetekhez, az új emberekhez, az új szabályokhoz, amit a médiában való részvétel óhatatlanul magában rejt, és rájöttem, hogy az én igazi közegem nem ez!

– indokolta meg döntését.

Hozzátette, természetesen nem tűnik el, színházakban, koncerteken továbbra is lehet találkozni vele, meg persze a közösségi oldalakon is.

Tévés karrierje alatt Szulák Andrea több csatorna műsoraiban is szerepelt. 2002-ben a TV2-n indult el a Szulák Andrea Show, de a közszolgálati tévénél is volt saját beszélgetős műsora 2008-ban Szulák és más címmel, a 6 órai teában pedig Novodomszky Évával együtt vezette a műsort. Szulák Andrea később visszatért a TV2-höz, olyan tehetségkutató-, illetve show-műsorokban tűnt fel, mint Az énekek iskolája vagy a Nagy Duett, de a köztes időben a Story TV-ben is találkozhattak vele a nézők. A Life TV-nél pedig 2019-ben debütált Nyugi! Köztünk marad..., amit ugye Hajdú Péter új vezérigazgatóként nemrég elkaszált. 

Bréking! Hajdú Péter személyes megnyilvánulásai megerősítettek abban az elhatározásomban, hogy NE fogadjam el a csatorna ajánlatát, így mostantól nem tartozom a Life TV-hez. Mészáros Beatrixnak köszönöm a lehetőséget, és minden volt munkatársamnak további sok sikert kívánok!

– írta utána Szulák Andrea.

Rovatok