Különös egybeesés, hogy mindössze egy nappal azután, hogy a hatrészes Eltűnök a sötétben című dokumentumsorozat első része megjelent az HBO GO-n, pont került a filmben bemutatott több mint negyven éve tartó történet végére. Egy nappal a premier után ugyanis bűnösnek vallotta magát a 72 éves exrendőr, Joseph James DeAngelo, a Golden State Gyilkos (magyar fordításokban Kaliforniai Gyilkos), aki 1976 és 1986 között tizenhárom gyilkosságot és ötven nemi erőszakot követett el. Az Eltűnök a sötétben a tettes utáni hajszáról szól, Michelle McNamara író küzdelméről azért, hogy ne merüljön feledésbe az ügy, és igenis kapják el és büntessék meg az elkövetőt, aki addigra már évtizedek óta nem hallatott magáról. A sors igazságtalansága, hogy McNamara DeAngelo lelepleződését és elfogását már nem élhette meg. Nagyon kevésen, mindössze pár hónapon múlt.
A cím idézet a Golden State Gyilkostól, ezt mondta, amikor megfenyegette egyik áldozatát: ha a fiatal lány menekülni próbál, akkor megöli, és utána eltűnik a sötétben. De nem csak az éjszaka támadó gyilkosra igaz, hogy valamiképpen mindig el tudott tűnni a sötétben.
Ez a sötétség nyelte el szépen lassan Michelle McNamarát is: a megszállottság, az elhivatottság, a depresszió és a paranoia húzta egyre mélyebbre, miközben a gyilkos elfogásán dolgozott.
A története egyszerre siker és kudarc: írt egy óriási sikerű könyvet a nyomozásról, a munkája hozzájárult ahhoz, hogy végül elkapták DeAngelót. Másfelől magát mégsem tudta megvédeni tőle, ha nem is úgy, mint a többiek, de valamiképpen ő is a sorozatgyilkos áldozata lett.
“Imádok megtörtént bűntényekről olvasni, habár mindig is tisztában voltam azzal, hogy olvasóként tudatosan valaki más tragédiájával szórakoztatom magam” – írja McNamara a könyvében. Ez a hozzáállás különbözteti meg a könyvet és a könyv alapján készült dokumentumsorozatot is a többi true crime műsortól, könyvtől, filmtől. McNamara végig szem előtt tartotta, hogy ami az olvasónak izgalmas bűnügy, az másoknak a legszörnyűbb tragédia. És ebben az esetben ők elképesztően sokan vannak: a 13 gyilkosság és az ötven nemi erőszak csak az, amiről tudunk, hiszen a nemi erőszak tipikusan az a bűncselekmény, amit nem mindig jelentenek a hatóságoknak. McNamara legnagyobb érdeme nem is az, hogy hozzájárult DeAngelo elfogásához, hanem hogy nevet, arcot, hangot adott az áldozatoknak.
A sorozatban, amihez halála miatt már csak egy korábbi interjúját tudták felhasználni, elmondja, hogy az elfelejtett áldozatok, a soha ki nem nyomozott ügyek iránti vonzalma még gyerekkorából ered. Ekkor öltek meg egy fiatal lányt azon a környéken, ahol a McNamara család lakott. Soha nem derült ki, hogy ki tette, ami mélyen beivódott a kislány emlékeibe. Felnőtt nőként, már a hollywoodi színész és komikus, Patton Oswalt feleségeként aztán a sok különböző bűnügy közül a Golden State Gyilkos története emelkedett ki számára. Mégpedig azért, mert úgy érezte, hogy ebben az ügyben annyi a bizonyíték, olyan magas az esetszám, olyan sok a dokumentáció, hogy tulajdonképpen az orrunk előtt van a megoldás. Nem azért nem kapták el a gyilkost, mert annyira furmányos volt (több szemtanú is akadt az évek során, egyszer egy rendőrrel is farkasszemet nézett), hanem mert egy idő után már senkit nem érdekelt igazán. 1986-ban ugyanis a gyilkos felszívódott, nem tudunk több bűntényről, ami hozzá köthető.
McNamara egy percig sem hitte, hogy meghalt vagy börtönbe került. Úgy gondolta, hogy nagyon is él és élvezi a tudatot, hogy ennyi eset után sem jutottak a közelébe.
Ezt erősítette, hogy egy ideig DeAngelo még fel is hívta korábbi áldozatait, és telefonon fenyegette őket. Azokat az áldozatokat, akiket az Eltűnök a sötétben tanulsága szerint nem egyszer ért trauma. A hetvenes években, amikor a nemi erőszakos esetek többsége történt, ezt a bűncselekményt messze nem tekintették olyan súlyúnak, mint ma. Nem is volt bűncselekmény, csak vétség. A dokumentumfilmben megszólaló áldozatok egy része megdöbbentő részvétlenséggel találkozott az eljárás során, egyikük szerint ami a bejelentés után történt vele, majdnem olyan szörnyű volt, mint maga a támadás.
