Novák Péter népzenei és néptáncos múlttal érkezett a rockzenébe, kedvencei között van a Vízöntő együttes, és az Illés népzenei ihletésű dalait is kedveli. Mindezek mellet az LGT, a KFT és a budapesti underground zenekarok munkássága is nagy hatással volt a Kimnowak egykori frontemberének pályájára.
A barátom barátja a barátom – tartja a mondás. De így van ez vajon a zenével is? A kedvenceink kedvenceit mi is kedveljük? Vagy kedvelnénk, ha ismernénk őket? Mindez kiderülhet sorozatunkból, amelyben a hazai popkultúra legfontosabb, legismertebb szereplőit kérdezzük az életüket, pályájukat meghatározó, valamilyen szempontból befolyásoló zenei élményekről, előadókról, lemezekről, dalokról, koncertekről, fesztiválokról.
Ezen a héten Novák Péter dalszerző, színész, rendező, énekes, a Kimnowak együttes egykori frontembere válaszol kérdéseinkre.
„Az útkeresésem időszakában három teljesen eltérő műfajú zenekar volt rám meghatározó hatással. Az első a világzene kitalálójának is tekinthető Vízöntő, mégpedig azért, mert köztudottan a népzene és a néptánc irányából jövök, ők pedig a népzene és könnyűzene közötti átmenet közvetítői voltak számomra. Úgy is mondhatnám, hogy hidat jelentettek a velem született népzenei gyökerek és az imádott rock and roll között” – fogalmaz Novák Péter, aki az LGT-t is nagyra becsüli.
A mai napig rajongója vagyok minden korszakuknak, nagy megtiszteltetés volt, hogy az utolsó két koncertnek afféle rendezője lehettem… Hogy négy teljesen eltérő talentum ennyire ütőképes egységet hozzon létre, nem ritka a zenetörténetben, de hogy a kémia, a kohézió a tagcseréket követően is megmarad, fejlődik, azért az ritka áldásos helyzet. Minden lemezük telitalálat, úgy tudtak pontos képet adni a hetvenes és nyolcvanas évek Magyarországáról, hogy közben globálisan is tökéletesen értelmezhető volt munkásságuk, nem véletlen, hogy a világsiker kapujában is többször álltak már.
„Mivel a fiatalságom a pezsgő nyolcvanas évekre, a rendszerváltozást közvetlenül megelőző időszakra, az egyetemi klubok virágzásának és a budapesti underground fénykorának idejére esett, az Európa Kiadót sem hagyhatom ki a zenei pályámat meghatározó együttesek sorából – folytatja Novák Péter. – Amikor először lementem Menyhárt Jenőék koncertjére, az a reveláció erejével hatott rám, mert megvalósították mindazt, amit a new artról, new wave-ről, a punkról és a társadalmi célú üzenetek dalokban való megfogalmazásáról gondoltam.
Ez így utólag jól hangzik, de valami engem és mindenki mást is felforgató érzést biztosan azonosítottam – már akkor. Hozzá kell tenni, hogy ebben a káprázatos korszakban számos olyan, mára kultikussá vált formáció is zenélt – például az URH, a Kontroll Csoport vagy a Balaton –, amelyeket szintén nagyon szerettem, és ennek az underground miliőnek az energiáiból rengeteg jutott nekünk is.”
A tavaly harmincadik születésnapját ünneplő Anima Sound System mindenese, Prieger Zsolt kedvenc magyar előadó között Szabó Gábort, Grencsó Istvánt, Presser Gábort és Cseh Tamást említi, számára a fiatalok közül MC Tink, Schoblocher Barbara (Blahalouisiana), Magyar Bori vagy a Jazzbois teljesítménye is lenyűgöző. Anno tiszta erőből fejbe verte a Neurotic, a Spions és a Beatrice.
A barátom barátja a barátom – tartja a mondás. De vajon így van ez a zenével? Vajon a kedvenceink kedvenceit mi is kedveljük? Vagy kedvelnénk, ha ismernénk őket? Mindez kiderülhet sorozatunkból, amelyben a hazai popkultúra legjelentősebb, legismertebb szereplőit kérdezzük az életüket, pályájukat meghatározó, valamilyen szempontból befolyásoló zenei élményekről, előadókról, lemezekről, dalokról, koncertekről, fesztiválokról. Ezúttal Prieger Zsolt, az Anima Sound System mindenese válaszolt.
