Az HBO Perry Mason című minisorozata már az első tíz percével megosztja a nézőket, hiszen ebből az derül ki, hogy Mason nem az a jó svádájú, sármos, magabiztos ügyvéd, aki a tárgyalóteremben elsöprő lendülettel és kikezdhetetlen logikával szedi darabokra az ügyész érveit, hanem egy lecsúszott, az I. világháborúban átélt traumákat alkolholba fojtó magándetektív. A sorozat nem átírja a történelmet, hanem megmutatja az előzményeket, azt, honnan indult Mason, mire eljutott a legendás ügyvéd jelmezéig. A szerepre a Foglalkozása: Amerikai című zseniális kémsorozat walesi származású főhősét korábban Emmy-díjat érően megformáló Matthew Rhyst választották ki, pedig sokkal nagyobb név is volt a pakliban. A színésszel az HBO szervezett kerekasztalos videókonferenciát, amin az Index is kérdezhetett egyet.
A sorozatban olyan társadalmi jelenségek is feltűnnek (rendőri brutalitás, rasszizmus, stb.), melyek ma különösen fontosak. Mi a véleménye erről?
Elkeserítő, hogy a világot látva az derül ki, hogy 90 év nem volt elég arra, hogy átlépjünk bizonyos korlátokat, és valamiféle haladásnak lehessünk szemtanúi az élet bizonyos területein. Kifejezetten örülök, hogy a sorozatban szerepelnek ezek a problémák, hogy Masont pont úgy emlékeztetik arra, hogy fehérként bizonyos értelemben kiváltságos helyzetben van, mint ahogy ma is emlékeztetni kell az emberek egy részét ugyanerre.
Hogyan készült a szerepre?
Erle Stanley Gardner író 1933-ban szerepeltette először Perry Masont, a kiváló ügyvédet, majd meg sem állt 86 regényig, szóval azt mondani, hogy nincs alapanyag egy sorozathoz, badarság lenne. Másnak is eszébe jutott ez, Raymond Burr főszereplésével 1957-1966 között közel 300 epizód készült a Perry Mason című sorozatból, később (1985-1993 között) harminc tévéfilmet is leforgattak vele. Itthon elsősorban a regényekből ismert, bár mintha a tévéfilmekből is bemutattak volna párat (a fekete-fehér sorozatra nem merek megesküdni). A mostani, HBO-s feldolgozásról írt kritikánkat hamarosan olvashatják.
Leginkább olvastam és azt a kort tanulmányoztam, amiben élt, főleg az I. világháborút, ami olyan traumát okozott benne, hogy évekkel később is PTSD-ben szenvedett, csak éppen ezt nem úgy hívták a harmincas években. Rengeteg infót begyűjtöttem a nagy világválság koráról, ami Los Angelest mintha elkerülte volna, hiszen pont akkor, abban az elképesztően nehéz korszakban indult fejlődésnek, amikor a keleti parton életek dőltek be szinte percenként. Illetve volt egy védőügyvéd, aki az 1910-es években szerzett magának hírnevet, és akiről Erle Stanley Gardner, a sorozat alapjául szolgáló regények írója Mason alakját mintázta – tök égő, de nem jut eszembe a neve –, és akinek az eseteiről sokat olvastam. Ez a három alappillére volt a karakterépítésemnek.
Executive producerként is dolgozott a sorozaton, milyen volt ez a része a munkának?
Nagyon megtisztelő volt, hogy megkaptam ezt a címet, sőt, kifejezetten hízelgő volt, az pedig mindig jó érzés, ha az ember benne van a belső körben és a valós döntések meghozatalában részt vesz. Higgyék el, ez nem mindennapos jelenség, nagyra is értékeltem. Szerettem volna beleszólni a történetbe és a stáb kulcspozícióinak betöltésébe is, és meghallgatták a véleményemet. Nagyon élveztem, hogy a munkám egy újabb réteggel bővült.
Robert Downey Jr. szintén executive producer volt a sorozat mellett, viszont eredetileg a főszerepet is neki szánták. Vitatkoztak a karakterről?
A tömör válaszom az, hogy nem, mert Robert a legnagylelkűbb ember, akit van szerencsém ismerni. A bővebb pedig az, hogy mivel ő is színészből lett producer, pontosan tudja, micsoda meló van egy karakter megformálásában, és ugyan azt nem mondta, hogy tessék, átadom neked, tedd, amit jónak látsz, de arról sem ejtett egy árva szót sem, hogy ő mit akart volna kihozni belőle, mert tisztában van egy ilyen beszélgetés lélektani terhével.
