A Balaton Sound eddigi hagyományait megszakítva bevezette, hogy idén reggel hatkor lehúzzák a zenét a legendás after helyszínén, a T-Mobil színpadon. Az utóbbi években a reggeli T-Mobil színpados bulik a Sound védjegyévé váltak, délig ment a minimal techno az emberek legnagyobb megelégedésére.
A Balaton Sound sajtósa, Vető Viktória elmondta, nem azért vezették be a reggel hatos zárást, mert emiatt panaszkodtak volna a lakók, a kezdeményezés a szervezők részéről indult, egy szép gesztusnak szánták ezt a környékbeliek nyugalma érdekében, hogy reggel 6-10-ig nem dübörög idén hangosan a technó. Nincs is szó arról, hogy be lenne tiltva a zenélés reggel hattól a fesztivál területén, de ebben az intervallumban eddig is szinte csak a T-színpadon szólt a zene. Éppen ezért a szervezők szerint elképzelhető, hogy kisebb színpadokon reggel hattól is játszanak, de a jelentősebb T-helyszínen be van tiltva a zajkeltés.
Megkeresésünkre a Vető Viktória azt felelte, ha nagyon hőzöngenek az emberek, akkor még az is lehet, hogy mégis csak működtetik a színpadot, de a péntek reggeli tapasztalatok nem ezt mutatták.
Körülbelül ezer embert ért meglepetésként, hogy ideje korán vége lett az amerikai Seth Troxler és Bill Patrick mixelésének. Mivel a dj-páros elképesztően jó zenét játszott, az emberek nem akartak elmenni, de a fellépők sírásra görbülő szájjal húzogatták a vállukat, jelezvén az értetlenkedőknek, hogy nem tehetnek semmit, nem játszhatnak többet. Hogy úgy mondjuk, a Balaton Sound jellege miatt az emberek jelentős része reggel hatkor még nem álmos, ők kénytelen otthonaikban tovább folytatni a mulatságot reggel 10-ig.
Akik valamennyire is figyelemmel követik az európai nyári fesztiválokat, azok már kívülről fújják, hogy a mi Szigetünk mellett olyanokat raknak a csúcskategóriába évről évre a különböző listákon, mint az angol Glastonbury, a dániai Roskilde vagy a szerb Exit. Utóbbit különösen szeretik kiemelni, mint a nyugat-európai fiatalok kedvenc nyári züllési helyét. Egészen addig hajlamosak vagyunk csak szimpla hümmögéssel nyugtázni ezt a szerbek körüli felhajtást, amíg nem jártunk az újvidéki péterváradi erődben, és főleg akkor, amikor az éppen az Exitnek ad helyet.
Lustáknak első látásra kicsit rémisztő emelkedővel indul a fesztivál, ahová három ellenőrző ponton át lehet bejutni. Az elsőnél csak lazán átnézik az embert, a másodiknál leolvassák a vonalkódját a karszalagjáról (csak egyszer lehet ugyanis egy nap bemenni a fesztivál területére), a harmadiknál pedig a rendőri karhatalom motoz meg alaposan, már-már a testüregeket is. Ha viszont a technikás akadálypályán átjutunk, indulhat is a buli, persze csak akkor, ha megvásároltuk az italszerzéshez való különböző érméinket, ami után minden metapay-szkeptikus visszasírná a fesztiválos kártyáját.
Az erőd minden zugából szól valami. Az első látásra kicsinek tűnő nagyszínpad csak egy füves katlan, viszont az alagutakkal, hidakkal, kaptatókkal bőven ellátott út mentén lépten nyomon valami színpadhoz kerül az ember. Ezeket a szervezők megpróbáltak tematizálni is, így van dance-aréna, reggae-színpad, rockszínpad illetve egy rakás más is. Eklektikus, akár a Sziget, csak sokkal kisebb helyre van beszorítva az egész, csak szabadtéri színpad van, illetve az erőd struktúrája miatt akár egymás közvetlen közelében is bömbölhet a zene, alig hallatszik át a hangfogóként funkcionáló nagy falak, dombok miatt.
