Index Vakbarát Hírportál

Veszélyben A katedrális helyszíne?

2009. június 17., szerda 16:14 | aznap frissítve

Jelenleg négy konténer és több különálló mobilvécé áll A katedrális külföldi produkció Ócsai Tájvédelmi Körzeten zajló forgatásán, holott a szerződés egyet sem engedélyezett, írta a Magyar Nemzet mai száma. Valóban veszélyben a természetvédelmi terület?

A katedrális minisorozat forgatása Ócsán természetvédelmi területen zajlik, az építkezés mellette, így a közös vízháztartás és lápi vegetáció élővilága könnyen károsul, jelentették a lapnak természetvédők. "Az engedély kiadásának idején a területtől nem messze a fokozottan védett fekete gólya fészkelt" - írja lap. Illetve: "Az építkezés során a terület alatt húzódó agyagréteget megbontották, ami visszafordíthatatlan kárt okoz a terület vízháztartásában".

"A DINPI postafiókjába eljuttatott aktivisták anyagaiból én ezt látom, hogy csak a Jobbik fontoskodik. Olvassa el, miket kifogásoltak, ennek a természetvédelem csak az egyik vetülete" - mondta az Indexnek Zoltán János, a Duna-Ipoly Nemzeti Park (DINPI) igazgatóhelyettese, miután megerősítette, hogy hatósági engedéllyel folyik a forgatás, amelyhez ugyan szakvéleményt nem adtak, de információt közöltek a zöldhatósággal.

"A Közép-Duna völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (KDV KTVF) kiadta az engedélyt. A teljes terület védett, ahol forgatnak, az Ócsai Tájvédelmi Körzet része és Natura 2000 terület. Ennek ellenére úgy látjuk, hogy nincs védett természeti érték veszélyben - tette még hozzá Zoltán. - A díszletek magántulajdonban álló szántókon épülnek, természetvédelmi hatósági engedéllyel. A szántókon védett természeti érték vagy Natura 2000 jelölő faj nem él. A Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésében álló védett réten is lesz forgatás, de szántóterületeken épül a díszlet, a gyepen nem forgatnak, az be van kerítve. A védett területen akkor forgatnak már csak, amikor kiköltenek a madarak, elvirágoztak a virágok és lekaszáljuk a területet".

A teljes képhez hozzátartozik, hogy nem először került szembe a természetvédőkkel a Mid Atlantic nevű cég (jelenleg Mid Atlantic Nine). A 2005-ben készülő Eragon című filmjüknél Pilisborosjenőn lázongtak helyi önkormányzati képviselők, a tatabányai forgatás után pedig természetvédelmi bírságot kellett fizetniük a Szelim barlang faláról csak szárazjéggel eltávolítható szénpor miatt.

"Természetvédelmi engedélytől eltérő tevékenységet folytattak: egy kábé 10 négyzetméternyi falfelületet szénporral beszennyeztek, azt nem távolították el, eszközeiket, felszereléseiket a barlangból a forgatás befejezését követően nem távolították el" - jelentette Dr. Hajdu Klára, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság hatósági igazgatóhelyettese. A négymillió forintos természetvédelmi bírság kifizetése mellett kötelezték a céget a károk helyreállítására.

A Mid Atlantic cég ugyanakkor egy filmbizottság létrejöttét hiányolja, ami koordinál a filmesek és a különböző hatóságok között.

Rovatok