Észre sem vesszük, de a zsírt izzadó emberek szenvedésének látványa az egész társadalmi közegben újradefiniálja az emberi méltóság aktuálisan érvényes gyakorlatát. Bosch és Bruegel képeinek torz figurái kelnek újból életre a főműsoridőben, hogy az ilyen alpári mulatságok kedvelői röhögve mutogathassanak rájuk. Hogy nézd milyen kövér, süssük ki a saját zsírjában. A perverz voyeurizmus iparosított legitimációja csupán ez, amit lelketlen médiaszakemberek az egészséges életmód ízléstelen propagandájába csomagoltak.

És akkor most néhány erőteljes rántással lazítsuk meg kicsit a György Péter-lelkű médiakritika fekete garbójának nyakát, mert a végén még szélütés lesz a vörös fej, a mérgesen ziháló légzés és az idegesen pattogó halánték vége.

Mert jó

Merthogy a Nagy fogyás, hiába sápítozik majd egymás szavába vágva a konzervatív és a baloldali értelmiségi elit, egy nézhető műsor, sőt az egyik legjobb valóságshow, amit a Tv2-n eddig valaha bemutattak. És ezen még az sem változtat, ha Vásárhelyi Mária és Babarczy Eszter a morális dimenzió és a cinikus média szavakat ismételgetve juttatják el egymást a csúcsra a Zárórában.

Na jó, a rutinból már megint genyó matektanárt játszó Jakupcsek Gabriellát nagy hiba volt berakni a műsorba, főleg hogy a több tonnányi akarás között nem tűnik ő olyan keménynek, leginkább csak riadtan néz a maga ötvenegynéhány kilójával. És persze Schorbert Norbi rosszul adja a REBISZ túlmozgásos kiképzőtisztjét, Béres Alexandra meg olyan, mint egy vegetáriánus békeaktivista, aki betévedt a kolbászfesztiválra. De hát ők is a show díszletéhez tartoznak, rajtuk is szörnyülködhetünk, hogy lám, fitneszguruvá válni egyet jelent a küldetéstudattal súlyosbított elhülyüléssel.

A snittek viszont pergőek, biztos ujjizület-gyulladást kapott az összes vágó, a zenét végre nem a Rockklasszikusok és a Best of Café Del Mar albumokról szedték össze, és egyébként is az egész műsoron látszik, hogy ezúttal a Claudia show-t és a Showdert is jegyző Kovács Kristóf felügyelte a forgatást.

De magyar

Nem, most nem a Tv2 miatt lett mégis olyan siralmasan közép-európai az őszi tévés szezon egyik legnagyobb durranása. Csakis mit tehetünk erről.

Mert amíg az amerikai eredetiben, a Biggest Loserben a tipikus versenyző arra a kérdésre, hogy mégis miért akar fogyni, azt mondja, hogy hát, mert nem férek már be a kocsiba, és közben röhög, addig a magyar változatban könnyek közt vall mindenki. Hogy elhagyta a férje, mert kibuggyan a zsírja a kínai piacon vett tangából, nem állnak vele szóba a szülei, mert szégyellik, esetleg elsírja, hogy már annyira elhízott, hogy még a haldokló apját sem tudta megemelni.

Amíg az amerikaiak szeretnek élni, és azért fogynak le, hogy tovább éljenek, addig a magyarok azt gondolják, hogy ha leadnak pár kilót, akkor majd jobb lesz az életük. Mindegy, hogy zsírjában sült oldalas vagy update szójafasírt, mi szipogva, szomorúan falunk.

És most teljesen mindegy, hogy több tucat fókuszcsoportos vizsgálat, meg pár ezer kérdőív után hangolták ilyen kétségbeesettre a Nagy fogyást a készítők, vagy egyszerűen lehúztak már pár évtizedet Hegyeshalom és Záhony közt. A lényeg, hogy ennyi humortalan, önirónia nélkül izzadó embert egyszerűen nem jó érzés egy órán keresztül bámulni. Az embernek még a töpörtyűtől is elmegy a kedve.