A gazdasági válság a kulturális életben is kikényszerít változásokat. A sokszor szociális ellátóként működő rendszerben a kultúrpolitika spórolás ürügyén kénytelen lesz olyan régen halogatott problémákkal szembenézni, mint a Nemzeti Kulturális Alap szerepe, az önkormányzati finanszírozású kulturális intézmények fenntarthatósága, valamint a cél nélküli kultúrpolitika érvényessége. 2009 nem a kultúra éve, talán 2010 sem lesz az.
A kulturális terület anyagi helyzete: a kormány először 670 milliárdról 630-ra csökkentette az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) büdzséjét, amiből a kultúra százmilliárd környékén kap, de a legújabb intézkedéseknél kiderült, hogy a minisztériumoknak összesen még hatvanmilliárd forintot kell megvonniuk maguktól. Egy minisztériumra három-hétmilliárd forint esett ebből az összegből, az OKM-ben ez főleg a kultúrát érintette, mivel az oktatásból márnem volt mit elvonni, ahogy a Vatikáni-szerződéssel rögzített 28 milliárdos egyháztámogatásból sem.
Politikailag nem éri meg a kulturális területen bármit is változtatni, mert rögtön nagy visszhangja lesz az ügynek: a filmtörvény, az opera büdzséjének csökkentése vagy most a színháztörvény is ilyen eset. Politikus jól nem jöhet ki belőle, így senki nem csodálkozik, hogy bátortalan próbálkozások sincsenek e területen, pedig szükség lenne rá.
A magyar kultúrafinanszírozásban mennyiségi és szociális szemlélet uralkodik. Márpedig fel kellene hagyni azzal, hogy az államnak mindenkit el kell tartania, mert ez már nem a szocializmus.
Ennek első jelei voltak a Nemzeti Színháztól megvont nyolcvanmillió forint, a külföldön működő kulturális intézetektől megvont programokra fordítható tétel (itt is az épületek fenntartása viszi el a pénzt). Látható, hogy a külföldön működő intézeti hálózat szerepét és céljait is már régen újra kellett volna gondolni, mert a jelenlegi nyégy-ötmilliárdos rendszer fenntartása nem tűnik a legjobb megoldásnak, ráadásul Belgrádban és Pekingben is nyitnának magyar kulturális intézetet. A szakértők szerint a programok amúgy is csak akkor működnek, ha szervesen beépülnek az ország kulturális életébe, és nem a kultúrintézetben zajlanak.
„Az utóbbi 10 év a kulturális visszaesésé volt” – mondta a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnöke, Harsányi László, pedig 2003-2004 között, Hiller első minisztersége idején ő is részt vett a kulturális stratégia kidolgozásában. A kutatások szerint a társadalom fele, egyes becslések szerint még többen szorultak a hivatalos kultúrán kívülre, és az emberek kultúrafogyasztása jobbára kimerül a tévénézésben. Az idősek, a vidékiek, az alacsony végzettségűek és a kis jövedelemből élők körön kívül rekedtek. Hillert ez nem foglalkoztatta, míg Bozóki András tervezetét politikai támogatottság hiányában nem tudta véghez vinni.
A rockminiszternek és szubkulturális miniszternek mondott Bozóki Ars Politica című könyvében 2007-ben, minisztersége után leírta, hogy ötleteire az MSZP nem volt vevő előtte se, utána se, hiszen másfél év alatt megbuktatták. Az esélyegyenlőség fogalmát a kultúrpolitikába beemelő Bozóki előtt és után azonban nem volt olyan miniszter, aki megfogalmazta volna, hogy mit is kell csinálnia egy kulturális miniszternek a demokratikus Magyarországon.
Bozókinál látszott először, hogy a baloldal kezdeni akar valamit a kultúrával, amiről a szocialista pártban nem nagyon gondolkodtak korábban, mivel alapvetően jobboldali területnek tartották (bővebben keretes írásunkban).
A gazdasági válság következtében a kulturális intézményrendszer újragondolása is elkövetkezhet, mivel túl sok intézményt kell eltartaniuk az önkormányzatoknak. Az infrastruktúra fenntartása mellett viszont egyre kevesebb pénz jut kulturális programokra. A Pécs 2010 menedzserközpont és az NKA által megkötött szerződés értelmében a kulturális alap 2007 és 2009 között ötszázmillió forintot ad felvezető programokra, de 2010-re nincs megállapodás.
Ha a helyzet így alakul, nem lesz előre kalkulált NKA-kerete Európa Kulturális Fővárosának, így ha utólag kell átcsoportosítani, akkor más NKA-programok kerülhetnek bajba. „Ebből egyenesen következik, hogy az NKA pénzeli az EKF-et, és sehol sincs a város és vidéke. Továbbá a miniszter is úgy kezeli ezt, hogy ő adja. Neki kell benyújtani a programot, ő hagyja jóvá. Megnézném, hogy a norvég miniszter mit hagyott jóvá a stavangeri programban” – jegyezte meg az EKF-et ismerő szakértőnk.