Mit szólna vajon Erle Stanley Gardner ahhoz a Masonhöz, amit a sorozat megmutat?
Szerintem nem értené, hogy mi történik, és kicsit fel is háborodna rajta. Vicc volt, ne vegyék komolyan. Végig szorosan együttműködtünk Gardner hagyatékának kezelőivel, és ugyan addig, míg a sorozat csak papíron létezett, nagyon sok kérdésük – főleg aggályuk – volt, a forgatás alatt remek munkakapcsolatot alakítottunk ki velük, és nagyon sokat segítettek, a végére pedig pont olyan elégedettek voltak ezzel a másik Perry Masonnel, mint ahogy reméltük. Szóval, ha Gardnernek kifogásai lennének, a hagyatékának kezelőivel kellene megvitatnia.
Mit jelent a hit Masonnek?
Mason számára a hit nem volt kérdés, vallásos családban nőtt fel, és adottnak vette, de aztán elment a világháborúba, és az ott tapasztaltak a legmélyebb, zsigeri meggyőződéseit írták felül. Alice személye nagyon érdekli, és egy percig sem hagyja nyugodni az, hogy megtudja, mi a valóság amögött, amit látunk. Rébuszokban beszélek, de nem akarom elspoilerezni a történetet.
Most, hogy megismerte a karaktert, eljátszaná egy esetleges folytatásban?
Habozás nélkül. A minisorozat Mason hátterét rajzolja meg, de olyan alaposan és annyi érdekes részlettel, hogy arra remek folytatást lehet felhúzni. Egyelőre nem tudok mást mondani, mert nincs még róla szó, de ha érdekes történeteket mesélhetünk, én benne vagyok.
Mi motiválta, hogy elvállalja a szerepet?
Elég sok minden. Mason elveszett ember, egy horgony nélkül sodródó hajó, aki ebben a munkában, a magánnyomozóiban találja meg önmagát. És pont amiatt végzi jól a munkáját, mert egy kívülálló, nem a rendszer része, nem rendőrből lett magánnyomozó. Másként látja a dolgokat, nem arra a srófra jár az agya, amire a profiké. Örökölt egy földet, ami csak nyűg neki, és ami miatt állandóan marcangolja önmagát, hiszen a birtok a családot jelenti ebben az esetben, de mi van, ha ő nem akar gazdálkodni? Ha nem kell neki a föld? Szóval elég összetett figura ahhoz, hogy belekapaszkodhassak.
Cardiffban született 1974-ben, majd a Ysgol Gynradd Gymraeg Melin Gruffydd és a Ysgol Gyfun Gymraeg Glantaf iskolákba járt, utóbbiban egyszer eljátszotta Elvist egy musicalben, és ez annyira bejött neki és a közönségnek is, hogy tanárai biztatására színiiskolába ment Londonba. Két BBC-sorozatban kezdte a karrierjét, amiben volt cardiffi visszatérés, majd 1998-ban a Titus című filmben Anthony Hopkins és Jessica Lange mellett szerepelt, de ezt nem követték nagyszabású filmek, és lassan, de biztosan épülő hollywoodi karrier. A tévében többet szerepelt, az egyik legfontosabb alakítása a 2006-2011 között vetített Brothers & Sistersben volt, majd 2013-ban jött a Foglalkozásuk: Amerikai, idén pedig a Perry Mason. Játszik színházban, a tévében és filmben is, a kémsztori forgatásán ismerkedett meg Keri Russell színésznővel, akivel azóta együtt él Brooklynban.
Másrészt meg ott van a gyermekkori szerelem a detektívek figurája, munkája iránt, a nagy kirakós összerakása, a titok felfedezése és így tovább. És ami a legfontosabb, ami az összes nyomozós és ügyvédes sorozatot sikerre viszi, az az, hogy az emberbe nagyon mélyen belekódolták az igazságérzetet. Egyszerűen olyan nincs, hogy ne szolgáltassunk igazságot. Tartsanak naivnak, de én a mai napig abban a hitben élem az életemet, hogy bármennyi zsarnok is legyen éppen hatalmon, kell lennie reménynek, amit nem szabad elereszteni, amihez ragaszkodni kell, és ami azt mondja az embernek, hogy az igazság előbb-utóbb győzni fog. És kicsit Mason is olyan.
A Perry Mason új epizódjai hétfőnként láthatók az HBO GO-n.