Index Vakbarát Hírportál

Gulyás Gábor a Műcsarnok új igazgatója

2011. január 20., csütörtök 10:29

Február 1-től Gulyás Gábor lesz a Műcsarnok ügyvezető igazgatója. Gulyást Szőcs Géza kulturális államtitkár javaslatára a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója nevezte ki.

Gulyás 2006-os megalakulása óta vezeti a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központot. 992-1995 között a Határ című irodalmi-kritikai folyóirat főszerkesztője, 1995 és 1998 között a Latin Betűk Kiadó vezetője volt. 1994-ben a szombathelyi OTDK-n kiemelt első díjat kapott. Ugyanebben az évben megkapta a Juhász Géza díjat is. 1995-2006 között a Kossuth Lajos Tudományegyetem, illetve átnevezése után a Debreceni Egyetem Filozófia Tanszékének oktatója volt.

Gulyás ellen lapértesülések szerint vizsgálatot folytat Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. A Népszabadság értesülései szerint a vizsgálat mögött az állhat, hogy Gulyás nyílt levélben védelmébe vette azokat a filozófusokat, akik ellen Budai a jobboldali sajtóban megtámogatott kampányt folytat. Gulyás szerint Budai eljárása "nyíltan értelmiségellenes és burkoltan antiszemita".

A Népszabadság értesülései szerint Gulyást egy 2007-es konferencia miatt vizsgálják, ami 10,5 millió forint állami támogatásban részesült. Gulyás amúgy jobboldali, a Fideszhez közeli emberként ismert.

Rovatok