„Hiller leszállópályán van” – mondta a kulturális minisztérium működését közelebbről ismerő szakértőnk, de rámutatott, hogy mindeddig erős MSZP-s támogatottsága volt. Az MSZP kongresszusán ugyan bekerült az elnökségbe, és a művészeti elitet és az apparátust is a kezében tudja tartani úgy, hogy közben semmilyen kultúrpolitikát nem jelenít meg. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium honlapján még azt sem találtuk meg, mit gondolnak a magyar kultúráról.
A két pénzosztó, az OKM és az NKA között nincsen egyeztetés, utóbbiban a minisztérium egyszerű forrást lát csak. Hiller Istvánnak nincsen kulturális célja, programja, így nehéz lenne bármit is számon kérni rajta, és a kulturális kormányzáshoz közel álló megkérdezettek is megerősítették, hogy Hiller csak a látványpolitizálásra figyel, ezért ragaszkodott például a Reneszánsz Évhez. A Reneszánsz Év négymilliárdosra felduzzasztott büdzséjébe aztán minden befért. Reneszánsz címén mindenre lehetett pénzt nyerni, ráadásul a tematikába befogadták még a Szépművészeti Múzeum Egyiptom-kiállítását is.
A kulturális intézményeket elsősorban az önkormányzatok tartják el, akiktől szintén elvonnak négy-ötmilliárd forintot, és ott is forráshiánnyal küzdenek. A helyi önkormányzatok tízmilliárd forintot kapnak színháztámogatásra, csak a tzenhat budapesti színház működési költsége közel négymilliárd forint. Az önkormányzatok úgy költenek egyre több pénzt a kultúrára, hogy alapvetően csak az intézmények fenntartását fizetik, és a „rendkívüli eladósodottságban a kultúra csak presztízsberuházás, amit a legkönnyebben lehet visszafogni” – jósolta szakértőnk.
A harmadik legerősebb forrás az OKM és az önkormányzatok mellett az évi 8-8,5 milliárd forintot szétosztó Nemzeti Kulturális Alap, amelynek a pénze a különböző termékeken lévő kulturális járulékból áll össze. Mivel a gazdasági válság következtében a gazdaság kevesebbet termel, illetve a vásárlói erő is csökken, ez az összeg a szakértők szerint 1-1,5 milliárd forinttal csökkenhet. Tavaly ezért igyekeztek elérni az internet megadóztatását is, ami „tisztán zsákmányszerzés lett volna”.
Az NKA az idénre tavaly nyáron 8,7 milliárd forintos büdzsét várt a kulturális járulékokból, a pályáztatásokat is ennek alapján kezdték el kiírni. Az NKA elnöke, Harsányi László elmondta, hogy a gazdasági válság novemberi kirobbanása óta nem csökkentek jelentősen a kulturálisjárulék-befizetések, bár pontos adatokat az APEH miatt nem tudnak. A negyedéves adóbevallók adataiból az derül ki, hogy a kis- és középvállalkozók után kevesebb pénzt kapnak már, vagyis csökken a gazdaság ereje.
„Szociális ellátóként működik” – mondta a tizenhét kuratórium munkáját belülről is ismerő szakértő. Alapvető probléma, hogy az NKA csak látszólag független az OKM-től. Az OKM az NKA kulturális járulékának 25 százalékát költheti el, ez az a miniszteri keret, amiből az aktuális kulturális miniszter igazán érvényre juttathatja a kultúrpolitikáját. Valójában a holdudvar támogatása, a korábbi lyukak betömése folyik belőle.
A gazdasági válság mértékét nem látni még az NKA-ban igazán pontosan. Ha beérkezik a 8,7 milliárd, akkor nem lesz semmi baj, de erre nincs sok esély. A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy félévkor tizenöt százalékkal csökken a keret, vagyis egymilliárd forinttal kevesebb áll majd rendelkezésre. Akkor a tartalékokhoz nyúlnak, ami nyégy-ötszázmillió forint, és a nyolcszázmillió forintos folyóirat-támogatást is átcsúsztatják 2010-re. Emiatt az igazi probléma 2010-re várható, mert a választások miatt fél évig amúgy sem történik semmi, de a gazdasági válság éreztetni fogja hatását.