„A kedvenc magyar előadóim között az 1956-ban az Egyesült Államokba kivándorolt jazzgitáros Szabó Gábor biztosan az első sorban van, nemcsak a maga innovatív attitűdjével vagy a nagy alkotókra gyakorolt hatásával, hanem minimalizmusával, furaságával, zseniális »hibásságával«. Grencsó István már fiatal korom óta nagy hatással van rám kísérleti jazzmunkásságával. Szabados Györgyöt, aki a nemzeti tradíciót hozta össze a kortárs szórakoztató zenével, világszínvonalon, szintén ide, az első sorba rakom, de Presser Gábor is nagy példa, aki sok évtizeden keresztül, óriás szenvedéllyel alkot, megújul, fiatalokat támogat és komponál magas szinten. Cseh Tamás szintén a szentjeim között van, aki nélkül nem lenne magyar dal, s szerzőtársát, Bereményi Gézát is gyorsan mondjuk, mert nélküle meg nem lenne magyar dalszöveg, körülbelül mindenki az ö köpönyegéből bújt ki” – mondta Prieger Zsolt.
A zenészre számos olyan előadó is hatott, akik nem voltak nagy kedvencei, de az anyagaik mégis nagy hatást gyakoroltak rá, például konceptalbumügyben a Fonográf Edison albuma, amely Bródy János csúcsteljesítménye, vagy a Panta Rhei fura szintivarázslatai és a Szalay-testvérek innovatív gépkezelése, László Viktor, Vangel Tibi és a Sex-E-Pil és más reinkarnációja, akik ma is alkotnak különböző formációkban és nem a sikerességük adja karizmájukat és hatásukat.
A jó hatásokat napestig tudná sorolni Révész Sándortól Beck Zoliig. Akár csak egy-egy hangszerest, rengeteg dobost, énekest, producert vagy hangmérnököt. Szerinte semmiképpen sem feledkezhetünk meg a kiváló magyar stúdió- és koncerthangmérnöki iskoláról se. Ahogyan a fiatalokról sem, nagyon sok nagy kedvence van közöttük is, MC Tinket, Schoblocher Barbit, Magyar Borit vagy a Jazzboist lenyűgözőnek tartja.
Cseh Tamás és Másik János Levél nővéremnek című albumát rongyosra hallgattam, kamaszkori eszmélésem, felnőtté válásom, szövegírói munkám bástyája, kapuja és várorma. Utánozhatatlan remekmű. Török Ádám, mint a magyar Ian Anderson kezdett rám hatni, aztán felfedeztem azt a sajátos, naiv, árkádiai, békebeli világot is, ami messze túlnőtt a Bem rock-parton. A Vissza a városba-lemez nekem a gyermekkori misztika, Gross Arnold világa, az el- és visszavágyódás érzése, a meg- és rátalálás élménye: ez mind együtt van ezen a lemezen. Aztán emlékszem, hogy karácsony van, belépünk a szobába és ott a fa alatt az LGT Loksi című lemeze csillog. Reveláció volt, elkapott a koncept-album-érzés itt is, amely alkotási alapattitűdként azóta se enged el. Azóta Pici bácsi már Anima-dalt is feldolgozott, hogy még teljesebb legyen a kép beteljesülés-szempontból, a lemezről meg hol az egyik, hol a másik dal üt be a mai napig. Legutóbb két hete hallgattam meg, de most, hogy erről beszélgetünk, hazamegyek és felteszem újra a korongot
– tette hozzá az Anima Sound System zenésze.
Tabár Zoltánra az LGT és Presser Gábor, illetve a KFT és az Első Emelet gyakorolta a legnagyobb hatást, előbbiek inkább érzelmi, utóbbiak főként szakmai tekintetben. Az egyszerűségükben is hatásos dalokat tartja legtöbbre, legemlékezetesebb Exotic-koncertjén pedig Trabantok voltak a „sztárvendégek”.
