A világegyetem csendben csak tágul, tágul, és talán éppen azokban a percekben is bolygók születnek és pusztulnak el örökre, mikor a hat csaj – Bea, a menyasszony és legközelebbi barátnői – a leánybúcsú előtt a Móricz Zsigmond körtéren találkoznak a szobornál. Májusi szombat este, kilenc óra, selymes, kora nyári idő. Először Klári érkezik meg, Bea húga, aztán Panni, Bea legjobb gyerekkori barátnője, ő szervezte az esti bulit. Magdus és Kriszta – Bea gimis barátnői – együtt jönnek, majd maga Bea fut be, végül Eszter, aki a munkahelyi barátnője Beának, egy szobában ülnek a bankban.

Panni mindent gondosan megtervezett előre. Azért találkoznak éppen a körtéren, mert hatuk közül öten budaiak, csak Eszter lakik Biatorbágyon. Őt a vonat Kelenföldre hozza, és onnan a körtér csak három megálló a négyes metróval. Eszter negyed órát késik, de a többiek nem haragszanak rá. Tudják, nem Eszter a hibás, biztos a vonata nem érkezett meg időben.

– A MÁV egy fostalicska – mondja Bea –, semmi pénzért nem járnék vasúttal. Csak ránézel egy ülésre, és ebolás leszel.

Amíg Esztert várják, unalmukban Móricz szobrát vizsgálják, eléggé nevetségesnek tartják ezt a bajszos, köpcös parasztbácsit, aki ilyen szép, meleg, májusi estén is nagykabátban álldogál, ráadásul a botját is letörték a fémgyűjtők. – Hihetetlenek ezek a cigányok – mondja Magdus –, minden fémet ellopnak, semmi nincs tőlük biztonságban.

De tényleg, hogy lehet valaki annyira sötét bunkó, hogy letöri a Kőszívű írójának a botját?

- kérdezi Magdus.

Mire Panni megjegyzi, szerinte a Kőszívűt Jókai írta.

– Mindegy. Akkor se kell letörni – mondja Magdus gyűlölettel, mintha Panni törte volna le. Szerencsére ekkor megérkezik Eszter, így Panninak és Magdusnak nincs ideje összeveszni.

Eszter könnyű, piros, combig érő tavaszi kabátot visel, szőke haja lobog, ahogy a metróaluljáróból vékony, formás, izmos lábán felfelé szökdel a lépcsőn. A másik öt lányban egyszerre támad fel a féltékenység. Nem járja, hogy Eszter ilyen szép! Biztos azért ilyen gyönyörű még mindig az Eszter, gondolja Klári, mert nincsenek gyerekei, nem kellett szülnie egyszer sem, nem kellett neki elhízni, szoptatni, éjszakánként hatszor felkelni. Klári főállású anya három gyerekkel, az utóbbi tíz évben húsz kilót szedett fel, a szeme karikás, a lába visszeres.

Klárit a férje mindig az éppen aktuális titkárnőjével csalja, de ő ezt némán tűri, úgy tesz, mintha nem tudna róla. Bea azt gondolja, mégis csak pofátlanság, hogy ilyen szép ez az Eszter! Hiszen most én vagyok a főszereplő, a menyasszony, az est fénypontja, igazán megtehette volna Eszter, hogy ma nem néz ki ilyen kibaszottul jól, legalább ezt a piros kabátot ne vette volna fel. Bea csak két évvel idősebb Eszternél, de már csupa ránc. A válásba öregedett bele négy éve. Másfél éve jött az új szerelem. Feri ugyan nyugalmat és boldogságot hozott Bea életébe, és bevállalta őt a két gyerekkel együtt, de a ráncok nem múltak el, hiába kente Bea mindenféle krémmel az arcát. Magdus azt gondolja, lehet, hogy Eszter kurvára jól néz ki, lehet, hogy bombajó a piros kabátja, sőt, még az is lehet, hogy formás virgácsai vannak, de ez mind édeskevés, mert Eszternek elég kicsi a melle.

