Aminek nem tudok ellenállni, amit egyszerűen képtelenség megállni, bárhogy próbálom, különben megmaradna bennem, mint valami viszketegség, mint valami idegi bántalom, belém fészkelné magát, és megölne, sírba tenne, ott az a sok temetési költség, úgyhogy jobban teszem, mindenkinek jobb, ha engedek az efféle ingerenciáknak. Túl az ingerencián boldogok leszünk…

Nem lehet kibírni, ha már csak egy kicsit is deres az aszfalt, legalább meg kell próbálni, ha ablakosra dermedtek a pocsolyák, ha lefagy a kifolyt víz, neki kell futni, és huss, csusszanni, mert annyira más úgy, suhanni, nem placcsogni, mint a pingvin, a fóka, mint a hétköznapi fickók, a földhöz ragadottak, hussanni, surr, a súrlódást is érezni, ahogy a cipőtalp bizsereg és tapad, tapadva bizsereg, közben a szembeszél, szállnak a fürtök, kit érdekel, mit szól az utca népe.

felnőtt ember létemre kutyuskákat karcolgatni más autójának üvegére SZÉP JÓ REGGELT! szóbuborékkal, meg kacér lányrókát, amint forró kávét szürcsölget, meg nyuszit, amint HOPPSZA! felirattal ugrik át egy szakadékot, úgyis ráfagy megint a dér, mi értelme ennek, de nem? Arról nem beszélve, milyen ciki lesz, ha lebukom. Nem bukom le sosem.

Nem lehet úgy továbbhaladni egy őszről itt maradt avarkupac mellett, hogy szét ne rúgjam, hogy ne élvezzem a levelek röptét, újrajátszom az őszt, hadd kavarogjon, hadd hersegjen, olyan jó ezt a színes semmiséget levegőbe küldeni, csak az utcaseprő ne nézne rám úgy, most, ugye, össze is tetszik szedni, mert én már megcsináltam egyszer…

Ha van az aszfalton egy kavics, és miért ne lenne, mindig van, rugdosni kerítéslábazatnak, hadd pörögjön, hadd pattogjon, sarokkal passzolni, pörögve-forogva, Messi vagyok, és messzire jutok, gyere, add be, őrületes passz, ott a gól, és erre még jobb a gesztenye, fehér hályogos, ragyogó barna szemgolyóbis, akkorákat pattog az enyves kis gubó, dekázni is lehet vele, aszfaltra röppen, ráhajt egy autó, kifordul a sárga belseje, Isten nyugosztalja, van még bőven.

Ha kosaraznak a téren a srácok, lesni, míg végre oldalra pattan, lecsapni rá, lehetőleg helyből rádobni, és betalálni, aztán lazán ballagni tovább, mint egy unatkozó félisten, de mi van, ha nem megy be, ha felsülsz?, nem kellett volna emberkedni, azért csak meg kell próbálni, ha ötből egyszer bejön, ők nem látják a maradék négy lúzert, focival ugyanígy, a kiguruló labdát megállítani, fel a levegőbe, pár dekázás, térdre, vállra, visszapassz, csak elegánsan, ugyan, kérem, ezen a szinten ez természetes, aláírást nem kértek?

Megszólal a zene valahol, és elkezdeni ringatózni, a zene ütemére kopogni az asztalon körmeimmel, tamtamozni a tenyeremmel, ültő helyemben topogni lábammal, rongyláb Janit játszani, fejemet ingatni, hamarosan felpattanni, forogni körbe-körbe, hiába mondják a haverok, ne csináld, már megint, nem hiszik el, fejüket csóválják, de azért mosolyognak, 

Rátercelni bármilyen dallamra, kocsmában, dzsászt túbí víz jú, hadd szóljon, benzinkútban, si lávzjúú, jee, jee, templomban, erős váhár a mihi Istenühünk, lagziban, hosszúúú fekete haj, nem állom meg, hadd zengjen szépen, nem baj, ha nem úgy van a vokál, most már így is van, néznek bizarrul, egy szigorú arcú néni mindig megtalál csodálkozva felhúzott szemöldökkel.