A barátom barátja a barátom – tartja a mondás. De így van ez vajon a zenével is? Vajon a kedvenceink kedvenceit mi is kedveljük? Vagy kedvelnénk, ha ismernénk őket? Mindez kiderülhet sorozatunkból, amelyben a hazai popkultúra legfontosabb, legismertebb szereplőit kérdezzük az életüket, pályájukat meghatározó, valamilyen szempontból befolyásoló zenei élményekről, előadókról, lemezekről, dalokról, koncertekről, fesztiválokról. Ezen a héten Tabár Zoltán, az Exotic együttes basszusgitárosa, a KoncertBooking.com ötletgazdája és ügyvezető igazgatója válaszolt kérdéseinkre.
Az LGT-vel kezdeném, mert az első magyar supergroupként már megjelenésükkel úttörőnek számítottak a többi hazai zenekarhoz, előadóhoz képest. Már azzal is nagy hatással voltak rám, ahogyan színpadra álltak és megszólaltak. A dalaik nem szimplán szerethetők voltak, nagyon jó volt a tempójuk, zseniálisan voltak hangszerelve, és a szövegvilágukat is egyedülállóan tartalmasnak találtam. Úgy éreztem, nekem vannak címezve, személyesen hozzám szólnak
– mondta Tabár Zoltán, akit Presser Gábor nemcsak az LGT vezetőjeként, hanem szólóban, zeneszerzőként és előadóként is meg tudott érinteni.
A Magna Cum Laude elsősorban kitűnő dalszövegeivel hatott rá, mert azok szerinte egyfajta „kifordított gondolkodást” feltételeznek, és olyan egyedi szóképeket használnak például a legismertebb számaik, a Pálinka dal vagy a Színezd újra esetében is, hogy azonnal magukra vonják a szokványos slágerekhez szokott rádióhallgató figyelmét.
Itt jegyzem meg, hogy a pályám elején sokkal fontosabbnak tartottam egy dalban a zenét, a szövegre pedig egyfajta kiegészítőként tekintettem, később viszont észrevettem, hogy ez éppen fordítva van, a dalszövegeken keresztül jut el az emberekhez a zene
– fűzte hozzá az Exotic basszusgitárosa.
Tabár Zoltán kedvenc lemezéhez, az LGT Loksi című albumához érzelmi alapon kötődik, mert az első kamaszkori házibuliján nonstop ezt hallgatták az osztálytársakkal, a Gondolj rám és a Ha eljönnek az angyalok című dalokra pedig remekül lehetett lassúzni a lányokkal. A KFT Bál az Operában című albumát inkább szakmai szívvel szereti, hiszen az Exotic a KFT-hez hasonlóan new wave zenekarként kezdte, néhány év különbséggel követve az 1981-es Tánc- és Popdalfesztiválon feltűnt pályatársakat.
A Bábu vagy idején még amatőr zenekar voltunk, nagyon izgalmasnak találtuk a hagyományos hangképektől eltérő soundjukat, nem beszélve a korábbi klisékkel szembemenő, egyedi látásmódról tanúskodó szövegeikről
– fejtette ki a zenész, aki különösen a Pénztárcámat című szerzeményt érzi bátor húzásnak, azt pedig felettébb mulatságosnak tartja, hogy az ironikus hangvételű Elizabetet éppen a nők szokták leghangosabban énekelni a KFT koncertjein. Mindezek mellett a Bikini lemezeit, a bakancsos Edda első albumát, a Neoton Família Napraforgó és Hungaria Rock and Roll Party című korongját is nagyon kedvelte. Utóbbit különösen azért, mert a Hungaria volt az első hazai zenekar, amely nem csupán dalokkal, hanem egy komplex produkcióval, show-műsorral kápráztatta el a közönséget.
Bornai Tibor számára az Illés, az LGT és Sebő Ferenc művei jelentették azokat az alapokat, amelyekre saját zenei pályafutása során építkezett. Kedvenc lemezei és dalai főként a hatvanas évek végéhez és a hetvenes évekhez köthetők, legkedvesebb koncertje pedig a KFT 2014-es operaházi fellépése volt.
A barátom barátja a barátom – tartja a mondás. De vajon így van ez a zenével is? Vajon a kedvenceink kedvenceit mi is kedveljük? Vagy kedvelnénk, ha ismernénk őket? Mindez kiderülhet sorozatunkból, amelyben a hazai popkultúra legfontosabb, legismertebb szereplőit kérdezzük az életüket, pályájukat meghatározó, valamilyen szempontból befolyásoló zenei élményekről, előadókról, lemezekről, dalokról, koncertekről, fesztiválokról. Ezen a héten Bornai Tibor, a KFT együttes billentyűs-énekes-dalszerzője válaszol kérdéseinkre.
