Index Vakbarát Hírportál

Földes András kapta a Minority Rights Group egyik újságírói különdíját

2020. június 29., hétfő 22:08 | aznap frissítve

A Minority Rights Group Europe immár másodszor adta át a Fejlesztési Újságírói Díjat, amit idén Neuberger Eszter, a 444 újságírója kapott meg az Abcúgon megjelent riportjaiért. A zsűri kiemelte, hogy a magyarországi romák kanadai beilleszkedéséről, valamint az üvegplafon áttöréséről szóló anyagai kiemelkedő színvonalat képviseltek, és azt is fontosnak tartották, hogy egyszerre dolgozott fel nemzetközi témát és magyar történetet, áll a közleményben.

A zsűri most is osztott különdíjakat, ebből az egyiket kollégánknak, Földes Andrásnak ítélték oda. A Fejlesztési Újságírói Díj tavalyi nyertese idén három videós anyaggal is pályázott, az egyik Nigerben, a világ egyik legszegényebb országában készült, a második egy tízmilliós indiai nagyvárosban, Csennaiban, aminek lakói a saját bőrükön érezték meg a klímaváltozás hatását, a harmadik pedig a görögországi Leszboszon.

A Szahara halálos útján - Niger: A teljes film

A díjazottak mellett a zsűri hat további pályázatot emelt ki, az egyiket az Index volt főszerkesztője, Tóth-Szenesi Attila jegyzi. Vezető szerkesztőnk cikkében azt mutatta be, hogyan élnek az emberek a Miskolchoz tartozó Lyukóvölgyben.

A Minority Rights Group Europe a 2018-ban indult Media, Minorities, Migration programjának keretein belül alapította meg a Fejlesztési Újságírói Díjat. Erre bármely olyan alkotással lehetett jelentkezni, ami az elmúlt egy évben jelent meg magyar médiumban, és a nemzetközi fejlesztés témakörével foglalkozik (ideértve többek között a nemzetközi emberi jogokat, különböző országokban a kisebbségek helyzetét, szegénységet, egyenlőtlenséget, társadalmi változásokat, gazdaságfejlesztési projekteket, méltányos kereskedelmet).

A díjra összesen 76 pályázat érkezett, ezeket háromtagú, független szakértői zsűri bírálta el, amelynek tagjai Dudás Gergely, az Index volt főszerkesztője, Móricz Ilona, a Független Médiaközpont kuratóriumának tagja és Polyák Gábor, a Mérték Médiaelemző Központ vezetője voltak.

Földes Andráson kívül különdíjat adtak Fabók Bálintnak, a G7 újságírójának a járvány idején állásukat vesztett kárpátaljai magyarokról szóló cikkéért, illetve Hatala Noéminek a Partizánon megjelent, egy intézetben felnőtt testvérpárról szóló videóriportjáért.

A kiemelt pályázatok között pedig szerepel Gyükeri Mercédesznek a hvg.hu-n megjelent kétrészes, a törökországi menekültekről szóló riportja, Józsa Márta négyrészes, a Klubrádióban elhangzott riportsorozata, Parászka Boróka szintén a hvg.hu-n megjelent, rohingyákról szóló riportja, Kálmán Mátyás 24.hu-n megjelent háromrészes, Kongóban forgatott riportsorozata és Csengel Karina Mércén megjelent, a koronavírus különböző szegregátumokra gyakorolt hatásáról szóló riportja.

Rovatok