Éjszaka játszótérre beosonni, fel-le, fel-le, nyikorogva, a csillagokig, mint a bolondok, minden random ugróiskolát végigszökdécselni, kislányok elkerekedett szeme láttára, nem is tudták, hogy a felnőtt is volt egyszer gyerek, aztán úgy maradt.

Nem bírni magammal, ha öröm ér, ha ujjongni kell, ha kijött egy könyv, ha összejött egy munka, ha kaptam egy díjat, ha bármi jó történt, fejen állok vagy kézen járok parkban, betonon, füvön, játszótéren, majd leporolom a fejem, a kezem, leporolom magamról a világ koszát.

Kisbabára ránézni, rámosolyogni, közelíteni, igen, itt a hülebácsi, hamhamham, bumbumbum, csókolom, hogy tetszünk lenni, halihó, megjött a kis földlakó, Isten hozott, hurráhurrá, új matróz a fedélzeten, tisztelgés, trattatá, trombitaszó, szép napokat, óvjon, áldjon, dédelgessen, hempergessen, őrizzen a Teremtő, aki ilyen kis Pinokkiókat szerkesztget túláradó örömében, a mi gyönyörűségünkre, bocsánat, anyuka, már mentem is!

És ha csípi a szemem a helyesírási hiba a plakáton, a cédulán, a hirdetésben, a falragaszon, nem állom meg, körülnézek, hátha nem kapnak rajta, engem, a nyelvtannácit, csak azért is kijavítom, 

hogy A BÓTBA SEMIJEN TÁSKÁT BEHOSZNI TILOS!

hogy MÁRKÁS ÚLY FELNŐT RUHÁKAL VÁRLYUK, 

hogy KAPÚT CSUGD BE, MERT A KEZED BÁNYA!

hogy TEKNIKAI OKOK MIAT ZÁRVA!

Könyvesboltból lehetetlen üres kézzel kijönni, majd otthon észrevétlenül csempészem át a vámsorompón, antikváriumok előtt úgy téblábolok csak, félszemmel súrolva a kirakatot, mint alkoholista a kocsmaháznál, nem megyek be, nem megyek be, megígértem, nem megyek be, már megint elbuktam, hová fogjuk tenni odahaza ezeket a csodás és szükséges ritkaságokat, melyik könyvkupac tetejére?

Benzinkúton semmiféle csokit nem vásárolni, nem kellenek azok a pluszkilók, na, csak legalább karamellt vagy legalább ízesített San Benedetto bubis vizet, telis-tele igazi grépfrúttal, hát hogyne, Olaszország napsütötte dombjain érlelődtek cukormentesen.

Kézmagaságban lévő növény szárát, levelét, virágát simítani, érezzem, hogy szuszog, érezzem, hogy szuszogok. Vendéglőben, postán, bankban, színházban a száraz levélkéket lecsippentgetem, hadd lélegezzen az az élőlény, ha lenne a zsebemben táp, adnék neki azt is, legyen szíves távolabb lépni az élővilágtól, kedves uram, néz rám komoran a biztonsági őr, nem rongáljuk a biológiai jellegű szobaberendezést a cég kárára, kérném tisztelettel. 

Parkoló bicikli csengőjét megpöccenteni, csingiling, halljam a hangját, valaki ilyenkor összerezzen, félreugrik, el ne gázolják, faarcot vágok, magamban mulatok, micsoda rémületet kelt, 

Mások felgyűrődött gallérját megigazítani, ne haragudjon már, hogy gatyába rázom, nem bírom nézni, nem áll rendesen, bárki hajából, blúzáról, pulóverjéről szöszök, hajszálak, pihék, szirmok, levelek, papírfoszlányok lehalászását vállalom önkéntes alapon, kéretlenül, egy méretes tasli veszélyétől sem visszariadva.