Számomra egyértelműen az Illés volt a legfontosabb magyar zenekar. Amikor először arra vágytam, hogy színpadra léphessek, Szörényi Leventét és Bródy Jánost láttam maga előtt példaképként. Olyan szerettem volna lenni, mint ők, azt szerettem volna csinálni, amit ők, lelkesedtem a lemezeikért, a dalaikat pedig vadul játszottam otthon a zongoránkon
– emlékszik vissza a kezdetekre Bornai Tibor. A Locomotiv GT szintén sokat jelent a számára. Főként Presser Gábor és Somló Tamás állt közel a szívéhez, mégis az első LGT-albumot kedveli leginkább, amelyen Barta Tamás gitározott, Frenreisz Károly basszusgitározott és Laux József dobolt.
Abban a lemezben még benne van az a csodálatos hangulat, az a fajta szabadság, féktelenség és fantázia, amely a hatvanas évek zenéjét jellemezte. Sikerült úgy megőriznie, konzerválnia, mint a borostyánnak a belekövesedett bogarakat
– fogalmaz a zenész. Hasonlóan erősen hatott rá Sebő Ferenc, illetve a Sebő együttes is – amikor meglátta és meghallotta őket, szintén úgy érezte: ilyen akarok lenni.
„Tulajdonképpen, ami a magyar elődöket illeti, ez a három formáció, illetve stílusvilág alapozta meg a saját zenei irányultságomat, és erre az alapra tudtam építkezni későbbi pályafutásom során” – foglalja össze a Bál az Operában és Balatoni nyár szerzője.
Bár a magyar populáris zene történetének egyik legfontosabb dalszerzője-előadója, Bródy János hazai kedvencei elsősorban azok voltak, akik a dalait előadták, nevezetesen Koncz Zsuzsa és Szörényi Levente, később Tolcsvay László és Halász Judit. Mindig becsülte Kovács Kati, Zalatnay Sarolta, Somló Tamás, Zorán és Komár László teljesítményét. Miközben nagy hatással voltak rá Cseh Tamás dalai és Baksa-Soós János fellépései. Az újabb korokból Lovasi András, Kiss Tibor, Bérczesi Róbert és Pajor Tamás szerzeményeire figyel, a legutóbbi koncertélménye pedig az Esti Kornél volt.
A barátom barátja a barátom – tartja a mondás. De így van ez a zenével is, a kedvenceink kedvenceit mi is kedveljük? Vagy kedvelnénk, ha ismernénk őket? Mindez kiderülhet a Magyar Popkulturális Értéktár új, kéthetente jelentkező sorozatából, amelyben a hazai popkultúra legjelentősebb, legismertebb szereplői mesélnek az életüket, pályájukat meghatározó, valamilyen szempontból befolyásoló zenei élményekről, előadókról, lemezekről, dalokról, koncertekről, fesztiválokról. Ezúttal Bródy János, az Illés és a Fonográf egykori tagja, sok száz fontos magyar dal szövegírója.
„Olyan polgári családban nőttem fel, ahol a bútorzathoz hozzátartozott a könyvespolc, a zongora és a lemezjátszó is. Utóbbi persze még mechanikus kurblis volt, 78-as fordulatszámú lemezeket lehetett rajta lejátszani – többek között a Patria népzenei gramofonfelvételeket. A szüleim zeneszerető emberek voltak, de a szórakoztató műfajokat enyhén lenézték, nem tartották sem zeneileg, sem irodalmilag értékesnek. Általános iskolás koromban néhány évig jártam zongoraórákra meg szolfézsra, szóval volt valamennyi zenei alapom, bár inkább a matek és a fizika érdekelt. (Ennek következtében sokáig műszaki pályára készültem, és a zenélést csak élvezetes és kalandos hobbytevékenységnek tartottam egészen 1969-ig, amikor már az Illés zenekar ismert tagjaként sutba vágtam a villamosmérnöki diplomámat.)
Ifjúkorom legnagyobb élménye egy Tommy Steele-film volt (The Dream Maker, 1963 – a szerk.), a Magyar Televízióban láttam, amint egy betegségéből lábadozó gyerek gitárral a kezében rocksztár lesz. Akkor kezdtem gitározni, és
1963 nyarán kezdődött az igazi zenei karrierem, amikor a balatongyöröki strandon felkértek a nagyobb fiúk, hogy legyek szíves az akkor már igen népszerű Koncz Zsuzsát gitáron kísérni.
