Az emberek különbözőek, és bizonyos élethelyzetekre teljesen eltérően reagálnak. Ami az egyiknek kifejezetten kínos, kellemetlen élmény, azt a másik egy vállrándítással elintézi, esetleg még élvezi is. A gyerekeket pedig meg kéne hagyni gyereknek, és nem felnőttként kezelni és dolgoztatni, legyen szó kínai iPhone-gyárról vagy Hollywoodról. Ezek orbitális közhelyek, de ennél több tanulsággal sajnos nem igazán szolgál A showbiznisz gyermekei, az HBO új dokumentumfilmje Hollywood egykori és jelenlegi gyerekszínészeiről.
Pedig Alex Winter filmjében számos híres vagy egykoron híres megszólaló mesél magáról, és a filmkészítő személyes érintettsége is megvan. Alex Winter maga is gyerekszínészként kezdte a Broadway előadásaiban. Ezután filmezni kezdett, leghíresebb szerepét a Bill és Ted filmekben játszotta Keanu Reeves mellett. Később a színészkedés mellett rendezni kezdett, az utóbbi években főleg dokumentumfilmeket készített. A showbiznisz gyermekeit saját élményei inspirálták, 13 évesen ugyanis egy idősebb férfi zaklatta a színházban, ahol játszott. Erről csak néhány éve, már családapaként beszélt, de mivel Winter nem szerepel a dokumentumfilmben, erről az esetről nincs benne szó.
Hollywoodban évente körülbelül húszezer gyerek próbál szerencsét. Ennyien vannak, akik elmennek a különböző filmek, sorozatok válogatásaira, hogy aztán a kilencvenöt százalékuk üres kézzel menjen haza. A maradék öt százalék viszont bekerül valamilyen produkcióba, és ha szerencséje lesz, elindul a gyerekszínészi karrierje. Kérdés, hogy ez valóban szerencse-e. Winter filmje ennek jár utána, de a téma annyira szerteágazó, annyi önálló filmet érő eleme van, hogy egyszerűen nem tud elmélyedni egyik szálban sem. A film felveti többek között
A legidősebb megszólaló, a Baby Peggy néven ismertté vált Diana Serra Cary 1920-ban (!) forgatta az első filmjét, mindössze kétéves korában. A legfiatalabb pedig a hétéves Marc Slater, aki most, pontosan száz évvel később próbál szerepeket kapni Hollywoodban. A legérdekesebb, hogy a filmből úgy tűnik, ez alatt a száz év alatt nem sok minden változott a filmiparban. Diana Serra Cary elmeséli, hogy a világ legcukibb gyerekeként hivatkoztak rá a korabeli sajtóban, a családjuknak szobalánya, sofőrje és szakácsa is volt abból a pénzből, amit a filmezéssel keresett. Aztán a kislány apja úgy érezte, hogy a stúdió átveri, a filmek bevételéből nem kapnak részesedést, így az igazán nagy pénz nem náluk landol. Szerződést bontott a stúdióval, és ezzel Baby Peggy karrierje hétéves korában véget is ért.
Hozzá hasonlóan a film számos megszólalójának a karrierjét a szülei indították el, és sok esetben ők is vetettek véget neki. Nagyon ritka, hogy egy gyerek azzal kel fel egy nap, hogy filmekben akar szerepelni, a háttérben általában a szülők ambíciói állnak. Milla Jovovich, Az ötödik elem és A kaptár filmek sztárja például az édesanyja álmait váltotta valóra. Ő sikeres színésznő volt a Szovjetunióban, de Amerikában csak házvezetőnőként tudott elhelyezkedni. A lánya viszont gyönyörű volt, és Jovovich szerint az anyja hamar rájött, hogy rajta keresztül vezet a kiút méltatlannak érzett helyzetükből. Tizenhárom évesen kezdett forgatni, és elmondása szerint gyűlölte minden percét. Még ennél is jobban utálta a fotózásokat, ahol felnőttnek sminkelték és felnőtt nőként kezelték.
