Ahogy várta, a csinos, kék hajú nő tényleg elvonult a mosdó irányába. Péter az órájára pillantott: hat perc múlva tizenegy. A nőnek hamarosan vissza kell térnie, majd ismét elsétálnia, végül újra a bárpulthoz ülnie. Mérte az időt: tizenhárom perc kellett mindehhez. Amint a nő visszatért a bárhoz, Péter odasétált. A nő a pulton könyökölt, öklével homlokát támasztotta.

– Elnézést, ez esetleg az öné? – kérdezte a Péter, és megmutatta a hüvelyk- és mutatóujja közé csippentett ékszert.

– Ó – kiáltott fel a nő, – az enyém! Itt a párja – fordította meg a fejét, s közben elhúzta füléről a haját, mintegy igazolásként megvillantva a fülbevalóját. – Istenem, köszönöm szépen! Hol találta?

– A mosdókhoz vezető folyosón – válaszolta a férfi. – Mivel percekkel azelőtt láttam, amint arra jár, most meg azt, hogy valami bántja, gondoltam, megkérdezem, esetleg nem a fülbevalója miatt aggódik.

– Köszönöm! Tényleg, nagyon! Máris jobb kedvem van.

– Gyönyörű antik darab, ma ehhez hasonlót sem készítenek. Családi örökség?

Semmi közöd hozzá, gondolja a nő. 

– Igen, a nagymamámtól kaptam.

Tudom, gondolja a férfi. 

– Kaukázusi ötvösmunka – állapítja meg, és a nő tenyerébe helyezi a fülbevalót. – Örmény – mondja úgy, hogy kijelentése kérdésként is értelmezhető legyen.

Ehhez sincs semmi közöd. 

– Miből gondolja?

– Az ékszer mintájából, meg, ne vegye tolakodásnak, a mandulavágású szeméből. 

Dee, te tolakodsz, baszki. Úristen, legalább harminc évvel idősebb nálam. 

– Nem, nem tolakodik. Különben is, épp most mentette meg a tönkrevágott estém.

Azt, ha nem épp a tönkrevágott életed. 

– Társasággal van?

Nem. 

– Igen, de ők csak később érkeznek.

Dehogy érkeznek, egyedül vagy. 

– Addig meginna velem egy italt? Szívesen beszélgetnék, amíg értem jön a barátom.

Ha te fizeted. 

– Ha meghív.

---

A nő kezét nyújtja:

– Angéla vagyok, Árva Angéla.

Ez már annak idején magával ragadott. 

– Gyönyörű név! Várjon! A fotográfus Árva Angéla?

Hát ezt meg honnan tudja? 

– Igen, én vagyok az. Miből gondolta?

Ha erre válaszolnék…

 – Láttam a nevét a kerengőben kiállított színészfotók meg jelenetképek alján.

Ez a pasi végignézte a fotókat. Hm. 

– Érdekli a színház? Arra tippeltem volna, hogy csak a buli kedvéért van itt.

Egyáltalán nem azért. 

– Hogyne érdekelne! Színháznál dolgozom magam is.

Na tessék.

– Hol?

– Szabadkán.

Az úgy ötszáz kilométer lehet ide. 

– Tényleg? Ez nagyszerű! És hogy kerül ide a két ünnep között?

– Autóval jöttem, háromszáz kilométer, nem olyan sok az. Egy barátom hívott meg. Valamit még el kell intéznie, aztán értem jön. Addig benéztem ide, mégsem egy teljesen idegen hely. Gráf László vagyok amúgy, hangtechnikus mérnök.

Ismét kezet fognak. 

– És milyen tervei vannak, Angéla? A maga korában csak egy mezei hangosító voltam, mostanra viszont összehoztam a párommal egy saját stúdiót. 

Pont leszarom. 

– Ez roppant érdekes! Nekem egyelőre nincs más tervem a fotózáson kívül.

Már hogyne volna. 

– Nem gondolt például… mondjuk jelmeztervezésre? Filmekhez?

A nő szájából pár cseppnyi koktél az orrába kúszik.

Mi vagy te, kibaszott gondolatolvasó? Erről még Juca sem tud, pedig ő… 

– Éppenséggel megfordult egyszer a fejemben.

Nem mondod.

 – Akkor erre ráhibáztam – mosolyodik el Péter. Csak el ne felejtsem, hogy László vagyok. – Még egy koktélt?

Telik neki rá, miért ne. 

– Nem is tudom… Hát jó, nem bánom!

---

– Mit mondtak? – kérdezi a férfi, miközben átöleli a nőt.

– Azt, hogy nem vagyok alkalmas, felejtsem el – simul a nő a férfi karjaiba. – Hogy túl leromlott állapotban vagyok, és nemhogy egy oda-vissza utat nem bírnék ki, de valószínűleg már oda sem érkeznék meg.

– Édesem…

– Ez van, így jártam. Kellett nekem Ungváron katasztrófát fotózni.

– Ezt mindennap elmondod, amióta ismerlek. Ettől nem lesz jobb.

– Dehogynem, sokkal jobb. Azóta van kinek elmondanom. Ezért szeretnélek sokkal régebbről ismerni. Ezért is.

– Tudod, mit, menjünk innen. Főzünk valamit. És sütünk döblecet.

A nő elmosolyodik. Elindulnak lassan, komótosan.

---

– A felesége utazásának az árát természetesen visszafizetjük.