Az ismeretségből barátság lett és Zsuzsa 1964 tavaszán beajánlott az éppen gitárost kereső Illés zenekarba, ahol ő rendszeresen fellépett a Bercsényi-kollégium ebédlőjében tartott hétvégi táncestéken. Néhányszor vendégként eljött a »kis Buddy Hollynak« becézett Szörényi Levente, akinek át kellett adnom a gitárom, hogy fergeteges szuggesztív előadásában elbűvölje az együttes rajongóit. Aminek következtében Illés Lajos mint alapító-vezető az év végén átalakította a zenekari felállást, elcsábította Leventét, aki hozta magával a basszusgitáron játszó Szabolcs testvérét.”
A fiatalabb generációhoz tartozó Weil Andrást kamaszként a Solqlap Budapest formáció, illetve az eklektikus zene és az underground világa szippantotta be. Egyik kedvenc zenei eseménye mindeközben a Mosoni-Duna holtágai között megrendezett, csak csónakkal megközelíthető Taka Tuka Fesztivál.
A barátom barátja a barátom – tartja a mondás. De vajon így van ez a zenével is? Vajon a kedvenceink kedvenceit mi is kedveljük? Vagy kedvelnénk, ha ismernénk őket? Mindez kiderülhet a Magyar Popkulturális Értéktár új sorozatából, amelyben a hazai popkultúra legjelentősebb, legismertebb szereplőit kérdezzük az életüket, pályájukat meghatározó, valamilyen szempontból befolyásoló zenei élményekről, előadókról, lemezekről, dalokról, koncertekről, fesztiválokról. Ezen a héten Weil András zenész, producer, az Ethnofil/Odd ID és a Qualitons billentyűse válaszol a kérdéseinkre.
Weil András kedvence együttese már gyerekkora óta a Kaláka, és ők jelentették a legnagyobb inspirációt is számára. Úgy érzi, Gryllus Vilmosék a kezdetektől nagyon erős zenei értékek mentén haladnak és alkotnak, ami a hangzásukon és az attitűdjükön is érezhető. Ugyanolyan jó hallgatni őket most, mint 20-30 évvel ezelőtt. A Solqlap Budapest formációval jóval később találkozott, akkor, amikor 20 éves kora körül felköltözött Budapestre, és teljesem magával ragadta az underground, ezen belül is főként a neosuol- és a hiphophullám. A Solqlap ennek része volt, ráadásul a barátai is zenéltek benne.
Ugyanekkor ismerkedett meg az eklektikus zenei világú, de annál élvezetesebb koncerteket adó Amoeba együttessel is, fellépéseik meghatározó élmények voltak számára, szerzeményeik pedig formálták a zenei ízlését. Velük a mai napig jóban van, és közös zenei projektjeik is vannak.
Legkedvesebb albumai sorát szintén a Kalákával kezdi, mert a formáció Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című karácsonyi albuma messze a legtöbbet hallgatott lemez az életében. „Nélküle nem telhetett el advent és szenteste az elmúlt 30 évben, sem otthon a szülői házban, sem azóta, hogy én lettem a családfő” – eleveníti fel emlékeit a zenész.
A Qualitons Panoramic Tymes című korongja a fővárosba költözése után került a kedvencek közé. Meglepődött, hogy Budapesten is vannak olyan jó zenekarok, mint azok a nemzetközi csapatok, amelyeket korábban hallgatott, és a Qualitons volt az egyik ezek közül. Emellett a Kistehén zenekar Elviszlek magammal című lemezét is nagyon szereti.
Egyébként véletlen, szerencsés egybeesés, hogy később a Qualitonsban és a Kistehénben is játszottam, pedig egyikbe sem én jelentkeztem. A Kistehénhez Bognár Szabolcs barátom ajánlott be, amikor a csapat új billentyűst keresett, a Qualitons esetében pedig G. Szabó Hunor hívott fel, hogy be tudnék-e ugrani másfél évre a billentyűsük, Menyhei Ádám helyére.