Marc Slater hatalmasakat ásít színésztrénere arcába, és neki bevallja, amit az anyjának nem mer, hogy ez az egész színészkedés egyáltalán nem érdekli. Henry Thomas, akit a világ az E.T. A földönkívüli című film főszerepében ismert meg, elmeséli, hogy egyszerűen összepisilte magát a félelemtől és az izgatottságtól, amikor először szerepelnie kellett. Jada Pinkett Smith viszont azt mondja, az ő gyerekkora annyira kemény volt Baltimore utcáin a hetvenes években, hogy amikor tizenévesen bekerült Hollywoodba, úgy érezte, hogy ez Disneyland ahhoz képest, amiket korábban látott.
A film legnyomasztóbb része a gyerekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos. Több megszólaló beszámol valamilyen abúzusról, bár néhányan közülük csak felnőtt fejjel jöttek rá arra, hogy pontosan mit is tettek velük. Todd Bridgest, aki a Diff'rent Strokes sorozatban játszott gyerekként, saját PR-osa zaklatta, míg Milla Jovovich arról beszél, hogy tizenévesen büszke volt magára, amikor viszonya lett idősebb férfiakkal. Felnőttként jött rá arra, hogy ezeknek az általa ma már görényeknek nevezett férfiaknak mennyire nem lett volna szabad egy tizenéves lányhoz közeledniük. Evan Rachel Wood, a Westworld színésznője pedig többször kampányolt a szexuális erőszak áldozatainak hatékonyabb védelme érdekében, merthogy maga is közéjük tartozik.
Bármennyi keserű tapasztalatról esik is szó, a film megszólalói valamennyien szerencsések, hiszen élnek, jól vannak, és el tudják mondani a történetüket. Mindannyian feldolgozták rendhagyó gyerekkorukat és ma már tudnak rá reflektálni, el tudják helyezni magukban. Akiknek ez nem sikerült, azokat meg már nem lehet megkérdezni. A showbiznisz gyermekei több, fiatalon meghalt gyerekszínész alakját idézi fel River Phoenixtől Gary Colemanig, aki gyerekkorában egy tévésorozat sztárja volt, és vesetranszplantációja után pár nappal már kamera előtt kellett állnia. (Később beperelte a szüleit és a menedzsmentjét hűtlen kezelés miatt.) De hiányoznak azok is, akik élnek ugyan, de továbbra is küzdenek gyerekszínész múltjukkal, különböző függőségeikkel, mint például Macaulay Culkin vagy Lindsay Lohan.
Nélkülük viszont nem lehet teljes a kép, így A showbiznisz gyermekei tagadhatatlanul érdekes, de mégiscsak felszínes összefoglaló marad. Hiányzik a másik oldal is, a gyerekekkel foglalkozó ügynökök, menedzserek, sajtósok kimaradtak, holott nem egy keresetlen megjegyzést kapnak a film során. Azok az egykori gyerekszínészek, akik rossz emlékeket őriznek, elsősorban mégis a szüleiket hibáztatják, miközben szinte kivétel nélkül mindannyian a showbizniszből élnek ma is, ha nem is mind színészként. Elmondásuk szerint sikeres és jó életük van, mégis többükben engesztelhetetlen harag maradt amiatt, hogy filmezniük kellett gyerekként. Bár egy-két szülő megszólal, ennek az ellentmondásnak a tisztázása is megérte volna a fáradságot. Így a film végén ott maradunk azzal, hogy a gyerekeket dolgoztatni rossz, de huszonévesen biztos egzisztenciával, saját vagyonnal indulni az életben meg elég jó. Bár nagy kérdés, hogy ki milyen árat fizetett érte.
(Borítókép: Milla Jovovich a Visszatérés a kék lagúnába (1991) film jelenetében. Fotó: Columbia Pictures Corporation / Northfoto)