Egy reklám alapvetően ünnep: azt a csodát meséli el, amikor átéled azt a pillanatot, hogy te vagy a legboldogabb ember a világon. Hát ez most máshogy alakult. Ez a reklám a szomorúságról szól.
Képzeld el, hogy van egy vadonatúj elektromos autód, ott áll a garázsban vagy a parkolóhelyén, és te egyáltalán nem használod. Nemcsak egyszer, hanem sorozatosan. Életmódszerűen nem használod. Minden hétköznap ránézel, vágysz rá egy percet, de nem vezeted. Munkába bringázol, a gyerekeket gyalog kíséred a suliba, és leginkább azt a funkcióját tudod alkalmazni, hogy tartasz benne dolgokat, amelyek ha kellenek, előveszed. Igen, ez a reklám arról szól, hogy ne használd álmaid autóját.
Ez most akkor reklám vagy mi a szösz?
Elsőre olyan, mintha mindenki megőrült volna. Egy tárgyalássorozat katasztrófadinamikája jut róla eszembe.
Vedd meg a terméket, csak ne használd! Ilyen alapon maximum fegyvert lehetne reklámozni, vagy esetleg olyan teljesen elmebeteg termékeket, mint például hízást elősegítő étrendkiegészítőt, betegséget okozó gyógyszert, valamint a teljes volt KGST akkori termékkínálatát.
Igen ám, de ha egy picit is elgondolkozunk ezen a történeten, elég jól rámutat egy hipotetikusan komolynak tűnő problémára. Az autókkal nem az az elsődleges baj, hogy szén-dioxidot bocsátanak ki, és ezzel tökéletesen elősegítik a klímaváltozást. Az elsődleges baj inkább a jövő hulladékgazdálkodása. Egyes számítások szerint a Földön ma több mint egymilliárd autó van, és ez a növekedés valószínűleg egyre gyorsabb.
Ez az egymilliárd autó néhány gyűjtői oldtimer kivételével évtizedek múlva hulladék lesz, amelyet nem tudunk hova tenni. Az autók újrafeldolgozása meg sehol sem tart még.
Az autók száma ráadásul a jóléti nagyvárosokban besűrűsödik. Ma már minden komolyabb nagyváros korlátozza a városon belüli autóhasználatot. Ha bárki megpróbál Budapest belvárosában sétálni, rengeteg olyan helyet talál, ahol szemre a parkoló és közlekedő autók olyan nagy területet hasítanak ki a bejárható felszínből, hogy szinte más alig fér el. Az utakat és az azon közlekedő autókat a legnagyobb becsben tartja a közterület: számukra kínálja a legnagyobb helyet. Magyarul leginkább egy autókereskedésben élünk, és csak másodsorban városban.
Ez az egész autóipar az autómárkák problémája is. Egyelőre valószínűtlen, hogy a probléma megoldható. Ilyenkor kell előremenekülni, megnevezni a problémát, és elkezdeni érzékenyíteni a közvéleményt, hogy ha a közvélemény, az autómárkák közönsége egyszer átfordulna, és ezért elítélné a márkákat, ez a lehető legkisebb veszteséget okozza. Jó, ha egy márka észleli, hogy milyen környezetben él, és várhatóan milyen tényezőkkel kell a jövőben számolnia, és előre gondolkozik. Ez adja a hitelét, ettől tud messzebbre tekinteni önmagánál, annál az egyszerű célnál, hogy eladja a róla elnevezett terméket.
Nem hiszem, hogy lenne esélyünk a klímaváltozással szemben. Amire van esélyünk, az az egyéni alkalmazkodás. És egyéni szinten az áll érdekünkben, hogy együtt éljünk a változással. Változtassunk az életmódunkon, a fogyasztási szokásainkon, minimalizáljuk a szükségleteinket, és mindent, ami nem kell, leépítsünk. Mert ezzel leszünk képesek a problémáink igazi megoldására, nem azzal, ha ragaszkodunk a múlt pillanataihoz, és bunkert építünk köré. Nem kell mindenhova autóval menni, csak oda, ahová máshogy nem tudunk eljutni. Aztán majd meglátjuk, mit hoz a jövő.
(Borítókép: YouTube / Renault Captur – Use it wisely EN)