Index Vakbarát Hírportál

Bebörtönözhetik az iszlámkritikus török írót

2009. május 26., kedd 13:42 | aznap frissítve

Nedim Gürsel török írót akár három évre is büntethetik az Allah lányai című regénye miatt.

Egy isztambuli bíróságon eljárás folyik Nedim Gürsel török író ellen, akit azzal vádolnak, hogy legújabb könyvével megsértette az iszlámot.

A hatóságok azt róják a terhére, hogy az Allah lányai című regényével vallási értékeket gyalázott, és vallási gyűlöletet szított. Elmarasztaló ítélet esetén akár három év börtönbüntetésre is ítélhetik.

A Párizsban élő s a Sorbonne egyetemen tanító író ellen 2007 júliusában emeltek vádat. Egy évvel később el is kezdődött a bírósági eljárás, de az ügyészségi vizsgálat után ejtették a vádat. A fellebbviteli bíróság azonban perújrafelvételt rendelt el, miután a miniszterelnök felügyelete alatt működő vallásügyi hivatal vezetője istenkáromlónak ítélte a regény egyes részleteit.

A hatóságok írták át?

Gürsel a török kormánynak írt nyílt levelében közölte, a hatóságok kiforgatták és átírták regényének bizonyos részleteit, hogy azok becsmérlőknek hangozzanak.

Az ügyészség a korábbi bírósági meghallgatáson úgy ítélte meg, nincs bizonyíték arra, hogy a könyv gyűlöletet szítana. Ez tápot ad annak a reménynek, hogy az írót felmenthetik a vádak alól.

Nedim Gürsel egy azon nagy számú török értelmiségi közül, akiket a szólásszabadságot szabályozó szigorú törvény megsértése miatt állítottak bíróság elé.

Korábban az irodalmi Nobel-díjas Orhan Pamuk írót fogták perbe, a vád a török nemzet megsértése volt. Később az eljárást megszüntették, miután az igazságügyi minisztérium arról értesítette az ügyben eljáró bíróságot: a módosított büntető-törvénykönyv értelmében nem illetékes a Pamuk-per lefolytatására.

Rovatok