Sosem voltam elitista. Gyűlölöm a sznobizmust. Mondhatnám népszínházi alkatú polgár ember vagyok. Tekintettel arra, hogy a Vígszínházat egy polgári múltú népszínháznak látom, ezt a tényt tekinthetjük egy fontos kapcsolódási pontnak is 

– írta Rudolf Péter a Vígszínház igazgatói posztjára benyújtott Egy polgári népszínház című pályázatának bevezetőjében, amelynek rövidített változatát a szinhaz.online tette közzé Rudolf kérésére.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a Vígszínház vezetésére hárman pályáznak: a teátrumot 2009 óta igazgató Eszenyi Enikő; a Bárka Színház egykori alapító-igazgatója, Csányi János; valamint Rudolf Péter, színész, rendező, producer, aki 1983-tól 1998-ig maga is a Víg társulatának tagja volt.

Rudolf Péter neve nem először merül fel mint színházigazgató-aspiráns. 2015-ben úgy hírlett, hogy meg fogja pályázni a Radnóti Színház direktori posztját, akkor a felvetésre reagálva türelmet kért, majd nem pályázott. 2017-ben újabb hírek jelentek meg, akkor arról, hogy Rudolfot nézték ki a meneszteni kívánt Eszenyi Enikő helyére a Vígszínház élére. Akkor ezt cáfolták, idén februárban viszont kiderült, most pályázik a Víg igazgatói posztjára.

Igazodva a jelenleg hatályos fenntartói szerződésben foglaltakhoz a pályázat szerint Rudolf célja „a modern, 21. századi, művészszínházi jelleg megőrzése és erősítése, illetve a jó értelemben vett népszínházi hagyomány folytatása, vagyis a magaskultúra, a klasszikus és kortárs dráma értékeinek közvetítése széles tömegek számára”. 

Rudolf szerint mindehhez vissza kell hozni a Várkonyi Zoltán nevével fémjelzett Víg hagyományait:

Vissza kell menteni azt a polgári ízlést és gondolkodásmódot is, ami fénykorában jellemző volt a Vígre. Ellentmondásnak tűnhet, hogy egy színház polgári és széles tömegeket is megszólít, populáris és művészszínházi, de voltak évtizedek, amikor ez a Vígben nagyon jól működött.

A műsorpolitika kialakítása szempontjából Rudolf pályázata szerint ez azt jelenté, hogy az évadtervezés és a darabválasztás hasonlítana egy vidéki színház műsorpolitikájára, és szerinte a legszerencsésebb az lenne, ha a három játszóhely, vagyis a Vígszínház, a Pesti Színház és Házi Színpad befogadóképességét szem előtt tartva a New York-i színházi élet mintájára a Broadway – Off-Broadway – Off-Off-Broadway logikát követné.

Rudolf pályázatában kitér arra is, hogy bár egy Vígszínház méretű intézmény nem kockáztathat folyamatosan, de véleménye szerint arról nem is mondhat le. Az érzékeny egyensúlyt úgy lehet megvalósítani, ha a sikerdarabok biztosítják a gazdasági alapját annak, hogy beleférjenek olyan kockázatosabb művészi vállalkozások is egy-egy évadba, amik nem maradnak sokáig repertoáron, de művészileg fontos produktumok. Ugyanakkor szerinte bármilyen műfajú lehet egy előadás, a lényeg, hogy különböző regiszterekben szólaljon meg: egy operettet is meg lehet csinálni úgy, hogy az fontos kérdésekre mutasson rá, és egy bohóctréfában is lehet az élet nagy dolgaival foglalkozni.