A Balaton Sound első napján a nagyszínpad programjában egyértelműen az este utolsó fellépője volt a kakukktojás. Míg korábban válogatott hazai hiphop-arcok, aztán az Irie Maffia, majd a stricirap királya, Snoop Dogg léptek fel itt, addig az este végére egy másik uralkodó, a mindenkori gagyitrance nagyfejedelme, Tiesto adott koncertet, merthogy a csávó így nevezi azt, amikor kiáll egy színpadra lemezeket tekerni és lejátssza az aktuális, meg a kettő-három, vagy éppen öt-hat évvel ezelőtti számait és remixeit, néha pedig szól valamit a közönséghez azon a borzasztó, fa hangján, angolul, erős akcentussal. A közönség meg persze zabálja, úgy veretnek az Adagio For Stringsre és hasonló borzalmakra, hogy őket nézve szinte megjön az ember kedve, hogy beálljon szeletelni. Most is nagyjából ez történt, mindezt pedig 2011 nyarán átélni egészen furcsa érzés volt.
Sokan és sokat okoskodtak arról az ezredforduló környékén, hogy köszönhetően az elektronikus tánczenék iszonyatos népszerűségének, az az egészen kínos helyzet állt elő, hogy az emberek, akik mások zenéit játsszák, elkezdtek rocksztárokat megszégyenítő népszerűségre szert tenni, és mekkora gáz már, hogy egy fesztivál nagyszínpadán az a fő produkció, hogy valaki lemezeket tesz fel. A helyzet azonban az, hogy bár érthető volt a felháborodók dühe és elkeseredettsége, nehéz lenne vitatni, hogy akkoriban egyszerűen erről szólt a világ, ott és akkor volt a helye és ideje ennek. Megkapta az elektronikus tánczene a maga évtizedét, lezajlott minden, ami egy zenei műfaj felfutása, virágzása, majd visszaesése és stagnálása kapcsán le szokott zajlani, aztán jött a kétezres évek és máshol lett a hangsúly.
Manapság már nincsenek sztár DJ-k. Azok az emberek, akik sztárok a maguk közegében, és különböző bulikban, fesztiválokon DJ-szetteket adnak elő, szinte kivétel nélkül zenei producerek. Népszerű felvételeik, saját zenéik miatt állhatnak ezrek előtt a pultban. Így aztán már nem is jogos a picsogás, hogy de hát ezek itten más tollával ékeskednek, vagy akiknél mégis, azok hosszú távon úgyse viszik semmire, úgyhogy kár sajnálni tőlük azt a 15 perc hírnevet. A többiekkel szemben viszont jogos elvárás, hogy ha már javarészt saját zenéket játszanak a közönségnek, az ne merüljön ki a számok ötlettelen egymásután való pakolásában. Pláne, ha az illető még koncertnek is nevezi produkcióját.
Ha egy előadó húsz éve az egyik közkedvenc, akkor egyszerre várjuk el tőle a biztosan elővezetett slágereket és a folyamatos megújulásra mutató jeleket, mert az állandóság és ismétlés unalmas bír lenni. Snoop saját mainstream keretei között mindkettőt megoldotta. Váratlanul jó rapkoncertet vezényelt le a Balatonsoundon kabalakutyával, táncoslányokkal és Warren G-vel, pedig sokak számára meglepő választás volt az első nap Tiesto elé meghívni. Meglepően jól sikerült bulit hozott össze.
Vajon mennyire egészséges, ha valaki naponta egynél többször beszél magáról egyes szám harmadik személyben? Semennyire, de rap egy nagy mese a szegény kisfiúról, aki elnyeri a fele királyságot, így alapvető követelmény. Snoop sokban különbözik az átlagtól, például húsz éve a tíz legnépszerűbb rapper között van, és mégis néhány évente képes megújulni.
A komoly üzleti mogullá váló, lemezkiadót, ruhamárkát és kosárcsapatot tulajdonló Jay-Z-vel ellentétben Snoopot mindig a szórakozás érdekelte, így nála keveset hallani arról, hogy milyen társadakmi szerepe vagy üzenete van a hiphopnak a fekete közösségek életében. Ez nem is baj, Snoop imidzsét ismerve ez fura is lenne, hiszen rendre viccet csinál önmagából a filmekben. Legutoljára pornóproducert alakított.