Bródy János dalszövegeinek cenzúrázása az Illés után is folytatódott, amiként a muzsikus-szövegíró fogalmazott: „meg kellett tanulnom úgy írni, hogy az átmenjen a hatalom szűrőjén”. Folytatjuk az életmű bemutatását a Fonográffal, az Omegával, a színpadi művekkel és a szólókarrierrel.
„A Fonográf idején szereztem a legjobb szövegeimet” – mondja Bródy János. Noha a dalok zömében áthallásos politikai kritikát nem találni – leszámítva az utolsó, Jelenkor lemezt –, valóban elgondolkodtató, a műfajba illő mélységű tartalmakat fogalmazott meg. Ráadásul tette ezt az énekes előadók személyéhez igazítva. Például a Szörényi Szabolcs-dalok komoly téma- és hangulatbeli egyezést mutatnak.
Ha mindenképp muszáj,
hát dolgozgatok
De nem túl sokat, mert elfáradok
Lehajtok inkább egy jó üveg sört
Vén vagyok, akár a föld.
(Vén vagyok, akár a föld)Amíg a munka
becsület dolga
én tisztességgel megszomjazom
De amíg élek
bár rövid az élet
én vizet már nem iszom
Lökd ide a sört, ide a sört, ide a sört!
(Lökd ide a sört!)
A Fonográf előtt készült Szörényi Levente első szólólemeze, amely tulajdonképpen Fonográf-LP, tudniillik a zenekar FG-4 korongja a négyes sorszám dacára valójában a harmadik albumuk. Az Útközben lemezen – a megannyi csúcsszöveg mellett – két gyöngyszemet adott Bródy Szörényinek.
Mikor útnak indulsz, minden még oly szép
Hidd el, másként érzel, hogyha már véget ér
Ha te járnál ott, ahol én jártam
Ha te látnád azt, amit én láttam
Ha te állnál ott, ahol én álltam
Nem lennél már ártatlan.
(Dal az ártatlanságról)
Beszélni későn kezdtem
de hamar megértettem
nemcsak evésre kell a száj
Kezelhetetlen voltam
de lassan megtanultam
miért kell a játékhoz szabály
Igen, látom, ma már látom én
bár kissé homályosan
hogy milyen az élet.
(Életrajz)
A szerző lírája, filozófiája és sűrítőképessége tényleg csúcsra járt a Fonográf idejében.
Hiába az óvatosság, a kopasz cenzorok nem engedték ki Bródyt figyelmük célkeresztjéből. A Fonográf bemutatkozólemezéről leparancsolták a Feltámadt a szél című dalát.
Feltámadt a szél
Vár-Váradon
Hajnalt vár az éj
Vár-Váradon
De nem hozza a szél
Vissza kedvesem
De hajnalt nem remél
Az én fáradt szívem.
Elmúlt már a tél
Vár-Váradon
Hajnalt vár a szél
Vár-Váradon
Bánatokkal telve
Az én életem
Ki vigasztalna engem
Nincs senki sem
A Neoton együttes gitárosa és zeneszerzője a hőskorból a legszívesebben az Illésre emlékszik vissza, amiért az angolszászok uralta beatkorszakban mertek saját számokat, ráadásul magyarul énekelni, és ezzel megteremtették a magyar nyelvű beatzenét. Meg persze a technikai szempontból mindig is élen járó Omegára. Kiadóként pedig a Tátrai Bandre és Charlie-ra a legbüszkébb.
A barátom barátja a barátom – tartja a mondás. De így van ez vajon a zenével is? Vajon a kedvenceink kedvenceit mi is kedveljük? Vagy kedvelnénk, ha ismernénk őket? Mindez kiderülhet a Magyar Popkulturális Értéktár új sorozatából, amelyben a hazai popkultúra legismertebb szereplőit kérdezzük az életüket, pályájukat meghatározó, valamilyen szempontból befolyásoló zenei élményekről, előadókról, lemezekről, dalokról, koncertekről, fesztiválokról. Ezen a héten Pásztor László gitáros-zeneszerző, a Neoton együttes, a Neoton Família és a Magneoton kiadó alapítója válaszol kérdéseinkre.