A Nemzeti Színház és a Művészetek Palotáját ők hozták össze és a Terror Háza átadása, a Millenáris megépítése, hogy csak a legfontosabbakat említsük, mind a Fidesz kormányzása idején jött létre. A Fidesz kultúrpolitikájára jellemző, hogy a kultúrára mint hagyományra, ideológiára és örökségre gondolnak. A legfontosabb ügyeket Orbán Viktor saját maga irányította, ami jelezte az ügy fontosságát, mivel a kulturális beruházások mind reprezentatívak is. A Fidesz februárban publikálta Minőség a kultúrában – Magyarország kulturális stratégiájának alapjai címmel irányelveit: visszatérnek az erős kezű állam gondolatához, mert „az állam alakítója is a kulturális életnek”. A stratégia alapja, hogy mindent jobban támogatnak (a kőszínházaktól a filmen át a folyóiratokig), és nem olvasható ki belőle a rendszer újragondolása, talán az állam és üzleti szféra támogatói modelljétől lehet ezt várni. A Fidesz még mindig úgy gondolja, hogy a kormány feladata meghatározni a kultúrát és az identitást. A sokszínűség helyett, pedig kulturális esélyegyenlőségről beszélnek. A kultúrára szánt forrásokat elsősorban közép- és helyi szinten költenék el, több jutna az önkormányzatoknak (ahol a Fidesz erősebb).
Az NKA szociális ellátó funkcióját annyira nem engedi a tizenhét szakkollégium megmozgatni, hogy ezen a berendezkedésen Harsányi az év végéig, mandátumának lejártáig már nem fog, és nem is akar változtatni. „Örülnék, ha azt tudnám, hogy a kiosztott összegnek csak a tíz százaléka menne el így, de nem tudom” – mondta Harsányi, aki igazgatósága alatt folyamatosan csökkentette a nyertesek számát. Az NKA korábbi elnökeként működő Török András elmondta, hogy nem lenne rossz a gazdaságtól függetleníteni az NKA-t, és a kulturális járulékok helyett megállapítani a költségvetésből egy fix keretet, amit kultúrára lehet fordítani. A politikától függetleníteni kell a kulturális támogatások rendszerét, állítja Harsányi is. Egy harmadik szakértő a kettő között oldaná meg a jelenlegi helyzetet: „A fix keret alternatívájaként én egy olyan mozgó keretet pedzek, ami szintén a költségvetésből jön, de indexálva van akár a kultúrához kapcsolható gazdasági outputhoz, hogy a mostani sír-nevet elv se tűnjön el teljesen, és ne kelljen évente újraalkudni.”
Az NKA költségvetésének huszonöt százalékát a miniszter oszthatja el, ezt az utóbbi években Hiller-keretnek nevezték. A Fidesz vezette kormányban a függetlenséget csökkentették, és a kulturális járulékokból ötven százalékot költhetett el a minisztérium. A Fidesz új kulturális programjában erről külön nincs szó, de programjuk lényege, hogy erős államként lépnek be a kulturális mezőbe. Többek szerint a legjobb megoldás az lenne, hogy a kultúra ne függjön ennyire a gazdasági változásoktól, hogy a költségvetés fix százalékát kapná meg az NKA. Viszont akkor meg a politikai alkuktól függ.
Hiller István többször elmondta, hogy milyen sokat vár a gazdasági élet szereplőitől a kultúratámogatásban. „De totális félreértésről van szó, mert az üzleti életnek az a fontos, hogy ami amúgy is megvalósul, az a támogatásukkal még jobb legyen” – tudtuk meg Török Andrástól, aki a Summa Artium nevű közhasznú társaságot vezeti, amelynek célja, hogy kulturális projektek és mecénások között teremtsen kapcsolatot. Ha a tárca akar közvetíteni, akkor megint csak az adakozik a magánszektorból, aki a kormánypártnál akar jó pontot.
„Teljes befékeződés van a piacon, a partnerek mondják vissza a támogatásokat – állítja saját tapasztalatai alapján Török. – Egyetlen üdítő ellenpéldára bukkantunk, értesüléseink szerint egy nagy életbiztosító jelentős összeggel kortárs művészeti díjat készül alapítani a Műcsarnokkal karöltve, a válság kellős közepén.”
A legnagyobb támogatók a bankok (OTP, Erste, Raiffaisen), a Mol, a Magyar Telekom és a Pannon, illetve a biztosítók. A híreink szerint a Deutsche Telekom nem engedi meg a Magyar Telecomnak az eddigiekhez hasonló mértékű kultúrafinanszírozást. Jobb esetben csökkentik az összeget, rosszabb esetben súlyos megvonások is várhatóak. A T-csoport kiemelten támogatja például a Művészetek Palotáját és a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekart. Ezzel szemben a Pannon új zöld, környezettudatosan épített székházában rengeteg kortárs festmény kap majd helyet. A Van Gogh-kiállítást százmillióval támogató ING bank következőre megint nagy projektre, a 2011-es Cézanne-kiállításra költ százhúszmilliót, közben egyéb programra viszont szinte semmit.