Csaxólok, hogy olyan ajándékot fog kapni, holta napjáig emlegeti majd, ilyen ajándék nincs több, nem is volt, nem is lesz, őrület, nyulat lehet fogatni velem, hogy végre eszembe jutott, felejtős a ténfergés a nagyáruházi polcok között, latolgatva, mit szeret, mit nem szeret, füstölt lazac vagy libamáj vagy szalámi, miközben alig eszik valamit.
Csaxólok, hogy a neten láttam meg a két komplett szettet, és rögtön villám cikázott át az agyamon, hogy ez nem igaz, ilyen nincs, meg kell csinálni, bár fogalmam sincs, hogyan, mindenesetre a cuccokat megrendeltem kártyával, és a körmömet rágtam, hogy mikor ér már ide, valahol Amerikában tették hajóra, ahová nyilván Kínából szállították, aztán csak hozzák, hozzák a tengeren, míg a világ vége, és még két nap.
Csaxólok, hogy nem bírtam kivárni, mindennap rámentem a rendelésre, és rákerestem a cég nevére, találtam egy mailcímet, írtam nekik, és kaptam egy udvarias, angol nyelvű választ, hogy a rendelésem úton van, és ha szeretném követni, hol tart éppen, kattintsak az alábbi linkre.
Csaxólok, hogy a következő napok lázas izgalomban teltek, kiskölök nem várja így az angyalokat, mint én a deliveryinfót. Bárhol jártam napközben, ujjbegyem már szinte magától hívta be a státuszellenőrző linket, hiába, tudják a koszos kapitalistái, mitől döglik a légy! Esténként még a térképen is kikerestem, vajon merre kószál az én kis csomagom a tágas világegyetemben. Logisztika részletes állapota: Manchester, 03105, Amerikai Egyesült Államok, a küldemény feldolgozása a kiindulási csomagközpontban megtörtént… A szállítmány elhagyta a válogatóközpontot… Legfrissebb koordinátajelentés: Morgantown, 26502, Egyesült Államok… Vadonatúj híradás: a szállítmány megérkezett az Egyesült Államok vámhivatalába… Nem fogod elhinni: a szállítmány ellenőrzése folyamatban az Egyesült Államok vámhatósági hivatalánál… Érkeztetés: a szállítmány hamarosan behajózik ide: Hamburg, 20038, Németországi Szövetségi Köztársaság… Az árut a Németországi Szövetségi Köztársaság vámhivatala hamarosan szakszerűen átvizsgálja…
Csaxólok, hogy mikor belevágtam, fogalmam sem volt, micsoda kaland lesz ez, de most már nem cserélném el semmiért.
A munkahelyen a szokásos meetingek, okosnak kellett látszani, építően hozzászólni, mégse kritizálni, lássák, túráztatod az agyad, odateszed magad a cégért, de ne te legyél az örökös lázadó, közbevágó, akadékoskodó, minden haladás kerékkötője, mert nem leszel hosszú életű, akkorát lehet repülni, mint ide Vlagyivosztok.
Csaxólok, hogy munka után beugrottam nagyikához, vittem neki a bevásárlást, felvágottat, margarint, halkonzervet, uborkát, kenyeret, tea mellé az elmaradhatatlan kekszeket, szerintem Magyarország keksztermésének jelentős százalékát ő fogyasztja el tea mellé, de nemhogy meghízna tőle, olyan vékony, mint az ujjam. Egyszer a pótkulcsát is elloptam, ismertem a rejtekhelyét, lemásoltattam magamnak, szükségem lesz rá a közeljövőben.
Csaxólok, hogy mikor visszavittem, teljes hadkészültséget találtam, azt gondoltam, úgyse nézi valami gyakran a biztonsági kulcsmásolatot, hát tévedtem, nagyon is rajta tartja a szemét, fel-alá járkált a lakásban, hová kavarhatta el, tűvé tett minden zugot, az ágyak alját is ki kellett söpörnöm a partvissal, a bútorokat segítettem kihúzgálni, és közben nagyon kellett ügyelnem, hogy el ne röhögjem magam, a keresett pótkulcs ott lapult a zsebemben.