Öt év alatt a Balaton Soundból brutális Hajógyári-sziget lett.
A Balatonsound sem jobb a Deákné vásznánál, 10 órával a kezdés előtt még az egyik főszervezőt, Fülöp Zoltánt hallottuk telefonálni, aki különböző vezetés- és irányítástechnikai megoldásokkal próbálta gyorsabb munkára bírni a dolgozókat. Ahhoz képest, hogy mennyi mindent kell még megoldani, nyugodtan, szinte kedvesen kérte, hogy legyen kész mára minden, gondolom, mondták, hogy abban nem lesz hiba, mert nem idegeskedett.
Az első nap előtti éjszakát könnyed felvezetés jellemezte, a Twitter szerint Tihanyban is lehetett hallani a before partyt, de sajnos az ottaniak számára ez nem volt vonzó. A napi 15 ezres jegyeket és a sztárfellépőket egy dolog tudja leverni könnyedén, ha mindenki a saját zenéjére bulizhat. Tegnap a kempingterületre ez volt jellemző.
A két részre választott Balatonsound egyik részét a kempingezők foglalták el, a másikon meg egész éjszaka dolgoztak. A cikkírás pillanatában, a nagyszínpad hangtechnikáját tesztelik, elvileg 10-kor megnyit a fesztivál egész területe mindenki számára. Egyébként addigra már a heinekenes lányok is átöltöznek zöld pólójukba, van belőlük egy hadseregnyi.
Itt megjegyezzük: a Soundot még annyira építik, hogy még nincs sajtókonténer, így a nagyszínpad melletti wc-ben kell írni ezt a rövid beszámolót, mert máshol még nincs áram. Viszont a wc-n ülve rálátok a nagyszínpadra, ami teljesen új lehetőségeit mutatja meg a fesztiválozásnak. A megjegyzésünknek itt vége, tovább.
Éjszaka megtettük az első nagy kört a fesztivál területén, ami mintha még szűkösebb, még kihasználtabb lenne az eddigiekhez képest is. Már most elképzelhetetlen, mi lesz itt David Guettán, aki miatt tavaly megtelt a szombati nap, de idén az eddig kevésbé látogatott vasárnapot kell hoznia.
Már csak egy hónap van hátra az idei Fekete Zaj Fesztiválig, ahová idén olyan neveket sikerült elhozni, mint az Ulver vagy a Woven Hand, de a fesztivál számos más újdonságot is kínál.
Az örökké változó zenéjű Ulver a '90-es években black metal zenekarnak indult (a zenekar alapítója Garm), de az utóbbi lemezeiken már ambient vagy trip-hop hatások is megjelentek. A norvég zenekar csak az utóbbi években kezdett el koncertezni, így fellépéseik különleges eseménynek, audio-vizuális performance-nak számítanak, a Fekete Zaj pénteki napján is ilyesmire lehet számítani. A fesztivál szombati headlinere az amerikai Woven Hand, ők már több koncertet is adtak a Budapesten (Sziget, Millenáris, Kultiplex, A38), néha a Muzsikás Együttes társaságában, a közös produkciót pedig külföldi fesztiválokra is elvitték.
I'm never gonna work / Another day in my life
The Gods told me to relax / They said I'm gonna be fixed up right
I'm never gonna work / Another day in my life
I'm way too busy powertrippin' / But I'm gonna shed you some light
(1999) – Ezt hallgasd meg, neked is adom a kazettát örökbe, te biztos szeretni fogod. Nem annyira metál, de azért neked jó lesz – mondja Tóth Gergő Blind Myself-énekes, aki igazi metálos. Én meg már akkor se, ezek szerint, de azért próbáljuk ki, hátha nekem jó lesz. Monster Magnet, fogalmam sincs mi az, leszámítva, hogy nemrégiben itt voltak az MTK-pályán a Metallica előtt és én nyilván lekéstem őket, mert venni kellett még két perecet a stadion előtt és hosszú volt a sor. (Lásd még: 1992, Guns 'N Roses – valami Faith No More meg Soundgarden az előzenekar, sose hallottam róluk, ráérünk majd bemenni, ha a Guns kezd; aztán 1996, Slayer, mittudomén ki az a System Of A Down, igyunk meg még egy kólát itt kint inkább...) De akkor próbáljuk ki, hátha.
