Index Vakbarát Hírportál

Nem lesz több Altered Carbon

2020. augusztus 27., csütörtök 08:50

Nem lesz harmadik évada az Altered Carbon (magyarul: Valós halál) című netflixes sci-fi sorozatnak.

A sorozat második, nyolc részes évadja idén februárban jelent meg, márciusban pedig egy különálló animációs film folytatta a sztorit.

A Deadline úgy tudja, hogy a döntést a Netflix már áprilisban meghozta, és nem a koronavírus-helyzet miatt döntöttek így, hanem a befektetett költség volt túl nagy a sorozat nézettségéhez képest.

Az Altered Carbon Richard K. Morgan azonos című, 2002-es regénye alapján készült. Egy olyan világban játszódik, ahol az emberek már kolonizáltak egy csomó bolygót, és feltalálták a halhatatlanságot. Pontosabban annak egy mutációját, aminek annyi a lényege, hogy az emberek tudatát és személyiségét egy fejbe ültetett adathordozóba rejtik, hogy ha a test meghal, akkor az adathordozót egy másik mesterségesen létrehozott gazdatestbe átpakolva az illető tovább élhessen. Itt írtunk a második évadról kritikát.

Az alapsztori miatt a két évad között más lett a sorozat főszereplője, az elsőben még Joel Kinnaman alakította Takeshi Kovacsot, a második, harminc évvel később játszódó évadban már a Marvel-univerzum egyik állandó szereplője, Anthony Mackie.

(Deadline)

Rovatok