Megszállott moralizáló vagyok. Szerencsémre – mert bár lehet, hogy ez civilben fárasztó – szakmai szempontból kötelező. Úgy gondolom, ez a színház, és általában a művészet dolga. Én hiszek abban, hogy amikor születik egy remekmű, valaki ír egy verset, novellát, regényt; forgat egy felkavaró filmet, megrendez egy zseniális színdarabot, eljátszik egy nagy szerepet, akkor annak hatására egy kicsit talán javul a morális statisztika. Jobbá leszünk

– írja a pályázatában a színész-rendező. Rudolf elképzelései szerint azonban nemcsak a morális statisztikát javítaná, hanem a színházi dolgozók körülményeit is. Pályázatában az egyik alapvető feladatként azt jelölte meg, hogy megállítsa a Vígben évek óta tapasztalható fluktuációt, ami az elmúlt évek gyakorlatának erős kritikájaként olvasható. (Erre Eszenyit bírálva a másik pályázó, Csányi János is kitért korábbi nyilatkozatában.) Rudolf szerint a fluktuáció megállításához és a társulat megerősítéséhez szemléletváltásra van szükség.

Én egy olyan színészközpontú, „morális” színházban hiszek, ahol a színészek alázattal, de nem megalázva; odaadással, de nem a saját életüket feladva, érzelmi biztonságban dolgozhatnak.

Rudolf Péter pályázatában utal arra is, hogy a színészek régóta fennálló bérproblémáinak a rendezése megoldandó feladat, és a színészekkel szemben támasztott elvárások akkor lehetnek jogosak, ha egzisztenciális okokból nem kell állandóan külső munkákat vállalniuk. Ezzel együtt ugyanakkor a színházi feladatok előtérbe helyezése mellett szorgalmazná megválasztása esetén azt is, hogy több filmes feladat találja meg a Víg művészeit.

A sors úgy hozta, hogy a színházi munkáim mellett most már hosszú évek óta filmek illetve sorozatok fejlesztésével is foglalkozom. Az itt szerzett tapasztalataimmal és kapcsolataimmal segíteni tudom a Vígszínházat és a társulat tagjait abban, hogy aktív és meghatározó szereplőivé váljanak a hazai sorozat- és filmgyártásnak

– olvasható a pályázatban. Az így szerzett népszerűség pedig nyilván visszahatna a színházra is. Rudolf pályázatában kitér arra is, hogy a kortárs irodalom szerzőit is bevonná a Víg életébe, és azt is kifejti, hogy milyen elvek mentén működne együtt az előadások rendezőivel. Mivel szerinte a társulati lét egyik legfontosabb eleme a színészek sorsának a tervezhetősége, ami állandó rendezőkkel jobban biztosítható, létrehozna egy rendezői csapatot. Ifj. Vidnyánszky Attila mellé egy-két másik rendezőt is felvenne a társulathoz, akik részt vennének a színházat érintő döntések meghozatalában is. E grémium mellé hívna vendégrendezőket.

A rendezők politikai nézetei kevésbé érdekelnek, alkotói módszereik annál inkább. A Vígben dolgozó rendezőktől – de úgy egyébként mindenkitől a színházban – elvárnám, hogy munkamódszerükben, kommunikációs stílusukban is igazodjanak egy polgári színház értékrendjéhez. A polgári jelző nemcsak a műsorpolitikára vonatkozik, hanem a működésre is, és ezzel tisztában kell lennie minden rendezőnek, aki a színházba érkezik.

Ahogy arról korábban írtunk, az elmúlt években Eszenyi Enikő igazgatása alatt több olyan darab is nagy sikerrel futott a Vígben, amelyek erősen reflektáltak a magyar közállapotokra. A Víg Eszenyi igazgatósága alatt átvette a Nemzetiből a Mephistó című Alföldi Róbert-rendezést, és a kormánnyal erősen kritikus Alföldi később is rendezett a színházban. Nagy siker volt a Bodó Viktor rendezte A revizor című előadás is, ami, ha nem is közvetlenül, de a jelenlegi rendszert kritizálta, ahogy a most is repertoáron lévő Eszenyi-rendezés, az ifj. Vidnyánszky Attila főszereplésével készült A diktátor is tekinthető egyfajta rendszerkritikának.