Idén kerül először megrendezésre a Babel Sound Camp. A hangsúlyozottan környezettudatos fesztivál július 16-tól július 23-ig tart. Pontosabban a szervezők ódzkodnak a fesztivál szótól: szerintük ez egy interaktív világzenei tábor, és nem győzik hangsúlyozni, itt nem a zajongásról és a részeg fiatalokról van szó, hanem kulturált kikapcsolódásról, ahol akár még csendesen is lehet szórakozni. A Fonyódligeti Gyerektáborban megrendezett bulin faházakban is lakhat az, aki nem bírja már a sátrat.
Csütörtöktől ötödik alkalommal indul el az ország prémiumfesztiváljának kikiáltott Balaton Sound, aminek döntő szerepe volt abban, hogy Magyarországon mára már nem csak a hippiknek és egyetemistáknak jó dolog pár napig sátrazni és inni, hanem a négynegyedre szeletelő átlagpolgároknak is. Kezdjük az egyértelművel: idén is lesz David Guetta, aki így elmondhatja magáról, hogy az öt lehetőségből négyszer járt már Zamárdiban, ami olyan produkció, amit még a Faithlessnek és a Prodigynek sem sikerült soha felmutatnia.
Ha ezen túllépünk, akkor egyébként jó kis programot sikerült összerángatni idén. A fesztivál törzsközönsége számára első sorban a két dél-amerikai kötődésű DJ, Ricardo Villalobos és az egy nappal utána fellépő Luciano szettje lehet a legvonzóbb. Mindketten a minimal legfontosabb képviselői között vannak, Villalobos már-már egyszemélyes intézménynek számít, aki ha bármihez hozzányúl, az több millió embert mozgat meg. Mindketten debütálnak Magyarországon, aminek köszönhetően azok is visszatérhetnek a Balaton partjára, akiknek egy-két éve kicsit sok lett a partiszemüveges gimnazistából.
A nyári zenei fesztiválok alapvető tulajdonsága, hogy a városi ember a flóra és a fauna közvetlen közelségében hány fittyet az átlagos hétköznapokra töménytelen alkohol és a hallójáratok nyilvános erőszakolása közepette. Ez alól a Rockmaraton sem kivétel.
A Pécs melletti Malomvölgyi Arborétum állatainak és növényeinek éves bioritmusában már meghatározó megrázkódtatás ez a fesztivál. A ruházatot tekintve pedig elmondhatjuk, hogy Magyarország legfeketébb dzsemborijáról van szó, ahol négy színpadon, napi majd 16 órán keresztül tolják az arcunkba a metált, a punkot, a rockot, a hardcore-t, egyszóval mindent, amiben van legalább egy torzított gitár. A Rockmaraton ősét a Szekszárd melletti Csörge-tó kiszáradt medrében tartatották, meglehetősen puritán körülmények között, de a kor követelményeinek mégis megfelelve. És akkor még meg lehetett teljesen közelíteni a nagyszínpadot – ami ha jól emlékszem az egyetlen volt -, igaz, aki ezt megtette annak egy 2,5 méter magas palánk állta az útját.
A VOLT Fesztiválon nagy sikert arató amerikai Thirty Seconds To Mars lép fel a Sziget nagyszínpadán Amy Winehouse helyén, aki két hete teljes európai turnéját lemondta. "A Thirty Seconds To Mars tagjai hihetetlenül örültek a felkérésnek: VOLT-os koncertjük végén a zenekar frontembere több ezer rajongója előtt jelentette be, hogy a Szigeten újra találkozhatunk velük, pár órával később pedig már Twitter-oldalára is posztolta a hírt" - írják a Sziget szervezői.
Négy könnyedén elérhető nagy fesztivál is van a mostanában, nagyjából egy időben, amivel valószínűleg ez a hét a legforgalmasabb ebben a tekintetben. Aki most sem érdeklődik semmi iránt, azzal tényleg nem lehet mit kezdeni, a metáltól az elektronikán keresztül a habkönnyű popzenéig mindenhez hozzá lehet férni, innentől pedig maximum az időjárás szólhat közbe.