Pocsolyába épp csak toccsanva belelépni, nem lesz nagyon lucskos a lábbeli, tocstocs, kicsi pocspocs, aztán majd a harmatos fűben lejárni a koszt róla, fényeskedjék az a cipő. 

Ha csomag érkezik a postával, általában van benne buborékfólia, mindenképpen ki kell pukkantanom egy ilyen kis műanyag pattanást, csak egyetlenegyet, hadd halljam, ahogy durrog a levegő, na jó, aztán csak még egyet, aztán csak még ötöt, aztán sorra az összeset, aztán a maradékot a padlóra teríteni, és ugrálni rajta, élvezni, ahogy csiklandósan durrog a talpam alatt.

Nem bírom megállni, be kell mennem a játékboltba, felnőtt létemre, mondhatnám, hogy valamelyik gyereknek keresek valamit, azt is hiszik, gondolom, mint minden más normális apuka, anyuka, nagymama, nagypapa, először csak véletlenszerűen indítok be egy ilyen zenélő kütyüt, plüss vagy robot vagy kisautó vagy kacsa vagy mittudomén, díídüdü-díídüdü-zéézéé, elkezdi nyomatni a cincogó dallamát, még egyet bekapcsolok, az egész más ritmusban és hangfekvésben kezd zizegni, vérszemet kapok, ezer kis nyavalya zurrog, prüttyög, visít, borzadva néznek rám a többi vevők, az eladók, odébb sétálgatok, mintha semmi közöm nem lenne az egészhez, a gyerekeim már nem hajlandók bejönni velem, vagy én maradok kinn, amíg ők rendesen nézelődnek. 

Ha meglátok egy ugyanolyan német vizslát, mint amilyen gyerekkorunkban volt, hogy hívják, Kilincs, de jópofa név, biztos kisfiú, Ennio, ja, persze, Morricone után, nem, csak szeret enni, Mazsola, gondolom, cuki lehetett kicsinek, gyűrött baba, hány éves, honnan származik, milyen kennelből, trükköket is tud, de jólnevelt, szót fogad, a miénk egy engedetlen disznó volt, igazi szabadságharcos, macskákat ölt, de komolyan, gyűlölték a környéken, mi csak annál jobban szerettük, minek levágatni a farkát, kínzás neki, igaz, így meg mindenkit összeken sárral, de hát ha szeretnél tiszta ruhát, akkor ne tarts biza kutyát, hehe, így mondtuk, a miénk viszont drótszőrű volt.

Ha képes lennék kellő eréllyel ellenállni a süteményeknek, kókuszgolyó, biztos nem kérek, na jó, az íze végett egyet, kettőt, egy tucatot, elfér még ott, ahol a többi, ezmiez?, hókifli, hümm, diós, a kedvencem, az egyik kedvencem, számos kedvencem egyike, tekeredik a bejgli, csiga akar lenni, nem lesz, mert hamm, bekapjuk, jut is, marad is, karácsony másnapján gyerekként pizsamában bejglit reggelizni, sőt anyám bejglijét reggelizni, amiben mindig pont olyan omlós volt a töltelék, az oldala kirepedt, de pont így volt eszméletlenül finom, odasült, ami a kirepedésen kikukkantott, az odasült diónak nincs párja, plusz egy ízdimenzió, az év bármely más napján rám szóltak volna, miért kezdem édességgel a reggelit, de karácsonykor lehetett, vég nélküli koncentrikus körökben tekergőzött a töltelék, mindig visszakígyózott önmagába, mint a szélforgó spirálok, mindig visszatér és mindig széjjelörvénylik, és mindig benne vagyunk, pedig mindig éppen kilépünk belőle, éppen olyan, mint az ünnep ideje.

A szerző író, költő, műfordító.

(Borítókép: Jane Rubtsova / Getty Images)