Index Vakbarát Hírportál

Hatályon kívül helyezhetik az erzsébetvárosi csendrendeletet

2010. december 23., csütörtök 14:47

Hatályon kívül helyezik az előző ciklusban elfogadott erzsébetvárosi csendrendeletet, ha a főváros Közigazgatási Hivatala szerint valóban jogsértő, mondta Vattamány Zsolt, a VII. kerület polgármestere. Mint mondta, az erről szóló határozatot egyelőre nem látta. Teljesen új szabályozást szeretnének elfogadni jövő tavasszal, amit széles körű egyeztetés előz meg, mondta.

Az ügy előzménye, hogy az Élő Erzsébetvárosért Egyesület (AZÉRT) közleményében azt írta, hogy a Főváros Közigazgatási Hivatalának döntése szerint jogszabálysértő volt a VII. kerületi önkormányzat nyáron hozott csendrendelete. Az egyesület azért fordult a hivatalhoz, mert úgy vélte, hogy a rendelet alkotmányellenes és törvénysértő, illetve nem oldja meg a kerületi lakosok és a szórakozóhelyek között fennálló érdekellentétet, hanem elmélyíti azt.

Vattamány Zsolt szerint a nyáron elfogadott csendrendelet nem oldotta meg sem a lakók, sem a vendéglátósok problémáját, inkább csak PR-értéke volt. Mint mondta, a szabályozás nem teremtette meg a rendet és nyugalmat, ezért szeretnének helyette egy új, komolyabb rendeletet megalkotni.

A folyamatban széles körű egyeztetést szeretnének, hogy minden érintett félnek elfogadható legyen a rendelet, mondta. A munkát év elején kezdik és a tervek szerint tavasszal vagy nyár elején elfogadhatják a konszenzusos dokumentumot.

Rovatok