Július 4-10.
Pécs
Hivatalosan ugyan hétfőn kezdődik a pécsi metálfesztivál, de mivel összesen egy színpad működik, az is olyan társasággal, ahol Rudán Joe a legnagyobb név, ezért bárki bőven ráér holnap indulni Pécsre. A maga választott irányvonalán évről évre nívósabb felállást összehozó Rockmaratonon lesz idén Agnostic Front, Madball, Napalm Death is. Ez a három név egymás után valószínűleg vetélést okozhat, ezért a biztonság kedvéért szétosztották őket. Tiszteletét teszi még a göteborgi metál alapzenekara, a Dark Tranquility is, a numetal hullámból köztünk ragadt Ill Nino, és persze a magyar rőzsehajúak nagyja a Watch My Dyingtól Ossianig.
Július 7-10.
Zamárdi
A Balaton Sound ötödjére is az elektromosságra koncentrál, de ezzel semmi baj nincs, ameddig Ricardo Villalobost és Lucianot intéznek. Jön még a mindig menő Snoop Dogg, az Outkast hiphoposabbik fele Big Boi, Mika, a Hercules and Love Affair, a Portishead és természetesen ezt az évet sem ússza meg Zamárdi David Guetta nélkül. Ha még ehhez hozzátesszük a pop-dubstepben utazó Magnetic Mant vagy akár a belga Aeroplane-t, akkor a végén kijön, hogy idén akár a zene miatt is érdemes lemenni a Balaton Soundra.
A hagyományos nagy nyári fesztiválok (Volt, Sziget, Hegyalja és a Balaton Sound) árnyékéban évről-évre endületlenül menetel előre a debreceni Campus Fesztivál. A rendezvényt 2009 előtt még a város közelében fekvő Vekeri-tó nevű helyen rendezték, ahol igen, van egy tó is, meg egy kemping, és sok fa meg bokor (Lemmy, a Motörhead énekese pöpecnek titulálta a helyszínt), de immáron harmadik éve a szervezők beköltöztették az egész hepajt Debrecen legszebb részére, a Nagyerdőre, ahol az évek óta gyakorlatilag kihasználatlanul álló nagyerdei futballstadion és környéke ad helyet a koncerteknek és kísérőrendezvényeknek.
A város így sokkal inkább magáénak érzi az eseményt, állítják a szervezők, annak ellenére, hogy a nagyjából 40 000 fesztiválozó jelenléte azért egy 200 000 város lakosságának idegrendszerét alaposan megviselheti. A környéken lakók nagyon türelmesek, a helyszín közelében található nyugdíjasotthon lakói pedig kifejezetten élvezik a felhajtást, és a kertben üldögélve hallgatják a koncerteket.
A 19. soproni Volt fesztivál történetében még soha ennyien nem vettek részt a négynapos rendezvényen, ami 102 ezer bulizót jelent (valójában ugye nem, mert pl. a bérleteseket is minden napra külön odaszámolják). Az sem fordult még elő, hogy a kiadható bérletek az első este elfogytak volna, idén azonban a fesztivál első napján már nem lehetett bérletet venni, és a záró estén pedig ki kellett tenni a teltház táblát, hiszen 30 ezren buliztak a rendezvényen.
A fesztivál záróközleménye szerint a köztársasági elnök sem járt korábban hasonló fesztiválon. Schmitt Pál abból az alkalomból érkezett Sopronba, hogy a VOLT volt Magyarország uniós elnökségének hivatalos záróbulija. Csütörtökön Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó is részt vett a fesztiválon barátai körében. Ő a VOLT szervezői csapatában nyári gyakorlatát töltő Ráhel lányát és másik két, a fesztiválon bulizó gyermekét látogatta meg.
Meghalt egy nő a vasárnap véget ért dániai Roskilde fesztiválon, miután lezuhant egy harminc méteres toronyból. A 35 éves nő egy alpesi (drótköteles) csúszdának a tetejéről esett le. Egyelőre úgy tűnik, hogy véletlen balesetről van szó, de a vizsgálatok még tartanak, így Mads Mikkelsen, a Roskilde fesztivál szervezője is csak annyit nyilatkozott, hogy tragikus, ami történt. A rendőrségi források szerint semmilyen biztonsági hiányosság nem volt az építményben, a szemtanúk szerint pedig a nő egyszerűen csak átlépett a korláton.