Az ingatlanos Magdus úgy tartja, a férfiaknak tökmindegy, hogy egy nő szép vagy csúnya, piros kabátot visel vagy kéket, lába guszta vagy tömzsi – mert a férfiaknak egy nővel kapcsolatban kizárólag csak egy dolog számít: a nagy cici! A férfiaknak hatalmas tőgyek kellenek, semmi egyéb, gondolja Magdus, és már harmincéves korában kés alá feküdt, hogy amúgy sem apró melleiből óriási dudákat formáljon a plasztikai sebész. Magdus az eredménnyel elégedett, eszébe sem jut házasodni, vagy gyerekeket szülni, élvezi napi hódításait, melyeket kizárólag mellméretének tulajdonít. Kriszta arra gondol, hiába szép ez az Eszter, ha nincsenek gyerekei, és most már valószínűleg nem is lesznek, mert negyven felett erre már nem sok esély látszik. Krisztának a családja a legfontosabb. És persze Isten. Öt gyereke van és egy mélyen hívő férje. Hogy miből élnek, rejtély, mert vagy templomban vannak, vagy otthon imádkoznak. Kriszta a külsejét elhanyagolja, sovány, sápadt, haja őszes, a bőre szürke. Maradéktalanul boldognak vallja magát, és nagyon sajnál mindenkit, akinek Isten nem adott szerető, hívő családot. Panni meg arra gondol, hogy ők hatan együtt 246 évesek. Ezen kicsit elszomorodik. Aztán előveszi telefonját, és hív egy hétszemélyes taxit.

Kriszta gyorsan keresztet vet, de nem szól egy szót se, mert megfogadta, ezt az éjszakát végigcsinálja a barátnőivel, nem háborog, nem lázong, nem hittérít, nem ad rá okot, hogy szentfazéknak csúfolják. Évek óta nem volt bulizni, úgy érzi, Bea kedvéért most mindent kibír, legfeljebb holnap majd mindent meggyón. Magdus közli, ő leszarja, hogy egy férfi buzi vagy nem buzi, csak legyen nagy farka, a többi nem számít. Bea megpróbál elpirulni, és azt mondja, csak Feri meg ne tudja.

Ilyen helyeket csak Panni ismer. Panninak soha nincsenek pasitörténetei, soha nem szólnak hírek arról, hogy randizna, járna, házasodna vagy válna. Haját fiúsan rövidre vágatja, testalkata erős, kicsit férfias. Mindenhová biciklivel jár, hétvégén túrázik a kutyáival. A többiek évek óta meg vannak győződve arról, hogy Panni leszbikus. De ez az elmélet mindig csak erős gyanú maradt, soha nem nyert végső bizonyítást. Panni soha nem bukott le másik nővel, nem költözött össze senkivel, nem tett részegen bizalmas beismerést. Magdus csak Palinak hívja a háta mögött, és többször kijelentette már: a vak is látja, hogy a bölcsészspiné odavan a pináért, de az övéből ugyan nem eszik.

A Tiger Tiger bejárata felett jókora tigrisfej, szemei sárgán világítanak. Benn már várja őket a foglalt asztal. A „meglepi műsor” fél tizenegykor kezdődik, mondja mosolyogva a pincér (egy határozottan hetero, húszéves srác). Bea izgatottan várja a meglepetést. Rögtön két üveg pezsgőt (Hungaria Extra Dry) rendelnek. Hozzá epret. Koccintanak, dumálnak. A Tiger Tiger földszintjén Beáékén kívül még három asztal. Az egyiknél angol fiúk isznak, a másiknál három magyar pár bulizik, a harmadiknál valami spontán családi összejövetel lehet.

– Milyen buzibár az, ahol nincsenek buzik? – kérdezi csalódottan Bea.

– Várd ki a végét – mosolyog Panni.

