Az Index tárcarovatának elindítása egy kísérlet arra, hogy újraélesszük a magyar sajtóban jelentős hagyományokkal bíró, de a közéleti lapokból mostanra jórészt kikopott tárcanovella műfaját. Szeretnénk a kortárs szépirodalmat közelebb vinni az olvasókhoz, hogy az ne csak alacsony példányszámú irodalmi folyóiratokban tudjon megjelenni, hanem ismét hozzáférhető legyen mindenki számára, aki napi sajtót olvas - ahogyan a 20. század első felében ez még természetes volt. A sorozatban eddig megjelent írások itt olvashatók.
- Szeretsz?
- Hagyj már.
- Jó, de szeretsz?
- Figyelj, ezt majd megbeszéljük később.
- Este edzésre mész, nekem most kell tudnom.
- Jó, de dolgozom.
- Nem is dolgozol, láttam, hogy fészbukoztál.
- Ezerszer mondtam, hogy a munkám része.
- Az is a munkád része, hogy szőke csajokkal csetelsz?
- A cégnek fontos az emberek véleménye.
- Nekem csak a tied fontos: szeretsz?
- Ez mióta vélemény?
- Tudod, hogy tudnom kell. Most, azonnal. Miért nem bírod kimondani?
- Mit?
- Hogy szeretsz.
- Vagy, hogy nem szeretlek.
- Ez most a kimondás?
- Nem.
- Akkor mondd ki.
- Kimondom: hagyj békén ezekkel a hisztikkel.
- Az nem hiszti, ha biztonságra vágyok. Mért, te nem?
- Én nem.
- Pedig mellettem biztonságban vagy. Én soha rá se néztem másra.
- Jó, jó, örülök, de most már tényleg dolgoznom kell.
- Nézhetem, ahogy dolgozol?
- Ne szórakozz már velem, jó?
- Miért ne nézhetném? Az kinek fáj?
- Zavarsz.
- Nem zavarok, csak ideülök. Nem szólok bele.
- Viccelsz?
- Amikor te kérted el a telefonomat, én odaadtam. Végignézted az összes sms-emet, és nem szóltam semmit.
- Az rég volt.
- Rég. Pont két hónapja, a második randink után. Emlékszel a fekete tangámra?
- Ja. Persze. De most ne dőlj rám. Dolgozom.
- Jó, megvárlak. Csendben leszek. Megígérem.
- Oké, oké. Csak ne lihegj itt a nyakamba, ülj át inkább a kanapéra.
- Nem szeretek olyan messze lenni tőled. Te szeretsz?
- Szeretek.
- Tényleg szeretsz?
- Igen, de most már hagyj. Vedd szépen a telefonodat, és nyomogasd, ahogy szoktad.
- Jézusom, te féltékeny vagy!
- Nem vagyok féltékeny, felőlem azt csinálsz, amit akarsz!
- Jó, akkor tényleg telefonozni fogok.
- De csendben.
- Jó, csendben… Te… figyelj…!
- Mi van? Most röhögsz vagy sírsz?
- Röhögök. Te tudtad…
- Mit, mit tudtam?
- Hogy meddig tart egy átlagos kapcsolat.
- Na meddig?
- Nem is figyelsz. Gépelés közben nem lehet beszélgetni. Tudod te, miről beszélek?
- A kapcsolatról! Meddig tart?
- Három hónapig.
- Az jó. Sőt, remek.
- Hogyhogy jó? Mi a remek?
- Az, hogy mindig bedőlsz ezeknek a hülyeségeknek. Fel nem tudom fogni, mi olyan nehéz abban, hogy megértsd, hogy nekem most dolgom van. Ha nem adom le ezt a projektet éjfélig…
- Ja, tudom. Kirúg a gonosz főnök.
- Nem beszélnél így, ha lenne főnököd. Ha tudnád, mi az a munka.
- De én tudom, mi az a munka!
- Ja, persze, tudod….! Az, hogy zenéd hallgatsz egész nap.
- Igen, de írok róla!
- Írni mindenki tud.
- Van, aki tud, és van, aki nem. Te tudsz?
