Az Orlai Produkció legújabb előadása kétszereplős dráma, nem egy pohár vízben, hanem a balkonon. Meg a Belvárosi Színház színpadján.
Gyakori drámai alaphelyzet, hogy olyan emberek keverednek össze, sodródnak egymás mellé, vagy egymáshoz, akikről messziről ordít, hogy a földrajzi, logisztikai vagy szituatív körülményeken, az adott helyzeten túl semmi közük egymáshoz. Az Orlai Produkció legújabb előadása, a Balkon kilátással épp ilyen. Voltaképp csodálkozunk is a szinopszis alapján, hogyan kerekedhet ki egy rendes dráma egy ilyen soványka alaphelyzetből, hogy egymás mellé keveredik két lakó, momentán épp mind a kettő szingli, bár az egyik kissé viharosan lett az.
Az egyik legszívesebben totálisan bezárkózna a világ elől, utálja az embereket, egyedüli kimozdulását az erkély, társadalmi érintkezését a futárral való kommunikáció jelenti. A másik él, jön-megy, balhéi vannak és balhékat gerjeszt, ismerkedik, dumál, szocializál, megsértődik, nem ért, meg akar változtatni és meg akar menteni.
Utóbbi a nő persze, aki élénken reagál a világra, próbál benne élni, integrálódni, konfliktust szít, vállal és simít el, míg a férfi erre nem képes, ő pánikbeteg, ember-, tömeg- és agorafóbiája van,
nem enyhe fokban, és inkább már nem is próbálja leküzdeni, hiszen vallott már kudarcot épp eleget, nem kíván együtt létezni az emberiséggel. S úgy tűnik, jobb is, mert ha mégis megpróbálja, szorong, vért izzad, pánikol, és a legrosszabb: segítségért kiált vagy üvöltve fenyegetőzik.
Ezt a fura, erősen sérült, mégis valahogy a maga módján rendkívül inspiráló, és kiváló szarkasztikus humorral megáldott alakot játssza Ötvös András, akit nagy örömünkre az Orlai Produkció már szinte minden előadásában láthattunk, de mint mindig, most is tud újat hozni magából, ezt a figurát is a nulláról építi. Alvin író, magának való értelmiségi, aki kezdetben csak elutasít, elzárkózik, de közben azért annyira mégsem, legalábbis újdonsült szomszédjától nem, mert noha a nő (Péter Kata) sok, ott van az erkélyen, ha kell, ha nem, valahogy mégis szinte kezdettől megérez valamit benne, talán azt, ha mást nem, hogy itt, ebben a szituációban legalább félnie nem kell.
Ezek a kezdetben kelletlen erkélyes találkozások fejlődnek szomszédsággá, ismeretséggé, hovatovább barátságfélévé, majd onnan egy nagyon furcsa kapcsolattá, ami persze kezdettől benne van a pakliban, a levegőben.
Egy időbe azért belekerül a nézőnek, mire rájön, hogy a szorosabb kapcsolatnak nem pusztán a karakterbéli különbözőség az oka, hanem hogy
ez a férfi tényleg annyira beteg, hogy nem mer kimenni az utcára se, már hét hónapja nem mozdult ki, a pizzától a tisztítószerekig mindent az égvilágon online rendel,
s közben egész nap olvas és ír, történelmi témájú könyveket és szaklapokba cikkeket, kikapcsolódásként pedig meccseket néz. De amikor a szomszédnő a kedvenc csapatának meccsére hoz jegyet, először irtó boldog, aztán mégis visszautasítja, mert fél a tömegtől, egyáltalán az odajutástól, attól, hogy emberrel találkozzon.
A nőnek persze rosszul esik az X-edik visszautasítás, hisz már vacsorára se ment át hozzá a férfi, a költözésből visszamaradt dobozokkal sem segített, s kezdetben nem csak ő, mi is azt hisszük, ez azért van, mert Karen sok, Alvin meg nem akar tőle semmit, de aztán kiderül, hogy nem erről van szó.
A darab jól építkezik és feszes a dramaturgiája, a kellemetlen erkélyszomszédságból egy sajátos, szavak nélküli szerelmi vallomásig és voltaképp együttélési deklarációig jutunk el, mert a nő látja, hogy a férfi próbálja leküzdeni félelmét, szorongását, fóbiáját, önmagát, s bár nem megy, de legalább megtette, s kell-e ennél több, lement a vietnámi étterembe ebédért szombat délben, és ráadásul maga ajánlotta fel.
A darab itt, egy nagyon szép és különös egymásra hangolódással ér véget, ami együttélést vetít előre, s bár nem lesz egyszerű, különösen Karennek, aki kijárni, szórakozni, a világgal együtt lüktetni szeretne, Alvin meg nem tud elmenni a sarokig sem, de azért innen, ebből az egymásra találásból szép kihozni valamit.
Ötvös András játéka ívet rajzol, Péter Kata pedig méltó partnere ebben, az irritáló szomszédnő helyzetből egy szintén sebezhető, bár a munkahelyén jól beágyazott nőt mutat, aki ugyanúgy átéli a magányt, csak épp a társas oldalról, sőt, ha lehet, még jobban,
aki ugyanis folyamatosan társaságot szeretne, annak jobban fáj, ha ebben nem lel partnerre, mint a magányos farkasnak az egyedüllét, hisz ő nem is tudja, minek a hiányát kéne érezni.
A darab karakterszereplője a nő korábbi partnere, a kibírhatatlan, függő, Karenről leválni képtelen Paul, akinek fájdalma és tehetetlensége agresszióba fullad, Ficzere Béla abban a kevés jelenetben is, ami jut neki, jól hozza az idegesítő, a nő jelen életében kelletlenül felbukkanó exet, akit ahelyett, hogy az ember megszánna, inkább följelent a rendőrségen.
Kocsis Gergely (a Katona József Színház színésze) rendezése lendületes, Wil Calhoun amerikai tévés producer, író (a Jóbarátok egyik szerzője) darabjában aprólékosan formált mind a női, mind a férfi karakter.
Zöldi Gergely fordításából az is kiviláglik, hogy kiváló a szerző humora, noha fanyar, mert mind a fóbiás férfi, mind a valójában végtelenül magányos, magányát harsányságával elfedő nő jól be tud szólni, ha épp nem róla, hanem a másikról van szó. De hát így működünk mindannyian, csak nem mindannyiunknak adatik humor hozzá.
(Borítókép: Takács Attila)