Később Beában – nyilván az alkohol hatására is – feltámad a bosszúvágy, és megkérdezi Esztert – csak úgy mellékesen, félvállról, mintha a holnapi időjárás után érdeklődne –, hogy mi a helyzet a gyerekprojekttel.

Eszter elvörösödik, majd annyit válaszol, semmi, Karcsival feladták, négy évig jártak a Kaáli Intézetbe, de most már elég volt, belefáradtak, kész, pont, ennyi. Talán örökbe fogadnak egy lányt, még nem tudják pontosan.

– Csak ne cigánygyereket – mondja Magdus. – Felnő és kirabol.

– Én szívesen kölcsönadok bármennyi időre bármennyi gyereket a sajátjaim közül, az apjuk amúgy se venné észre, ha hiányozna egy-kettő – vigyorog keserűen Klári.

Még egy órája se jöttek, de már egyikük sem színjózan.

– Szerintem kurvára felesleges ebben az országban gyereket szülni – mondja Magdus –, úgyis jönnek a migránsok, ötven év múlva itt már csak arabok lesznek, senki más.

Kriszta azt mondja halkan, szülni kell, mert a gyerek a jövő, még akkor is, ha ötven év múlva már nem lesz világ, túl leszünk a világvégén, ebben keresztények és környezetvédők ma már sajnos egyetértenek. Aztán Kriszta zavarában lehúz még egy pohár pezsgőt. Bea azt mondja, ő leszarja a migránsokat, tőle jöhetnek, ők a Ferivel meg a két gyerekkel jövőre úgyis kiköltöznek Thaiföldre. Mert ott olcsó az élet, és nincsenek migránsok.

– Védekezz a migráció ellen, legyél te is migráns! – adja ki a jelszót Panni. Ezen mindannyian jót nevetnek.

Később Bea elmeséli, mostanában van egy visszatérő álma, eléggé félelmetes, már azon gondolkozik, hogy pszichológushoz fordul. Felhívják a halottasházból, hogy menjen be azonosítani egy hullát. Ő bemegy, kihúzzák a hűtőfiókot, ott fekszik a hulla egy fehér lepedővel letakarva. Csak a lába látszik ki, a bal nagylábujjára cédula van kötve, rajta nagy piros kérdőjel. Mire Bea azt mondja: „Kérem, ne húzzák le a fejéről a leplet. Így is tudom azonosítani az elhunytat. Ez én vagyok. Ez az én lábam, ezer közül is megismerem.”

– Biztosan lábfetisiszta vagy, mint Baudelaire – így Panni, aki már a hatodik pohár pezsgőt issza, és idétlen, mély hangon vihog.

– Ha az esküvő után is ezt fogom álmodni, esküszöm, elmegyek lélekdokihoz – mondja Bea.

– Én is jártam pszichomókushoz, de otthagytam, mint Szent Pál az oláhokat. A csávó hetvenkétezer forintért megállapította, hogy szadista vagyok, mire én... – de Magdus nem tudja befejezni a sztorit, mert ekkor egy különös alak perdül az asztalukhoz mikrofonnal a kezében. Fekete magassarkú, fekete harisnya, fekete műbőr miniszoknya, fekete kivágott blúz (alatta fekete melltartó), fekete, borzas haj. Férfiarcán rengeteg smink, hangja érdes. Mégis: van benne valami nőiesen izgató. Egy ideig Beát cikizi viccesen, Bea őszintén nevet. Majd a különös alak (Irénnek hívja magát), bejelenti az első fellépőt: Tecát. Két méter magas. Fehér magassarkú, fehér harisnya, fehér melltartó, menyasszonyi fátyol a fején. Őrületesen táncol, közben Samantha Fox Touch me című számát tátogja playbackről. Utána újra Irén jön, megint vicces cikizés, Bea nevet, majd Irén felkonferálja Zsófit. Zsófi piros ruhát visel, rajta fehér pöttyök, a parókája szőke. Fenekét nem takarja semmi.

