Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Gábor Zsazsa

2016. december 19., hétfő 00:26

Filmes karrierjének nehéz utánajárni a rekordszámú házasságkötéséről és a bulvártörténeteiről szóló cikkekben a 99 évesen, vasárnap délután elhunyt Gábor Zsazsának, hisz ő inkább celeb volt, még ha a világon az első is. De azért színésznőként is szerepelt 35 éves korától, 1952-től, sőt primadonnaként hitelesen könnyednek nevezték. 2002 óta szenvedett súlyosabb betegségekben.

Februárban ünnepelte volna századik születésnapját Gábor Zsazsa, de ezt már nem érhette meg. A legendás művésznő, aki még Horthy Miklós Magyarországának szépsége volt, hatalmas karriert futott be Hollywoodban. Számos házassága mellett több filmszerepét is ugródeszkaként használva szerzett olyan celebhírnevet, amilyenről még Kim Kardashian se álmodozhat.

Szívrohamban halt meg Bel Air-beli villájában.

Gábor Zsazsa Gábor Sáriként született Budapesten 1917-ben, de már a művésznevét is Fedák Sári színésznőről kapta, akit szintén Zsazsának hívtak, mert a lánya nem tudta kiejteni a nevét. 36-ban elnyerte a (Miss Hungaria) szépségkirálynői címet, majd egy Budapestről Bécsbe tartó repülőgépen a híres tenor, Richard Tauber felfedezte, és meghívta, énekeljen a Der singende Traum (Az éneklő álom) című operettben a Theater an der Wienben. Ez volt Zsazsa első nyilvános szereplése. 

Miután elvált első férjétől, aki a török követség sajtóreferense volt, 1941-ben követte szintén színésznő lánytestvéreit Hollywoodba. Első filmszerepét 35 évesen a Lovely to Look at (1952) című MGM-filmben játszotta, majd egy Ginger Rogers, Fred Astaire filmben, a We're Not Married!-ben bukkant fel, de ezekben még mellékszereplő volt.

Színészfeleségből primadonna

Vagy 65 filmben kapott kisebb-nagyobb szerepeket. 1952-ben kezdődött a karrierje, mikor a már híres hollywoodi színész, Georges Sanders felesége lett. Az egyik főszerepet osztották rá José Ferrer partnereként a két Oscarral is díjazott és kritikai elismerésben is részesült Moulin Rouge-ban. Sanders volt az egyetlen az összesen kilenc házassága közül, ami szerelmen alapult, de azért ebből is sikeresen, több főszereppel lépett ki. Zsazsa a Moulin Rouge-ban a híres Lautrec-plakáton megörökített táncosnőt alakította, bár a forgatás nem zajlott zökkenőmentesen: többször összetűzött John Huston rendezővel, aki gyakran nyilvánosan megalázta a színésznőt.

Zsazsa Gabor in "Moulin Rouge" (1952)

1953-ban szintén a stáblista élén tűnt fel a Lili című moziban, mely többek között a smiley-ikon első hivatalos megjelenéséről is híres. Ez a film reklámszlogenjének része volt a New York Herald Tribune-ben. A következő lehetőséget a Death of a Scoundrel című moziban kapta, itt is színész férje oldalán játszott főszerepet, majd 1953-ban leborotvált fejjel ikerpárt alakított a The Girl in the Kremlin kémthrillerben Sztálin szeretőjeként, aki valójában nem is halt meg.

Filmjei közül a leghíresebb a Touch of Evil, melyben epizódszerepet játszott. Az 1958-as Brüsszeli Világvásáron mutatták be az Orson Welles rendezésében készült mozit, amit a zsűritagok – Jean-Luc Godard és François Truffaut – fődíjjal jutalmaztak. A mozi állítólag nagy hatással volt a két francia rendező karrierjére egy, illetve két évvel a Kifulladásig és a 400 csapás megjelenése előtt.

Gábor Zsazsának inkább a tévés karrierje indult be és ívelt fel a filmes szereplésének köszönhetően. Életvidámsága, humora és kilenc házassága miatt a talk show-k közkedvelt vendége lett, kedvenc mondása: „Nem az a fontos, hogy igaz legyen, csak beszéljenek rólam.”

