Index Vakbarát Hírportál

Xantus Gábor jelentett a román kommunista pártnak

2007. október 11., csütörtök 10:50

Xantus Gábor neves erdélyi operatőr-rendező beismerte, hogy jelentett a román kommunista pártnak, írja csütörtöki számában az erdélyi Krónika című napilap.

A televíziós szakember azt követően tett közzé beismerő levelet a lapban, hogy kiderült: Könczei Ádám magyar néprajzkutatóról a Román Televízió egyik kolozsvári munkatársa, Bíró Ferenc álnév alatt rendszeres jelentéseket írt. Xantus hangsúlyozta: nem ő "Bíró Ferenc", hiszen a pártnak saját nevén írt beszámolókat azért, hogy dolgozhasson.

"1977-ben, harminc évvel ezelőtt, 22 éves koromban, megfelelő élettapasztalattal nem rendelkező, megfélemlített fiatalemberként egyike voltam azon jelentéstevőknek, akiknek Könczei Ádámmal való kapcsolatukról beszámolókat kellett írniuk" - írja levelében Xantus, hozzátéve, hogy ezeket a Román Kommunista Párt Kolozs megyei bizottságának székházában mondták neki tollba, vagy jegyzetelték kikérdezését.

Xantus már pályafutása kezdetén, az 1970-es évek közepétől a román párt- és állami szervek figyelmébe került. Beszámolási kötelezettségre szólították fel, s miután ennek hónapokig nem tett eleget, az akkor már megromlott egészségi állapotú édesapját érintő kényszerhelyzet elé állították - vall levelében az operatőr. A Securitatéhoz való kétszeri beszervezési kísérlet elől gimnazista korában, majd néhány évvel később, huszonévesen is kitért - írja a rendező -, ezért a továbbiakban kikényszerített beszámoltatása pártvonalon történt. "Ezért ma megkövetem Könczei Ádámot és családját" - írja levelében Xantus.

Könczeinek jelentős szerepe volt 1977-ben a kolozsvári táncház mozgalom beindításában. A néprajzkutató lánya nemrég ismertette internetes "szekusblogjában" édesapja securitatés aktáját, amelyből kiderült, hogy "Bíró Ferenc" jelentései rendkívül kimerítőek és pontosak, ezért hasznosak voltak a titkosszolgálat számára. Az ügy kapcsán Csendes László, a Securitáté Irattárát Tanulmányozó Bizottság (CNSAS) elnöke a Krónikában úgy vélekedett: ha a diktatúra valamennyi egykori kollaboránsa azt tenné, amit Xantus Gábor, akkor az évek óta várt katarzis érzése hamarabb megélhető lenne.

Rovatok