Mit szólnátok az Adolfhoz?
Ezzel a címmel került fel nemrég az HBO GO-ra a Der Vorname című német vígjáték, amely másfél évvel ezelőtti premierje idején elkerülte a magyar mozikat. A címmel magyar feliratos változat le is lövi a poént, amit az eredeti német cím nem tesz, hiszen abból csak az derül ki, hogy a sztori egy keresztnév körül bonyolódik. Szerencsére a film még akkor is nagyon szórakoztató marad, ha már tudjuk, hogy melyik is ez a név.
A Mit szólnátok az Adolfhoz? egy remake, méghozzá egy szuper francia vígjáték, a 2012-es Hogyan nevezzelek? német verziója. A Teljesen idegenekhez hasonlóan, amit Magyarországon BUÉK címmel forgattak újra, a Hogyan nevezzelek?-ből is készült egy sor, a különböző országok sajátosságait figyelembe vevő verzió. A francia eredetit eddig egy olasz, egy spanyol, majd a német változat követte. Ráadásul ez a történet színpadon is népszerű, a koronavírus-járvány előtt műsoron volt egy budapesti színházban is. Az eredeti, francia filmváltozat rendezői, Alexandre de La Patellière és Matthieu Delaporte egyébként saját színdarabjukat filmesítették meg, amit még 2010-ben mutattak be Párizsban.
De miről is szól ez a sztori, ami annyira univerzális, hogy egy sor ország a magáénak érzi, és elkészíti a saját változatát?
Adott egy család, akik összegyűlnek, hogy együtt elköltsenek egy kellemes vacsorát. Férj, feleség, akik a gyerekeket ezúttal sikeresen lepasszolták, a feleség öccse, az ő várandós barátnője, és a család egy nagyon közeli barátja. Thomas (Florian David Fitz), a leendő apuka nagy bejelentésre készül: végre megtalálták a megfelelő keresztnevet születendő fiuknak, ami nem más, mint a címben említett Adolf.
Miután mindenki kikacagta magát a remek tréfán, és kiderül, hogy szó sincsen viccről, a család megkezdi az offenzívát. Ki viccesen, ki dühösen, de kitartóan próbálják meggyőzni Thomast, hogy az Adolf név nem a megfelelő választás. A legjobban Thomas sógora, a balliberális irodalomprofesszor Stephan (Christoph Maria Herbst) van kiakadva. Ők amúgy sincsenek túl jóban Thomasszal, aki még csak le sem érettségizett, mégis kőgazdag ingatlankereskedő lett, ellentétben a német középosztály híresen sanyarú sorsát élő Stephannal. (Talán említeni sem kell, hogy a szerény körülmények között élő, aldis borok fogyasztására kényszerülő Stephanék amúgy egy magyar viszonylatban bőven luxusnak számító kecóban laknak.)
Thomas természetesen nem náci, nem ezért akarja az Adolf nevet a fiának. Éppen ellenkezőleg: érvelése szerint így venné vissza ezt a nevet Hitlertől. Ha újra szabadon adhatná bárki születendő fiának ezt a keresztnevet, az azt jelentené, hogy végre megszabadultunk a nácizmus sötét terhétől, végre valóban múltként beszélhetünk róla – érvel. Az egyre jobban elharapódzó vitában aztán terítékre kerül minden: a német történelem mellett az előítéletek, a szülők felelőssége a gyerekeik boldogsága, boldogulása iránt, és persze a családban jó mélyre ásott régi titkok és sérelmek. Nagyszerű például az a jelenet, amiben a családtagok sorra veszik, hogy milyen név lenne adható egy gyereknek, ha gondosan ügyelnének rá, hogy egyetlen tömeggyilkos, háborús bűnös vagy diktátor alakja se legyen megidézve. Nagyjából semmilyen.
De a legjobb mégis Stephan alakja, aki megjelenésében, karakterében a fiatal Tamás Gáspár Miklóst idézi fel a magyar nézőben. A balliberálisnak nevezett oldal sztereotípiája ő, aki kérlelhetetlen szigorral kéri számon másokon a társadalmi igazságosságot, az együttérzést a menekültekkel, a szegényekkel, minden elnyomott réteggel, miközben a saját házában nem veszi észre az ordítóan igazságtalan munkamegosztást. (Amivel aztán ordító felesége szembesíti.) Aki lenézi a sógorát, kigúnyolja a műveletlensége, felszínessége, anyagiassága miatt, de azonnal ráveti magát egy luxus termékre, ha elé kerül. Aki iszonyúan okos, de azt nem veszi észre, hogy hatalmas tárgyi tudása meddig élvezet, és mikortól teher a környezetének.
És bár a családi szál is nagyon szórakoztató, mégis kár, hogy a film nagyjából a felénél-kétharmadánál elhagyja az Adolf név körüli vitát.
Ebben ugyanis, főleg, hogy ez a történet német verziója, még egy csomó lehetőség lett volna. De a film vége felé már nem a társadalmi kontextus, csak a család elhallgatott traumái érdeklik a készítőket. Nagyon súlyos dolgokra persze nem kell gondolni, mégiscsak egy vígjátékban vagyunk.
A Mit szólnátok az Adolfhoz? innentől sajnos egyre blődebb lesz, a nagy családi titok (titkok) sokkal érdektelenebb történet, mint amikről addig szó volt. Mindez azonban nem kisebbíti a film első egy órájának érdemeit. Nem lepődnék meg, ha az európai filmgyártás újbóli beindulásával a Teljesen idegenekhez hasonlóan sorra érkeznének a további változatok is.
(Borítókép: Constantin Film / IMDb)