Index Vakbarát Hírportál

Gzwwk Gw Kwwztww

Üzemlátogatás a Barátok közt-gyárban

2003. július 9., szerda 10:05

A legnagyobb hatású kortárs magyar dráma, a Barátok közt oly sok vihar után, túl az egy év alatt velőig lerágott realityőrületen változatlanul olyan csodafegyver az RTL Klub kezében, amely akkor is garantálja a sikert, ha mostantól rajta kívül csupán Bud Spencer oszladozó hullája lesz műsoron. A szappanopera időről időre vihart kavar, amikor melegek vagy szektások jelennek meg a sztoriban, és kisebb hatótávolságú forgószeleket, ha egyik-másik főszereplő eltűnik a balfenéken, azaz elutazik, és senkinek nem adja meg a telefonszámát. Ideje volt elindulni visszafelé a csövön, és megnézni, honnan is jön legalább kétmillió tévébe a Berényi család.

Tekintse meg fotóinkat
A szálak Újpalotára vezetnek. Az ormótlan mézeskalácsra hajazó egykori traktorkiállító csarnokot, ahol most a Barátok közt díszletei állanak, rafinált védelmi rendszer óvja: a kizárólag panelházakból és panelházgyárakból összerótt városrészben egy órát bolyongunk, megtapasztalva az akciójátékokból ismert misztikus jelenséget, amikor is a térkép bal széléről kilépve hirtelen jobb oldalról jövünk vissza.

Végre, elhagyva az Ipar című monumentális és funkcionális emlékművet, mégis ideje van az érkezésnek. Kalamár Tamás producer, a Barátok közt atyja, császára és kerubja császártól szokatlan szívélyességgel fogad, amit később azzal magyaráz, hogy ő nem atya, császár és kerub, csak egy ember a száz közül. Kalamárt árnyékként követi mindenhová a képernyőről már ismert Berci, aki egy igen jókora, de igen jóindulatú kutya. Félretesszük az életrajzi kérdéseket, előjön belőlem a tévénéző, az az alapállás, ami eddig a leghasznosabbnak bizonyult.

Meddig bírja a Barátok közt?

- érdeklődöm, elvégre már az is kirívó, hogy öt évig szinte változatlan amplitúdón zümmögjön egy műsor, amikor világlicencek pusztulnak ki hónapok alatt. Kalamár a Coronation Street negyvenéves műsorfolyamára hivatkozva bízik benne, hogy in saecula saeculorum, vagyis hogyha eljön az ítélet napja, akkor két hónapra való ellátmány még marad is dobozban az átmeneti időre. Két hónap telik el ugyanis, amíg a leforgatott jelenetek adásba kerülnek. Elmélkedünk csöppet azon, miért nem akadt komoly versenytársa a sorozatnak mindeddig; de nem nagyon jutunk sehova. A BK öt éve megy, ez igen jelentős helyzeti előny, és minden nappal egyre nő. Elővesszük a pár hónapja előbukkant kacsát, miszerint a tv2 a Szomszédok újraindítását fontolgatná. Nem is volna hülyeség, mondja Kalamár, de megjegyzi, hogy az a márka már kissé megkopott a felejtés vizében.

Ejtünk pár szót a sorozat PR-ját kissé megrázó Hoffer-gate-ről, vagyis a földszinti családirtásról, amelynek eredményeképp Hoffer József szigorú apafigurája vidékreköltözés által kimúlt, gyermekei pedig a tv2 Lazacában tevékenykedve erősítik e sorok írójának a korai felkeléssel szembeni averzióit. Konta Barbara és Halász Gábor könyvben foglalták össze sirámaikat, hangot adva úgymond érthetetlen kiírásuk fölött érzett fájdalmuknak.

Misinek mennie kellett

- fejtegeti Kalamár: egyedül nem állt volna meg a karakter, hiszen közvetlen környezet híján nem lett volna kivel megossza a kicsi szívét rágó kisebbségvédelmi gondolatokat. Az pedig mégse járja, hogy a házból még valaki bemelegedjen. Szilágyi Lóránt közriadalmat keltő kísértetjárását is az tette szükségessé, hogy apjának sürgősen el kellett mondania egy titkot, hogy a nézők értsék a sztorit - szellemekkel társalogni elég hülyén veszi ki magát, de a képernyőn mégis jobb, mint a magában beszélő szereplő. A producer egyébként, még ha a Hoffer gyerekek ítélete bizonyul is igaznak, és tényleg a színészek vérén él, akkor is kétségtelenül szívén viseli a karaktereket. Megvitatjuk az Imre-problémát, vagyis hogy ez az Imi gyerek az utóbbi időben olyan gáncstalan lovag, hogy ha le nem horgonyozzák, akkor hamarosan megmásodik, majd elragadtatik a mennyek országába. Kalamár megnyugtat: Imre árnyalva lesz, nem marad képregényhős.

Kihasználjuk az egyórás ebédszünetet, és körbejárjuk a stúdiót. Kalamár, mint egy kisbolygó büszke királya, élénken magyarázva kalauzol végig a Barátok közt-univerzum helyszínein. A BK-gyár a legnagyobb tévéstúdió Magyarországon, de ez csak kívülről látszik. Bent az óriási hangár egészen apró fakkokra oszlik, s a két-három oldalról határolt skatulyákban a Mátyás király téri lakók otthonai sorakoznak.