Kriszta felveszi napszemüvegét, és csak néha kukucskál ki fölüle bátortalanul. Panni elégedetten bólogat. Klári már alig tudja tartani a fejét, annyira becsípett, csak vigyorog bambán. Bea szüntelenül nevet, élvezi, hogy ő van a központban, most minden neki és őérte történik. Magdus az egyik angol sráccal szemez. Eszter megbűvölve bámulja Zsófi seggét, valahogy nem tud szabadulni a gondolattól, hogy Zsófi segge éppen olyan, mint az övé. Hülyeség, gondolja aztán, az egyik segg olyan, mint a másik. Később észrevesz valamit a csupasz tompor bal oldalán. Eltorzul az arca. Még megvárja, hogy Zsófi végig playbackelje a Dead or Alive You Spin Me Round című számát, aztán felpattan, és kirángatja a transzvesztitát a Tiger Tiger-ből.

Zsolti, mi a faszt csinálsz te itt?

– kérdezi ordítva Eszter már az utcán.

– Dolgozom – mondja közönyös hangon Zsolti, közben leveszi kissé átizzadt parókáját, alatta tarkopasz. – Hogy ismertél fel, nővérkém?

A kérdés jogos, Zsolti arcát centis sminkréteg borítja, saját vonásaiból alig látszik valami.

– A csillag alakú anyajegy. Apának is pont ilyen volt a fenekén. Meg az enyémen is ilyen van. És pelenkáztalak eleget annak idején.

– Nem gondoltam, hogy a popómat is sminkelni kellene...

– Zsolti, én úgy tudtam, hogy te Hollandiában vagy tulipánkertész.

– Hát most már tudod, hogy nem. Nem bírom a koránkelést.

– Zsolti, te mikor lettél kurva? – kiabál Eszter, és lekever egy pofont az öccsének.

– Nem kurva vagyok, bazmeg, hanem művész. Táncos-énekes – mondja sértetten és bőgve Zsolti.

– Attól, hogy tátogsz, mint a ponty, még nem leszel művész. Itt kurválkodsz csupasz seggel!

– Te meg nézed, baszod! – ordít kétségbeesetten Zsolti. – Különben is, nem én vagyok a családban az első kurva!

Eszter reszketni kezd az idegtől. – Mi a szart dumálsz itt össze?

– Ne játszd meg magad, Eszterke. Te is tudod nagyon jól...

– Na mit? Na mit? Mondjad, te nagyokos! Mit tudsz?

– Azt hiszed, nekem nem mondta el anya, hogy apu a Gerbeaud-ban volt escortfiú? Dobos torta, szóda rendel, és már horogra is akadt egy nőnemű kriptaszökevény! Apu márkáért meg dollárért kúrta nap mint nap az eneszkás meg amcsi vénasszonyokat. Aztán megzsarolták, így lett háromperhármas...

– Kuss legyen, Zsoltika! – sikítja Eszter.

– Mit gondolsz? Miből jártunk mi a nyolcvanas években Forddal a jugó tengerpartra?

– Fogd be a mocskos pofádat! Ehhez neked semmi közöd!

– Most mit izgatod fel magad? Jobb, ha hozzászoksz, egy hímringyó lánya vagy.

– És egy hímringyó nővére!

– Nevezz, ahogy akarsz. Én táncosnőnek hívom magam. I'm your private dancer, a dancer for money!

Eszter elveszti az eszét, retiküljével veri a nála egy fejjel magasabb öccsét, aki megpróbálja lefogni a tomboló nőt. Végül Eszterből kifogy az erő, és hagyja, hogy Zsolti átölelje. Sokáig állnak a belvárosi utcán, és hallgatják, ahogy bent, a Tiger Tiger-ben folytatódik a műsor. Közben elered az eső, de ők csak állnak összeölelkezve, némán. Végül arra eszmélnek, hogy egy Mercedes luxusterepjáró áll meg mellettük. A sofőr dudál, majd lehúzza az ablakot.