Csaxólok, hogy a rejteket se hagytuk ki, nyitottuk a nagyszekrényt, elhúztuk a hátoldalát, ami voltaképp tolóajtó, és beléptünk a pár négyzetméteres, kukksötét helyiségbe, melyet egyetlen csupasz villanykörte világít meg. A családi legendák szerint üknagypapáék itt bújtatták először zsidó barátaikat a nácik elől, aztán úri barátaikat az ávósok elől, soha senki nem fedezte fel ezt a titkos zugot. Üres volt a szobácska, és időillatú. Nem tudom másként mondani, se büdös, se penészes, se pállott, se zápult, csak az érződött, hogy időtlen idők óta létezik a kuckó, nem takarítják és nem háborítják gyakran. A kulcs persze hogy is került volna oda…
Csaxólok, hogy végül megkönyörültem szegényen, bepöttyintettem a vasdarabot a hűtő és a konyhapult közé, majd teátrálisan felkiáltottam, és kihalásztam neki a hohó, milyen meglepő leletet. Alig tudott napirendre térni az ügy felett, nem bajnok abban, hogy magának megbocsásson. Persze a többi embernek sem irgalmaz, ha úgy adódik. Most szapulta vén fejét, hogy lehet ilyen hülye, miféle kriminális módon söpörte be oda a kulcsot, az ész megáll, vénségére készen van, komolyan mondja, mindjárt lefekszik, magára húzza a koporsófedelet, aztán jó éjszakát! Vigasztaltam, hogy bárkivel megesik, de nagyon bepörgött, hiszen ő nem bárki, és neki olyan memóriája volt, három nyelven beszélt, a vegyesboltjuk könyvelési tételeit fel tudta sorolni, ha álmából ébresztették is. Kicsit izgultam, el ne kezdje sorolni azokat a tételeket, mert akkor nagyikát elvesztettem.
Csaxólok, hogy mikor koncertre indult, lesben álltam, pontosabban lesben ültem a kocsiban a ház előtt, és a könnyem eleredt, amint megpillantottam a féloldalas asszonykát az ütött-kopott báránybőr bundácskában, a pipaszárlábakat a fekete nejlonharisnyában, a gondosan ellenőrzött tartalmú retikült a karján, legszívesebben ölbe kaptam volna, és futva szaladok vele a koncertteremig, annyira rossz volt elképzelni, hogy ez a csontkollekció buszra, villamosra száll, bármelyik vigyázatlan autó elsodorhatja. Nyilván engem ugyanúgy, egy többtonnás vasdarabnak pihe a legerősebb bodybuilder is, de olyan kiáltó volt réges-régről itt maradt alakjával, elmondhatatlan!
Csaxólok, hogy amint eltűnt az utca végén, támadásba lendültem, köszöntem a gyanakvó házmester néninek, aki már régóta nem házmester, hiszen a közös képviselő intézi az ügyeket, de ébersége nem lankad, izgultam, hogy bár sokszor láthat engem errefelé, le ne leplezzen nagyika előtt ez a két lábon járó nyilvántartó hivatal. Utánam is szólt, most ment el a Margó néni, vissza is szóltam, igen, tudom, csak leteszem a vásárlást, meg van beszélve, abban bíztam, hülyül már megfele ő is, régen túl a nyugdíjkorhatáron.
Csaxólok, hogy mikor megláttam az asztalon a csillagászati folyóiratot, önelégülten elmosolyodtam. Hát igen, ez volt nagyi életének tragédiája, édesapja sehogy sem helyeselte a tudományos pályát, minek tanulnál a semmiért, nem vagy te Mariküri, így mondta, mintha ez valami abrakadabra csúfnév lenne. Épelméjű nőnek a boltban, a pult mögött a helye, apuka persze nem más fülével verte a csalánt, magát se kímélte, neki meg a raktárban volt a helye, pedig gyerekkorában arról álmodott, majd lovakkal foglalkozik.
Csaxólok, hogy ebben a családban soha senki se kergette az álmait, két lábon jártunk a földön, és hidegen hagyott mindenkit a sok motivációs bullshit,
hogy valósítsd meg önmagad, tadám, az lehetsz, aki legvadabb álmaidban, tadám, ma még pénztáros, holnap imádott sztár. Kergessen délibábokat, akit hét anya szült, ehhez túl rövid az élet, mire körbenézel, már se otthonod, se társad, se gyerekeid! Jó, van, akinek sikerül, de a statisztikai nagy számok nem arról szólnak, hány virágkereskedőből lett világbajnok pilóta, hány takarítónőből bálványozott popsztár, hány utcaseprőből miniszterelnök. Hagyjatok már! Hülyítik az embereket, aztán úgy is néz ki az életük! Mindegyik egy wannabe valami, ahelyett, hogy elfogadná magát olyannak, amilyen, aztán próbálná vidáman eltölteni az életét.
Csaxólok, hogy nagyika az interneten is ott figyel egy csomó csillagászati csoportban, és folyamatosan követi a Perseverance meg a többi űrszonda közvetítéseit. Óvatosságból kamuprofilja van, vagány stílusából senki se gondolná nyolcvanéves öreglánynak. Szóval ennyit az álmairól. Nem élt azoknak, de nem is adta fel őket.