Az áldozatok munkadarabok voltak a hatóságoknak, így Michelle McNamarára várt a feladat, hogy hosszú évtizedek után végre lássuk, hogy kik is ezek a nők és mit tett velük DeAngelo. A “Lépj túl rajta, ne beszélj róla senkinek, felejtsd el!” hozzáállás többségüknél a családtagjaikat, szüleiket, férjeiket is jellemezte, így sokuk számára megkönnyebbülés volt, hogy valaki végre megkérdezte, hogy mi történt és hogyan hatott mindez rájuk. Ez az Eltűnök a sötétben igazi jelentősége, nem az, hogy hány doboznyi rendőrségi aktát és bizonyítékot nézett át az írónő. (Rengeteget különben.) A hat rész többsége az áldozatok hangját erősíti, és nem a gyilkosból csinál valami torz bálványt, ahogy olyan sok sorozatgyilkosos filmben láttuk.
A film másik szála azt mutatja be, hogy milyen árat fizetett mindezért az írónő. Michelle McNamara saját bevallása szerint kettős életet élt: egyet nappal és egy másikat éjjel. Nappal egy sikeres hollywoodi színész felesége és egy gyönyörű kislány anyja volt. Olyan nő, aki nem panaszkodhat: szerető családban, anyagi biztonságban élt. Éjszaka azonban, miután a családja elaludt, leült a gépe elé és megszállottan nyomozott a Golden State Gyilkos után. És hogy miért éjszaka? Mert nappal nem volt rá elég ideje. Az Emmy-díjas filmes, Liz Garbus, a film rendezője óvatosan beszél erről, de mégis benne van a filmben: családanyaként McNamarának nem igazán volt más választása.
A filmben sokat és nagyon szépen beszél a feleségéről Patton Oswalt. De miközben ő teljes erőbedobással építette a színészi karrierjét, McNamarának állandó lelkifurdalást okozott, hogy mennyit vesz el a családjától az, ha a könyvén dolgozik. Egyszerre ivott rengeteg kávét és szedett élénkítőket, hogy ébren tudjon maradni, aztán altatókat és nyugtatókat, hogy aludni tudjon.
Meg akart felelni anyaként és feleségként, nem akarta, nem tudta feladni az egyre több időt követelő szenvedélyét, hivatását sem.
Ráadásul volt egy veleszületett hajlama a depresszióra, amit csak súlyosbított, hogy minden nap hosszú órákat foglalkozott megkínzott, megerőszakolt, megölt emberekkel. A könyvből és a filmből kiderül, hogy pontosan tisztában volt azzal, hogy egyre mélyebbre kerül a megszállottság, a kimerültség, a szorongás spiráljában, de nem tudott leállni. “Haldoklom” – írta a férjének, de aztán rögtön el is vette az üzenet élét pár szívecskével. Röviddel a könyve befejezése és pár hónappal DeAngelo elfogása előtt halt meg nyugtatók és altatók túladagolása és egy diagnosztizálatlan szívbetegség miatt. DeAngelót végül 2018-ban kapták el az online, önkéntesen feltöltött DNS-ek révén lehetővé vált családfakutatás segítségével. Ezt a megoldást az írónő jóval korábban felvetette, de meg kellett várni, hogy a technika fejlettsége a megfelelő szintre jusson.
Az Eltűnök a sötétben dicséretes alapossággal járja körül a nyomozást és McNamara tragédiáját, de a legerősebb részei mégis azok, amikor az írónő átveszi a szót. Amikor a könyvből kapunk részleteket, az mindig magával ragadó, egyszerűen azért, mert McNamara nagyon jól írt. Sohasem csak elmesélte az eseményeket, mindig reflektált önmagára és a történésekre is. Írt egy levelet is a gyilkosnak “Kedves öreg ember!” megszólítással, amiben lényegében előre megírta, hogy mi fog történni. A szöveg hátborzongató jóslat Joseph DeAngelo elfogásáról, arról a percről, amikor a gyilkos rájön, hogy eddig tartott a futása. Messze ez a levél a legerősebb pillanat a filmben, mert minden pontosan úgy történt, ahogy McNamara leírta.
Az Eltűnök a sötétben hatszor egy órájában azért akadnak üresjáratok is. Leginkább az önjelölt nyomozókból kapunk sokat, a gyilkos után ugyanis mások is nyomoztak, akikkel az írónő együtt is működött. Ők egy kicsit túltengenek a filmben, már csak azért is, mert nem a nyomozás ezernyi szála a legérdekesebb ebben a történetben. Ahogy arra sem volt szükség, hogy szentet faragjanak Michelle McNamarából, mert a tettei önmagukért beszélnek.
(Borítókép: McNamara a dokumentumfilmben - forrás: HBO)