Maga a Mátyás király tér Kós Károly tér néven a Wekerle-telepen rejtőzködik, de ott csak a ház előtt forgatott utcai jeleneteket veszik fel. A BK-ház belső tere viszont teljes egészében megtalálható az újpalotai stúdióban, így a jókorának tűnő udvar is. Ennek egyik sarka Novákék nappalijaként fungál - itt éppen forgatnak is, s a dialógusból a sztori hihetetlen csavarodására derül fény. Ám hogy ki vagy mi lesz Lacival valamikor a nyári szünet után, az

hetvenhétpecsétes titok.

Klikk a képre!
Mégis érdemes volt az újságírói pályát választani: én már tudom. A felvétel kemény munka: legalább háromszor próbálják el felolvasva, majd félig felolvasva, végül már alig pillantva a szövegbe, amelyet egyébként a babakocsiban rejtegetnek. De nem baj, puskázni, azt szabad itt, csak megunni nem. Mire mi, lézengő ritterek is megtanuljuk a jelenetet, már fel is vették.

A legérdekesebb térillúzió-trükköt Claudia villájában láttuk: a hegyoromról Budapestre tekintő terasz ajtaja fél méterre van a csarnok falától. Hogy a város éjszakai fényei mégis meggyőzően látsszanak, közvetlenül az ajtó mögött sűrű szövésű fekete hálót helyeztek el, s az erre csíptetett karácsonyfaizzók szolgáltatják a panorámát. A teraszajtóból egyébként - az ellenkező irányban - éppen Miklós nappalijára látni. Szerintem igazából nem is utálják egymást.

Az egész Patyomkin-faluban egyetlen hálószoba van csupán: Berényi Miklósé. Időközben kiderült ugyanis, hogy kényelmetlenül beszűkíti a storylinerek mozgásterét, ha megszabják, hány fekvőhely tartozik egy lakáshoz. Ha mégis hálószobára van szükség, azt a gondosan őrzött tervek alapján felépítik ideiglenesen.

Az egyes életterek berendezésekor a legapróbb részletekre is ügyeltek: a tévében ugyan sosem látható, de Kertészék falain ott lógnak Vili bácsi (vagyis Várkonyi András) fiatalkori fotói. Előnyére öregedett. Mindenütt előkerül egy-egy példány a statisztaújságból, amelyet a szereplők kezébe nyomnak, ha a helyzet úgy kívánja. A Barátok közt doktrínája szerint semmilyen márkanév nem jelenhet meg a sorozatban.

"Ez egy kereskedelmi tévé, aki hirdetni akar, vegyen reklámidőt", mondja Kalamár, majd hozzáteszi, hogy a nézőben ellenreakciót vált ki, ha nem tudja, reklámot lát-e vagy filmet. Ezért, ahogy a Csillagok háborújában kidolgozták a Mos Eisley-i űrkocsma hátterében, félig takarásban játszandó társasjáték szabályait, a Barátok közt is megteremtette a saját univerzumát. Miklós, ha esténként gondolkodhatnékja van, William whiskyt iszik, s ha épp egyedül éhezik meg, harap egy falat Füstölt Sajt márkájú füstölt sajtot. A Rózsa kávéház vendégei választhatnak a City vagy a patinásabb Von Schwartz (!) sör közül, vagy ihatnak közönséges Villányi bort, esetleg ünnepnapon Amasing pezsgőt (száraz, minőségi). Otthonukban pedig olyan babkonzervet találnak hűtőszekrényükben, amelynek összetevői a felirat szerint

gzwwk gw kwwztww,

és egyéb adalékanyagok, főképp az enyhén rákkeltő gwkww. Az alkoholmentes italok között szinte egyeduralkodó a Party üdítőcsalád. Ezeket az own label termékeket a kellékesek készítik szorgos Photoshop-munkával, míg a zöldségek és gyümölcsök a közértekben is látható műanyag termések.

A ruhatárban mindenkinek külön állványa van, itt sorakoznak a karakter számára összeválogatott öltözékek. Némely állványokon rég halott, illetve elköltözött szereplők neve virít - elcsendesedek egy percre Szilágyi Lóránt hasítottbőr dzsekije láttán. A producer különösen büszke Kertész Vilmos über-autentikus mackófelsőjére. Hej, ha ez a mackófelső mesélni tudna - mormogja bennem a tudat alatti Nők Lapja-szerző.

Hát itt dolgozik, aki sztár - mormolja még ugyanő elmenőben, én meg levonom az effajta üzemlátogatások állandó és visszatérő tanulságát, miszerint attól, hogy valakinek a munkáját rögzítik, majd szétsugározzák az országban, még nem biztos, hogy ingyenélő burzsoá. Csak egy sztárgyári munkás, kérges tenyerű, jupiterlámpa-szítta földmíves, aki ott, kvázi-vidéken, akár a parasztok mindennapi kenyerünket, megtermeli betevő szórakozásunkat. Mert nem csak kenyérrel élünk.

Rovatok