- Tudnék, ha hagynál. Most is írok, látod? Erőforrásigény, rizikótényező… Betűket írok képernyőre. Fontos, felelős állás, hallottál már ilyesmiről? Valakinek pénzt is kell keresni.
- Valakinek. Értem.
- Most megsértődtél?
- Á, nem. Csak eszembe jutott, miket mondtál az elején, hogy mennyire tiszteled az én szabadságomat, meg a kreativitásomat…
- Meg a csipkés tangádat. Amit azóta se vettél fel.
- Ha tisztelnél, felvenném.
- Ha tisztelnél, felvennéd.
- Szerinted nem tisztellek?
- Nem.
- Most igen, vagy nem?
- Igen.
- Mi igen?
- Az, hogy nem. Nem tisztelsz. Legalább hagynál gürizni egész nap, legalább tekintetbe vennéd, hogy én azért dolgozom, hogy neked jó legyen!
- Bocsi, de mi is a jó nekem?
- Ha dolgozom érted.
- Nekem az a jó, ha velem vagy.
- De nem tudok veled lenni, ha nem dolgozom. Amikor meg nálam vagy, nem hagysz dolgozni. Most mit röhögsz?
- Vicces.
- Mi vicces?
- Azt, hogy ha hozzám költöznél, egész nap együtt lehetnénk. Kiadhatnád a lakásodat, és az árából, meg amit én keresek, simán megélnénk. Nem kéne bejárnod reggel. Úgyis utálod a munkádat. Most mit hallgatsz? Mondd ki, hogy utálod.
- Nem mondom. A főnökömet utálom.
- Jó, az mindegy. Mondj egy logikus érvet, hogy miért nem költözöl hozzám?
- Több is van.
- Egyet mondj!
- Nem mondok.
- Oké, ha nem, akkor engedd, hogy megnézzem, kivel chateltél utoljára.
- Senkivel. Ügyfél.
- Most senki vagy ügyfél?
- Számít ez neked?
- Igen, mert biztonságra vágyom.
- Amit én nem adok meg.
- Amit te nem adsz meg.
- Oké, most, hogy ezt megbeszéltük, békén hagysz végre?
- Igen. Elmegyek.
- Jó, szia.
- Elmegyek, és nem is jövök vissza.
- Most mit kaptad fel így a vizet? Mondtam, hogy le kell adnom, és azt is, hogy holnap találkozunk!
- Nem fogunk találkozni.
- Megáll az eszem… Miért nem?
- Mert aki így bánik velem, azzal én is így bánok.
- Az ég szerelmére, hogy bántam én veled? Gyere vissza, hallod? Addig el nem mész, amíg ezt meg nem beszéljük!
- Mi van, már nem is sürgős az a projekt?
- Ezt nem hiszem el! Előbb a hiszti, aztán a sértődés.
- Na látod, ezért.
- Mit ezért?
- Ezért nem bírlak többé látni. Mert mindig ilyeneket mondasz.
- Az előbb még az ölembe akartál ülni!
- Most már nem akarok. Soha többet.
- De figyelj már, várjál…
- Állj arrébb! Most!
- Az én ajtóm, ott állok, ahol akarok.
- Én meg oda megyek, ahova akarok.
- Innen addig el nem mész, amíg meg nem mondod, mi bajod!
- Na, hirtelen érdekelni kezdett a lelkivilágom? Hát ne érdekeljen. Elmegyek.
- Nem mész sehova.
- Ha nem engedsz ki, megharaplak!
- Gyönyörű vagy, amikor haragszol.
- Hozzám ne érj… Hallod?
- Csak meg akarlak ölelni.
- Jókor jut eszedbe…!
- Na… Jól van... Gyere szépen, vedd le ezt a kabátot. Nincs semmi baj. Nincs semmi baj. Tudom, hogy velem akarsz maradni, mindig is ezt akartad... Tessék, akkor itt vagyok neked. Na, ne sírj, mosolyogj már… Hallod? Na… jól van, jól van… Gyere szépen, bújj ide. Ssss…. Nem tudom, mi volt ez, de felejtsük el, jó? Minden meg van oldva. Ma se megyek edzésre, rendben? Nincs probléma. Tessék, egy zsepi… Ugye, szeretsz?