– Arra nem lesz szükség, majd utazom magam. 

– Az ön korában és állapotában ez meglehetősen kockázatos.

– Bizonyára, de ez számomra nem szempont.

– Büszkék vagyunk arra, hogy eddig egyetlen utazót sem vesztettünk el, és szeretnénk, ha ez így is maradna.

– Én viszont menni akarok!

– Hát mehet: el innen! Gizike, utalja vissza Vass úrnak a pénzt, most, kérem. A viszont nem látásra!

Péter rákvörös arccal rohan ki az épületből, halántéka dobog, mellkasa szorít, odakint zihálva a falnak dől.

– A jó kurva édes… – fakadna ki, ám valaki megérinti a vállát. Az egyik köpenyes mitugrász a cégtől.

– Vass úr – szólítja meg –, ezen a számon el tud érni valakit, aki segíthet önnek – mondja, majd Péter zsebébe dug egy névjegyet.

---

Az elhagyott gyárnegyedben álló hangár előtt három fickó vépel. Békések és kedélyesek, de Péter érzi, hogy az első rossz mozdulatra fegyvert rántanak, és kérdés nélkül bárkit megbénítanak. A kísérőjét ismerik, bólintanak egymásnak. A hangárban különféle szerkezetek zúgnak, platformokról emberek és csomagok tűnnek el, majd mások jelennek meg. Csempészek, ismeri fel Péter. 

– Üdvözlööm, Isten hoztaa! – közelít tárt karokkal egy kefefrizurás, bajszos nyurga alak. Szájából szivar lóg, gomblyukában friss szegfű. 

Talán mégsem kellett volna idejönnöm, mégis honnan szabadult ez a pojáca… na mindegy, zsörtölődik Péter.

– Barátoom, halloom, hogy baszakodnaak veleed az utazásii irodábaan. Igaaz eez?

– Igen, bevallom, igen, ezért is vezetett ide ez a kedves fiatalember – mutat a nála egy fejjel magasabb kigyúrtra.

– Naháát, naháát, beszélgessüünk, beszélgessüünk – mutat a hangár közepén pöffeszkedő biedermeier asztal és a körülötte lévő fotelek felé. – Konyakoot?

– Nem, köszönöm. 

– Ja, a mája, tudom, olvastam – vált normális hanghordozásra a pojáca. – Hogy ezért nem utazhat. Meg másért sem. De mi ezzel nem foglalkozunk. Fizet, és mehet, ahova és amikorba akar. Addig marad, ameddig akar, bár ezt előre meg kell határozni. A szórakozás árával tisztában van?

Péter bólint.

– Azzal is, hogy nincs semmiféle garancia, biztosítás, az egésznek nyoma sem lesz?

Bólint ismét.

– Egy hangos igen megsimogatná a lelkem – tárja ki mindkét tenyerét a pojáca.

– Igen, persze. Igen!

– Köszönööm. Erre tesséék! – vált ismét visszataszítóan modoros hanglejtésre.

---

Szóval ilyen volt a város 2018-ban. Vagyis ilyen – mosolyodik el Péter. Felvesz a földről egy szélfútta reklámújságot: 2018. decemberi. Egy kirakatban világító óra pislog: a nap is stimmel. Megtapogatja zsebében a régi bankókat: az irodától harminc évvel korábbi pénzt biztosan nem kapott volna. A színház felé veszi az irányt, Angéla elmondása szerint ott fogja megtalálni őt. 

– Vidd magaddal ezt a fél fülbevalót. Azon az estén elvesztettem. Vagyis nem, mert a neszesszerembe esett, de csak évekkel később találtam meg. Add majd oda nekem, mintha megtaláltad volna. Onnantól viszont csak magadra számíthatsz. 

Este fél tizenegyre érkezik a színházba. Az emeleti helyiségben hamar észreveszi a kékre festett hajú Angélát. Egyedül ül a bárnál. Péter távolról gyönyörködik benne: hát ilyen volt. Angéla hamarosan elvonul a mosdó irányába. Péter az órájára pillant: hat perc múlva tizenegy. A nőnek hamarosan vissza kell térnie, majd ismét elsétálnia, végül újra a bárpulthoz ülnie. Tizenhárom perc kell mindehhez. Péter a bárhoz sétál. A nő a pulton könyököl, öklével homlokát támasztja.

– Elnézést, ez esetleg az öné? – kérdezi élete szerelmétől, és megmutatja a hüvelyk- és mutatóujja közé csippentett ékszert.

---

Mire a kék hajú nő visszatér az asztalhoz, Gráf Lászlónak hűlt helyét találja. Az asztallapon papír fehérlik. Ez a seggfej velem fizetteti ki az italát!, háborodik fel. Közelebbről viszont felismeri, hogy boríték van az asztalon. Neki címezve. Saját kézírásával. Bizalmatlanul, mégis izgalommal bontja fel.

Ha jót akarsz nekem, sose menj Ungvárra. Ha jót akarsz magadnak, keresd meg Vass Pétert. Díszlettervező a temesvári színháznál. 

Össze vagy zavarodva, tudom. Borítsd ki a neszesszered. Megtalálod a fülbevalót. A harmadikat. Ha ez lehetséges, akkor minden más is.

Amúgy sikeres jelmeztervező leszel.

Ügyelj magadra! 

(Borítókép: Shutterstock)