Sanderstől való válása után a filmekbe már csak ritkán tért vissza. Nem véletlenül: a kritikákban nem ért el nagy sikert, alig esett róla szó, általában épp csak megemlítették, hogy szerepelt. A Moulin Rouge kivétel, itt hosszabb minősítéseket kapott: „A színésznőnek Jane Avril szerepében tátognia kellett az őt szinkronizáló énekhangra, ám ez nem sikerült túl meggyőzően.” Huston ezért döntött úgy, hogy távol tartja tőle a kamerát, hogy Zsazsa előadásának ezen hiányosságai ne tűnjenek fel a nézőnek. A primadonna alakjában ennek ellenére igen hiteles, egyes kritikusok szerint magát adja: „Vidám könnyedségével jól egyensúlyozza Ferrer játékát.”

Az 1960-as évektől leginkább tévében alakította saját magát a talk show-k mellett. A cameoalakítások szinte rendszeressé váltak, mint például a Pepében (1960) vagy a Jack of Diamondsban (1967). Ez folytatódott az 1970-es években is. 1996-ban A Brady család 2 (A Very Brady Sequel) című vígjátékban is önmagát játszotta.

A legemlékezetesebb ebből a 1991-es Csupasz pisztolyos alakítása volt, ahol az azóta sokat emlegetett 89-es esetét parodizálja, amikor három napot töltött a börtönben, mert közlekedési szabálysértése után megpofozott egy rendőrtisztet. Az ehhez hasonló botrányok szintén hozzájárultak ahhoz, hogy az amerikai közönség számára egyébként az európai glamourt, életszeretet jelképező Zsazsa az elmúlt évtizedek egyik leghíresebb hollywoodi sztárja lett. 

Gabor Zsazsa

A sajtóban gyakran párhuzamot vonnak közte és Paris Hilton között; Paris Hilton celeb-elődje, példaképe volt Zsazsa, akivel annak dédapjával, Conrad Hiltonnal kötött házassága révén rokonok voltak. Ettől az egy férjétől gyereke is született: Francesca Hilton.

Gábor Zsazsa 1968 októberében egyébként hazalátogatott Budapestre, ahol Lajos György készíthetett róla fotósorozatot. Vitray Tamás riportfilmet készített róla Kérem alássan címmel, ami az ő mondása volt, az 1980-as években. Friderikusz Sándor pedig a rendőrpofozós eset után hívta meg a Friderikusz Show-ba a kilencvenes években.

Megromlott az egészsége

Gábor Zsazsa egészségi állapotának súlyos romlása 2002-ben kezdődött. Először egy autóbaleset miatt részlegesen lebénult és kerekesszékbe kényszerült, majd túlélt egy öngyilkossági kísérletet, és agyvérzést is kapott. Volt, hogy kiesett az ágyból tévénézés közben, és összetörte magát. Egyre gyakrabban szorult kórházi kezelésre, 2010 januárjában egy fertőzés miatt amputálták a jobb lábszárát, többször kapott tüdőgyulladást. Liz Taylor halálhíre miatt például magas vérnyomással vitték be a kórházba. 2010-ben papot hívatott, és az utolsó kenetet is megkapta. 2011-ben a gyomorszondájával akadt gond, akkor a csőből szóvivője szerint „szökőkútként tört fel a vér", de néhány nap után kiengedték.

Férje, Frédéric von Anhalt herceg majdnem minden alkalommal úgy nyilatkozott, attól tart, hogy nem éli túl a kezeléseket. 2012 decemberében azért kellett kórházba vinni Zsazsát, mert műanyag csövön keresztül etették, és ezen át összeszedett egy ronda fertőzést, ami miatt megműtötték a Kaliforniai Egyetem egészségcentrumában. Mikor kiderült, hogy az operáció után még napokig orvosi megfigyelés alatt kell tartani, szabadszájú férje így kommentálta a történteket a sajtónak: „Jól elkúrtuk a karácsonyunkat.”

Az utolsó hivatalos fénykép Gábor Zsazsáról 2007-ben egy amerikai magazinban jelent meg. Ezt követően csak a színésznő 94. születésnapján készült felvételeket publikálta Zsazsa férje.

Rovatok