Rudolf pályázata szerint megválasztása esetén várható, hogy a történelmünk kibeszéletlen traumáiról és más aktuális korkérdésekről is láthatunk majd előadásokat a Vígben, amelyek feldolgozása szerinte a színház kötelessége.

Nem didaktikus aktuálpolitizálásra gondolok. Egy demokráciában természetesen ennek is van létjogosultsága, szóval nem öncenzúráról beszélek, hanem ízlésről – az én ízlésemről. Szerintem a hatalomnak való direkt beszólás, az általam egyébként tisztelt, szerencsés esetben minőségi írókkal fémjelzett kabarénak a terepe, vagy manapság a standupnak áll jól ez az atitűd. Hiszek abban, hogy jó színház képes hevületet kiváltani direkt politizálás nélkül is. Az én színházi ízlésemnek jobban megfelel, ha a néző maga jön rá bizonyos dolgokra, és nem írják ki nagy betűkkel az orra elé.

Rudolf egyébként saját pozíciójával kapcsolatban azt írja a pályázatában, hogy elsősorban ügyek mentén szólal meg, az előadásokkal kapcsolatban az elsődleges szempont a minőség, a mához kell szólniuk, releváns kérdésekkel kell foglalkozniuk, és abban bízik, hogy sikerül létrehozni olyan produkciókat, amelyekből kirajzolódik egy közös alap, egy sajátos szellemiség, és hogy így újra felismerhetővé válik, egyértelműen azonosíthatóvá válik a vígszínházi stílus.

Engem nem érdekel senki politikai beállítódása. Ügyekhez van viszonyom, ezek mentén szólalok meg, függetlenül attól, mely politikai erő szája ízének felel meg a mondandóm. Ezt talán nem árt leszögezni egy pályázat írásakor, ezzel mintegy leegyszerűsítve a jövőbeni elvárásokat az intézménnyel vagy a személyemmel kapcsolatban. Kibeszélni. Vonalat húzni. Békét teremteni. Vállalva a naíva szerepét szajkózom ezt immár évek óta minden közéleti megszólalásomban.

Egyébként a pályázati anyagból az olvasható ki, hogy a szöveg akkor készült, amikor már elfogadták a 2019 végi új kulturális törvényt, amelyben bevezették annak a lehetőségét, hogy az addig tisztán önkormányzati fenntartású színházak működtetésébe az állam is beszállhat, viszont még az előtt íródott, hogy ténylegesen döntés született volna arról, hogy a Vígszínház is egyike lehet azoknak a fővárosi színházaknak, amelyek közös fővárosi és állami fenntartásba kerülhetnek. A közös fenntartással és annak lehetséges hatásaival kapcsolatban azonban Rudolf a döntéshozatal ezen fázisában is kifejtette véleményét a pályázatában:

A két fél megegyezése – melyben remélhetőleg a szakmai szempontokat messzemenőkig érvényesítik – a záloga annak, hogy a jövőben a színház zavartalanul és magas művészi színvonalon működjön. Ez határozhatja meg a Víg társulatának sorsát is.

Ugyanakkor azt is hozzátette:

Közös működtetés esetén is az Előadó-művészeti Törvény módosítása explicite garantálja a színház művészeti szabadságát, melyet a működés egyik sarokpontjának tartok.

Az ilyenkor szokásos támogatói nyilatkozatok csatolását Rudolf Péter mellőzte a pályázatánál. Kiemelte, hogy úgy döntött,

senkit nem hozok olyan amorális helyzetbe, hogy nyilatkoznia kelljen mellettem, akár a kenyéradó gazdájával szemben. Így egy általánosabb felsorolástól eltekintve, konkrét neveket nem említek, és nem csatolok be támogató nyilatkozatokat, hiszen nem lenne, nem lehetne teljes a listám.

A Vígszínház igazgatói pályázatával kapcsolatban döntés március végén várható. Rudolf Péter szinhaz.online-on közzétett rövidített pályázata itt olvasható.

(Borítókép: Bődey János / Index)