Közvetlenül a tragédia után, mikor még nem azonosították a holttestet, a fesztivál kiadott egy közleményt, amiben kérték a 25-30 év körüli női látogatóikat, hogy a felesleges aggódások elkerülése miatt értesítsék családjukat.
A dániai Roskildéhez tarozik a fesztiválok történetének egyik legtragikusabb balesete, mikor a 2000-es rendezvényen, a Pearl Jam koncertje alatti káoszban kilenc embert taposott halálra a tömeg.
Az idei fesztiválon olyan zenekarok léptek fel, mint az Arctic Monkeys, a Kings Of Leon, PJ Harvey, a Mastodon, az Iron Maiden, a Strokes, a Portishead stb. A Roskilde egyébként Európa egyik legrégebbi és legnagyobb fesztiválja, 1971-ben indult, és azóta minden évben meg is rendezték.
A Volt utolsó napján a fesztivál talán legaktuálisabb fellépője, illetve egy még mindig unalmas zenekar tette tiszteletét. Utóbbit ráadásul bő egy hónap múlva ismét láthatjuk.
Azért a cukinak, és közvetlennek beállított Ting Tings egy tökéletesen kigondolt gépezet, amiben mindennek és mindenkinek megvan a maga szerepe és jelentősége, különösen, hogy ezt az együttes elvileg csak két ember mozgatja élőben. Amikor Katie White szinte egyszál fehér ingben kilép a színpadra, akkor nehéz nem arra a - általában filmes - pillanatra gondolni, hogy egy őrülten vonzó csaj reggel az ingedben jön ki a hálószobából, kajánul vigyorogva, hogy sajnos csak ezt a szemetet találta a holmid között. Aztán mintha egész életében veled élt volna, könnyedén feltalálja magát a lakásban.
A koncert első néhány számát tulajdonképpen ezek a képek vitték el, ahogy Katie White ellentmondást nem tűrő módon állt ki egy gitárral, ahogy éneklés, pengetés közben néha látszólag teljesen indokolatlanul beletúrt a rikító szőke hajába, ahogy egyszer cuki módon, egy papírról magyarul próbálta meg köszönteni a közönséget, és arra bíztatott mindenkit, hogy táncoljon. Tele volt energiával, szinte egyedül betöltötte a színpadot, de dobok mögött azért ott dolgozott Jules De Martino is, aki lazán, fehér pólóban, fekete napszemüvegben játszotta végig a koncertet.
A Nouvelle Vague koncepciója az utóbbi években az volt, hogy előkapta a nyolcvanas éveket, pontosabban a new wave-et, aztán a korszak dalait leöntötte bossa novával. Magyarul, szinte kávéházi zenét produkáltak a Depeche Mode-ból. A csapat viszonylag gyakran jár hozzánk. Legutóbb néhány hónapja az A38-on léptek fel, ezúttal pedig a Volton játszanak. Marc Collinnal, a zenekar alapítójával beszélgettünk.
Tavaly ősszel jelent meg legutóbbi albumotok, a Couleurs Sur Paris, aminek némileg más a hangzása az előzőekhez képest.
Már érlelődött bennem egy ideje az elképzelés, hogy változtassunk valamelyest a Nouvelle Vague koncepcióján. Ám egyelőre még nem tudtuk meghatározni, mi lenne a helyes irány. Kisebb változtatásokat persze már most is meghoztunk. Például most már mindegyik dalhoz hívtunk egy különleges vendéget. Leheletnyit azért változott a koncepció is, de a lényeg még mindig az, hogy a nyolcvanas évekhez nyúljunk vissza. Ugyanakkor azt vettük észre, hogy az emberek szeretik a Nouvelle Vague hangzását. Nem is ismerik az összes szám eredetijét. Némelyiket persze igen, de közel sem az összest. Például a francia albumunk dalait Franciaországon kívül nem valószínű, hogy sokan ismernék. De mégis szeretik, mert alapvetően a zenekar stílusa jön be nekik. Úgyhogy ezt feltétlen meg kell őriznünk.