– Eszterke, ha leolvadsz Minnie egérről, akkor hazaviszlek! – szól Karcsi némi nehezteléssel hangjában.

Eszter elengedi Zsoltit, és úgy néz Karcsira, mintha sose látta volna.

– Mit keresel te itt? – ennyit tud kinyögni végül.

– Azt írtad esemesben, éjfél körül jöjjek érted a Tiger Tiger elé, mert ilyenkor már nincs vonatod. Éjfél múlt tíz perccel, itt vagyok.

– Most nem tudok menni.

– Hogyhogy nem tudsz?

– Dolgom van.

– Á, értem. Dolgod. Még egy kicsit ölelgetned kell Minnie egeret?

– Igen. Pontosan.

– Oké. Akkor én most hazamegyek egyedül. Aztán lefekszem egyedül. De előtte még kihajigálom a cuccodat az ablakon. Bármikor érte jöhetsz, ott lesz a ház előtt – mondja Karcsi szelíd, barátságos hangon.

– Rendben – bólint Eszter.

Karcsi felhúzza az ablakot, és tovább hajt. Három méter után belelép a fékbe. Újra lehúzza az ablakot.

– És kapd be az összes faszomat, te tetves ribanc! – ordítja torkaszakadtából, majd padlógázzal hagyja el az utcát.

– Most már az egész család ribanc lett. Te is... – mosolyog Zsolti, és visszateszi fejére a parókát. Ijesztő lett az arca, a smink az esőtől teljesen szétfolyt. Mint egy szőke zombi, úgy fest.

– Nem, Zsolti. Csak mi vagyunk ribancok. Apu, te meg én. Anyu nem. Anyu nem kurva.

– Jó, anyu nem. Ez igaz – ismeri be Zsolti.

– Igyunk valamit, Minnie egér – karol bele Eszter az öccsébe.

– Igyunk – mondja Zsolti, és belépnek a Tiger Tiger-be.

Apokaliptikus állapotok fogadják őket. Fülsiketítően üvölt a zene. Teca a Tarzan Boyt tátogja, vadul dobálja magát, már alig van rajta ruha. Öten-hatan Teca körül vonatoznak, mintha lagziban volnának. Panni Irénnel táncol a pult tetején. Magdus az egyik angol sráccal smárol a britek asztalánál. Kriszta Klári ölében ül, és önkívületben tapsolnak, énekelnek: „Oh, oh, oh, oh, oh, oh, oh, oh, oh, oh, oh / Oh, oh, oh, oh, oh, oh, oh, oh, oh, oh, oh / Oh, oh, oh, oh, oh, oh, oh, oh, oh, oh, oh / Oh, oh, oh, oh, oh, oh, oh, oh, oh, oh, oh”. Csak a menyasszony gubbaszt szomorúan az asztalnál, szeméből ömlik a könny. Cipőjét levette, és most a lábfejét bámulja, közben azt hajtogatja, mint valami hibbant: „Ez az én lábam, ezer közül is megismerem.”

Egyikőjük sem sejti, hogy már egy percük sincs hátra. 53 másodperc múlva minden élet elpusztul szempillantás alatt, mikor a Föld nevű bolygó jókora robbanással atomjaira hullik. Mindez a világmindenség számára csak tompa pukkanás lesz, mint amikor a szomszéd kinyit egy pezsgőt. És az univerzum végtelen órája rendületlenül ketyeg tovább, tik-tak, tik-tak...  – olvassa a határozottan hetero külsejű, húszéves pincér a pult mögött A génvihar gyermekei című sci-fi regényben. Aztán felnéz a puha fedelű, erősen kopottas könyvtári könyvből, és a fáradhatatlan csürhét figyelve arra gondol, hogy a francba fogja ezeket másfél óra múlva, záráskor kihajítani a Tiger Tigerből.

(Címlap és borítókép illusztráció: Fillér Máté / Index)