Csaxólok, hogy irtó bonyolult kibontani a rejtek villanyszerelését, a kábelt még talán a háború előtt húzták be, valami vászonszalaggal szigetelt, ősi fémből készült. Legjobb lenne az egészet kicserélni, még a végén elektromos tűz keletkezik, és leég a lakás, de nagyika erről nyilván hallani se akarna, ha hetven évig jó volt, miért pont most kellene piszkálni? Szenvedek erősen, míg összebütykölöm a hálózatot, az ajándékhoz muszáj lesz, és még az IKEA-s karszék is ott áll a sarokban, pikk-pakk lapra kéne szerelni azt is. Szokásom szerint alábecsültem a feladat léptékét, a jó életbe! Amit pedig a legkevésbé sem szerettem volna hallani, csikordul a kulcs a zárban. Elmaradt a koncert? Vagy így elszaladt az idő? Óvatosan behajtom a szekrény ajtaját.
Csaxólok, bennragadtam. Lenémítom a telefonomat, nehogy eláruljon. Hogy szabadulok meg innen? Majd próbálok némán dolgozni, de aki csinált már ilyet, pontosan tudja, lehetetlen vállalkozás. A kartoncsomagolás csak baromi hangosan kibontható, mindig leesik valami, imbuszkulcs csilingel a padlón, ledermedek.
Csaxólok, hogy nagymama nincs egyedül, némi fülelés után ki tudom venni Tibor hangját. Mit keres itt a nagybátyám? Mióta látogatja szorgalmasan az édesanyját? Mindig összerúgják a port, kizárt, hogy tartósan egy levegőt szívjanak. Pedig Tibor a kedvenc, talán éppen ezért nagyobbak az elvárások. No meg ő is mindig több előjogra vágyik, mint amennyit a mamika hajlandó átengedni. Megáll a csavarhúzó a kezemben, tisztán hallom, hogy vitatkoznak, ingatlanról, ügyvédről, nagybátyám valami szerződést hozott, amit már csak szignózni kellene, de nagyanyámat nem olyan fából faragták, hogy bármit látatlanban aláírjon. Hagyd itt szépen, Tiborkám, átolvasom alaposan, megkonzultálom a doktor Pethővel, tudod, hogy nélküle semmiben sem döntök, a nagyapja volt még apám jogtanácsosa.
Csaxólok, hogy Tibor dühöng és tajtékzik, ő már akarta volna vinni az aláírt papírokat, mert ezeknek a rohadékoknak nem jár ebből a lakásból egy büdös négyzetcentiméter se. Csaxólok, hogy azok a rohadékok mi vagyunk, nem győzök ámulni. Apuka valamikor Tibornak akarta adni ezt az ingatlant, csak meghalt, mielőtt elintézhette volna, épp ideje ezt rendezni…
Épp ideje, hogy elhúzd a beledet, fiacskám, mi az, nem bírod kivárni, hogy kihűljön a kezem, azon melegében kitekernéd belőle az örökséget? Jó éjszakát!
Csaxólok, hogy Tibor iszonyatosan bevágta a bejárati ajtót, de ahogy ismerem, az ügy nincs még lefutva, nem kizárt, hogy nagyika beleegyezik, és akkor fuccs a lakással kapcsolatos álmainknak, csak előtte még egy kicsit megfingatja ezt a nyavalyás, elkényeztetett fiacskáját.
Csaxólok, hogy szerencsére a villanyt sikerült összebuherálnom, mielőtt megjöttek, mert nagyanyám felkapcsolta a lecsapott biztosítékot, és most szerelhetnék áram alatt, már csak a kapcsolóházat kell felpattintani a falra. Az égők a helyükön, a karosszéket összeraktam, megvárom, hogy fürdőbe menjen vagy lefeküdjön, és kiosonhatok, a meglepetés átadásra kész. Naná, hogy ekkor esik ki a kezemből a csavarhúzó, pattog összevissza akkora zajjal, mintha a szekrény dőlne össze. Ó, te jó ég! Lekapcsolom a villanykörtét, kivárok a vaksötétben, s mivel csend van odakinn, kezdek fellélegezni, ám ekkor lassan kinyílik a szekrény hátának tolóajtaja, és egy pisztoly csöve meg egy zseblámpa kévéje szegeződik rám. A fegyver még talán háborús darab, esetleg ötvenhatból maradt, nem tudom, működőképes-e, de nem is szeretném, hogy kiderüljön. Add meg magad, te szemétláda, rikoltja nagyanyám, én felteszem a kezemet, nekidőlök a falnak, és a hátammal megnyomom a kapcsolót. A plafonon jól láthatóan feldereng a tejút összes csillaga, és a Naprendszer bolygói forogni kezdenek. Boldog karácsonyt, nagyika, mondom, bár nem most akartam átadni az ajándékodat.
A szerző József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító.
(Borítókép: Chris Morphet / Redferns)