A Napoleon Boulevard egykori frontembere az Omega, az LGT, a Bikini és a Korál zenéin nőtt fel, miközben Katona Klári Titkaim című albumát a legjobb magyar női poplemeznek tartja; Földes László Hobo nyolcvanas években írt dalszövegeit ma is aktuálisnak véli, és szívesen hallgatja a Mini és Török Ádám Bartók-átiratait. A jelenlegi életét meghatározó élmények közül Kardos Horváth János, a Kaukázus együttes vezetőjének dalait emelné ki.
A barátom barátja a barátom – tartja a mondás. De így van ez vajon a zenével is? A kedvenceink kedvenceit mi is kedveljük? Vagy kedvelnénk, ha ismernénk őket? Mindez kiderülhet a Magyar Popkulturális Értéktár új sorozatából, amelyben a hazai popkultúra legjelentősebb, legismertebb szereplőit kérdezzük az életüket, pályájukat meghatározó, valamilyen szempontból befolyásoló zenei élményekről, előadókról, lemezekről, dalokról, koncertekről, fesztiválokról. Ezúttal Vincze Lilla énekesnő válaszol kérdéseinkre.
Melyik magyar előadót, együttest tartja a kedvencének, vagy tekint rá példaképként?
Már siófoki gyermeklányként hatalmas élmények értek a balatoni koncertek során. Az Omega Időrablója vizuálisan is egyedinek számított, és a lézerbemutatóval elsők között volt Magyarországon. Az LGT Bummm! című lemeze Adamis Anna szövegeivel és Presser Gábor zenéivel a mai napig a legnagyobb kedvenceim között szerepel, a későbbi albumokon pedig Karácsony János hangja, zeneisége teljesen elvarázsolt! A sors ajándéka, hogy Presser őt ajánlotta zenei rendezőnek az első Napoleon Boulevard-album felvételére. Csodálatos iskola volt nekem János abszolút hallása, zeneisége, nagyszerű természete.
Szinte hihetetlen, hogy ezeknek az inspiráló művészeknek a kollégájuk, majd a barátjuk lehettem.
Ahogy a Bikini tagjaival is a mai napig tartjuk a baráti kapcsolatot. A pályám elején D. Nagy Lajos és Németh Alajos nagyszerű tanácsokkal láttak el, sőt az 1990-es évek elején Erdélyben turnézhattam is velük. A Balaton mellett Erdély és a Székelyföld a mai napig a szívem csücske, ezért is született az Európa visszavár című dal. A Korál líraisága, Balázs Fecó zenészi és szerzői kvalitása ragyogó perspektívákat hozott a rockzenébe, ráadásul nagy ajándék az élettől, hogy jelenlegi együttesemben Fecó két egykori zenésze is játszik, Fekete Samu basszusgitározik, Pálmai Zoli dobol. Emellett első énektanárnőm, Dévai Nagy Kamilla nevét is áldom, az ő tiszta hangja, embersége, rajta keresztül pedig a népzene és a versek szeretete, megzenésítése végigkísérik az életemet.
A magyar populáris zene történetének egyik legfontosabb szerzője-előadója, Szörényi Levente csak ámult, amikor 1972-ben a Magyar Rádióban meghallotta a Generál Lehajtott fejjel című dalát. De mindig is sokra tartotta a Presser Gábor vezette a Locomotiv GT-t (különösen Barta Tamás gitárjátékát), és a Demjén Ferenccel felálló Bergendyt is. Miközben ma alapvetően szimfonikus muzsikát és népzenét hallgat.
A barátom barátja a barátom – tartja a mondás. De így van ez vajon a zenével is? Vajon a kedvenceink kedvenceit mi is kedveljük? Vagy kedvelnénk, ha ismernénk őket? Mindez kiderülhet a Magyar Popkulturális Értéktár új, mostantól kéthetente jelentkező sorozatából, amelyben a hazai popkultúra legjelentősebb, legismertebb szereplőit kérdezzük az életüket, pályájukat meghatározó, valamilyen szempontból befolyásoló zenei élményekről, előadókról, lemezekről, dalokról, koncertekről, fesztiválokról.
Indításként Szörényi Levente, az Illés és a Fonográf egykori frontembere, számos korszakos színpadi mű (többek között Kőműves Kelemen, István, a király, Atilla – Isten kardja, Veled, Uram! Árpád népe) szerzője válaszol kérdéseinkre.
Melyik hazai előadót vagy együttest tartja a kedvencének?