Miért érzed szükségét a változtatásnak? Csak tán nem elveszítetted a kihívást ebben a projektben?
Egy kissé. Számos különböző okból kifolyólag megértettem, hogy nem csinálhatjuk újra és újra ugyanazt a végtelenségig. Tudod, előrántani a nyolcvanas éveket, szép hangú énekesnőket felkérni, akusztikus hangszereket alkalmazni. Ez már nem új. Három albumunk is erről szólt.
A Pendulum-interjúra készülve feltűnt, hogy a zenekar egyszerre ad koncertet Sopronban, illetve DJ-zik Ibizán, ami már majdnem az ausztrál Irigy Hónaljmiriggyé teszi őket. Aztán kiderült, hogy csak szimpla varázslat.
Többször voltatok már Magyarországon, mire emlékeztek a koncertekből?
Ben Mount: Legelőször azt hiszem úgy hét éve voltunk itt, akkor DJ settel, utána viszont már csak zenekarostól jártunk nálatok többször. Ott az a sajnálatos eset, amikor a Szigeten léptünk volna fel, és karambolozott a kamionunk, tönkrementek a cuccaink és le kellett mondanunk a fellépést, amiért még egyszer bocsánatot kérünk ezúton is. A következő Szigetes buli nagyon jól sikerült, és most itt a Volt, amire már az új show-nkkal jöttünk, hogy megmutassuk mennyivel lettünk őrültebbek 2009 óta. Egyébként meg már otthonosan mozgunk Budapesten, azt is tudjuk, hogy a helyiek nem nagyon használják így, hanem vagy Buda vagy Pest, ráadásul azt is tudom, hogy melyik melyik. Az ételeiteket is kipróbáltuk már, úgyhogy teljesen képben vagyunk mindennel.
Az ötlet, ami a Pendulum mögött áll nem feltétlenül rossz, legyen elektronikus, hogy döngölni lehessen, legyen rock, hogy pózolni lehessen, legyen rohadt hangos, mert ez kell egy király bulihoz, és legyenek villódzó fények, hogy minden parasztnak tátva maradjon a szája.
A lakodalmas drum 'n basst játszó ausztrál együttes koncertjére nagyjából a keverőpultig sorakoztak fel az emberek. Az korábban is kiderült már, hogy viszonylag nagy magyar rajongótábora van a Pendulumnak, ami nem is csoda, hiszen a zenéjük - ahogy többen megírták már - néha a Prodigyt, néha a kilencvenes évek nagy klasszikusát, a Cherry Coke-ot idézi. Ennél többre pedig itthon nincs is szükség. A probléma leginkább az lehet, hogy emlékezetes témákat is írni kéne, ami viszont a Pendulumnak a koncert alapján nem nagyon megy.
A közönség mindenesetre lelkesen végigugrálta azt a közel egy órát, amennyi a Pendulumnak kijutott, a zenekar pedig szinte szünet nélkül nyomta az egymástól alig valamiben különböző számokat. A kivetítőn persze folyamatosan mentek a többé-kevésbé látványos képek, volt például holdfogyatkozás is. Azonban hiába erőlködött az együttes, a koncert sajnos egyáltalán nem szívott be minket. Egyszer-egyszer ráadásul olyan volt, mintha a Scooter is színpadon lett volna. Alig vártuk, hogy a sok közhelyes közönségheccelő beszólás közben elhangozzon az is, hogy gyerünk Volt fesztivál, make some noise.
Nagyjából délután négy előtt, amikor még nincsenek koncertek a Volt színpadjain, barátságosan kevesen vannak a fesztiválon. Sehova nem kell sorban állni, a frissen pucolt vécék még tiszták, és még az ég is csak estére szokott beborulni. Viszont annak a néhány előadónak, aki kora délután lép fel, nehéz a dolga. Mint például pénteken a Mezítlábas zenészeknek, akik a Táp színház egy elmaradt produkciója helyett ugranak be egy kieső színpadra, délben.