Nehéz a helyzetem, mert az Illés zenekarral mi voltunk azok, akik a hatvanas évek közepén átformáltuk, magyarítottuk a beatzenét. Rengeteg hatás ért bennünket, de főként a Luxembourg Rádión át az országba érkező angolszász zenéből.
A váci gimnáziumban még Mahalia Jackson gospelénekes fantasztikus énektudásáról tartottam előadást délután a srácoknak. Őrület, amit az a csaj kinyomott magából. Később az amerikai Byrdsöt szerettem, az ő gitárstílusukban írtam meg például a Rohan az idő című egyik korai szerzeményemet. A brit Kinks is nagy hatással volt rám, különösen a kvintes gitárkíséret, ami mondjuk az Ó, mondd! című Illés-számban is hallható. A Nézz rámban két akkord erejéig a Beatles is benne van. Persze ezek nem voltak tudatosak, csak hát a beatzenével annak idején teljesen átitatódott az ember.
De hogy a kérdésre is válaszoljak, nagyon kedveltem a hetvenes évek első felében a Demjén Rózsival felálló Bergendyt. Persze Bergendy Pistát már ismertem, gyakorlatilag ő fedezett fel.
1961-ben a Dália presszóban a szünetben megkért, hogy játsszak el neki néhány menőbb számot. Azonnal meghívott a zenekarába, de mondtam, ott van Oroszlán Gyuri. Szakmai körökben viszont annyira dicsért, hogy ezzel voltaképpen beindította a karrierem. Amikor Demjén Rózsi csatlakozott hozzájuk, amúgy annyira tetszettek, hogy a Vörösmarty téren a lemezszalonban meg is vettem tőlük a Hétfő (Hét fő) című LP-t.
Másokkal is hasonlóan tett?
Igen, például a Locomotiv GT-vel. Nemrég beszélgettem Presser Picivel az Óbudai Társaskörben, fel is elevenítettük, hogy amikor még az Omegában játszott, javasoltam neki, hozzon létre új formációt, mert én is úgy éreztem, hogy szétfeszíti a zenekar kereteit. Pedig amikor 1967-ben a Magyar Rádióban meghallottam az Omega Azt mondta az anyukám című nótáját, emlékszem, elégedetten hátradőltem a fotelben: jól van, elindult a magyar beat, nem vagyunk egyedül.
De a Loksi 1971-ben szintet lépett, a soundja hihetetlen volt, gyakorlatilag a Fonográf megalakulásában is katalizátorszerepet játszott. Barta Tomi gitározását meg nagyon szerettem. Akkoriban a Mexikói úton laktam albérletben, sokszor csak úgy becsöngetett a hangszerével, hogy üljünk le, gityózzunk. Nyilván nem én voltam az egyetlen. Tomi végtelenül tehetséges, virtuóz és muzikális gitáros volt. Régebben fel is szoktam volt idézni a nagyobbik unokámnak az Ő még csak most tizennégy című Barta-számból a „Ha későn érsz haza, nincsen vacsora” sort.
A népzene iránti vonzalma sokszor felbukkan a műveiben. Mennyire hallgatta ezt a színteret?
Régóta kétféle zenét hallgatok: az ének nélküli szimfonikus muzsikát (az ének engem dolgoztat, nem nyugtat) és a népzenét. Délelőttönként a Duna Televízióban megy egy sorozat a régebbi néptánc- és népzenei felvételekből, azokat mindig meghallgatom, mind nagyon szeretem. Meg hát 2019-ben a Vujicsics Együttessel is készítettünk egy remek lemezt, részben a régebbi számaimból. Persze, ebben magam is részt vettem, de korábban is csak azokat a produkciókat vállaltam el ( Muzsikás, Téka, Cserepes-lemezek), amiket amúgy nagyon szerettem.
Az István, a királyban is fontos vonulat ez, Sebestyén Márti szárnyal benne. Őt mindig csodáltam énekesnőként. Miközben persze – Bródy Jánossal közösen – számos lemezt írtam másoknak is, például Koncz Zsuzsának. De említhetném Kovács Katit, akivel Bródy anno jegyben járt, de később kihátrált a projektből, és Kati albumát végül Adamis Annával írtam meg, akit Bródy amúgy – legalábbis ezt nyilatkozta – nem tartott tehetséges szövegírónak. Pedig hát elég meghallgatni az Omegának és az LGT-nek írt dalszövegeit.