A Koltai Katalin gitár- és Bodrogi Éva énekművész által alapított csoportból az alapítók mellett Gyabronka József és Bartek Zsolt klarinétos ad elő egy Mezítlábas opera nevű egyveleget. A koncepció egyszerű: egy kis próza, egy kis ének, általában összefüggő darabokból, például Goethe Faustjára Gounoud Faustjával kontráznak. Koltai és Bartek a háttérben zenélnek, a közönség szinte végig Gyabronka és Bodrogi párosára figyel.
Az egész előadás nagyon könnyed, mégis megidézi a nagyzenekaros, díszletekkel felpakolt, egész estés operákat. A hol a Bohémélet, hol a Bánk bán hőseivé alakuló kettős tagjai jól kiegészítik egymást: Gyabronka a jobb színész, Bodrogi a jobb énekes, de ebből készek még viccet is csinálni, amikor az előadás egy pontján kiesnek a szerepükből, és Gyabronka elkezd hisztizni, hogy ő ilyen magas tenorszólamokat már nem hajlandó énekelni.
Az operát velem együtt körülbelül ötven-hatvan ember nézi, többen csak fél szemmel, vagy azért, mert várják, hogy a színpad melletti pult kinyisson. Többet érdemelne a négy művész, akik persze kis közönségnek is profin végigjátsszák a furcsa és fiatalos egyveleget. Úgy sejtem, nem olyan szórványos tapshoz szoktak, mint amit a Volton kapnak, de nem látni az arcukon csalódottságot.
A mezítlábasoktól a Páneurópai Piknik sátor felé veszem az irányt, de félúton a civil falunál megállít egy rámpára szerelt autóülés. Az ülés a Wilfing Áron Egyesület demonstrációja, át lehet élni benne, milyen, amikor körülbelül 20 kilométer/órás sebességnél ütközik az autó, de a biztonsági öv megtart. Mellberúgás-szerű érzés, amikor a lejtő alján zökken velem a szék. A kezemben tartott pohárból messzire fröccsen a víz, de én az ülésben maradok – az üzenet világos.
A szék mögötti sátornál, ahol a részegségi látóviszonyokat imitáló szemüveget is ki lehet próbálni, megtudom, hogy az egyesület névadója egy fiú, aki már nem járhat fesztiválokra: a 23 éves Wilfing Áront három éve egy soproni zebrán gázolták el. Olyan zebrán, amihez korábban fekvőrendőrt is tervezett a városvezetés. Áron szülei – akiknek a fiú egyetlen gyerekük volt – és barátai az egyesülettel próbálják felhívni a figyelmet a közlekedésbiztonságra, és megelőzni hasonló baleseteket.
Még érzem a biztonsági öv rántását, amikor a Páneurópai Piknik sátorba érkezem, ahol kettőtől a piknik szervezői beszélnek arról, hogyan látják azt a 22 évvel ezelőtti napot. Bár csak körülbelül ötven érdeklődőt vonz a beszélgetés, nekem nagyon fontos. Sopronban nőttem fel, de a piknik idején csak 14 éves voltam, és még nem értettem, miért olyan fontos esemény. Izgalmasabb volt, hogy az egyik osztálytársam elkötött egy hátrahagyott keletnémet Trabantot, és elkapták. Nem lett belőle rendőrségi ügy, és a fiú megúszta egy igazgatóival, én pedig nem értettem, mi ez az enyhülés (én évekkel korábban visszapofázásért kaptam igazgatóit).
Szóval fontos volt nekem kicsit hallani olyanoktól, akik ott voltak, hogy mi történt, bár ebben a történelemkönyvek ma már egyetértenek: 1989. augusztus 19-én egy Sopronkőhidánál tartott békedemonstráción megjelent több száz keletnémet, és átszöktek Ausztriába. Öt magyar határőr és egy lőparancsra is felhatalmazott alezredes állt velük szemben, de nem tettek semmit, átengedték a keletnémeteket. Kisebb csodának számított ez akkor ott, ahol még százezer szovjet katona állomásozott, negyvenezer munkásőr volt, ki tudja, mennyi titkosszolgálatis, Németh Miklós miniszterelnök pedig nem tudott arról, hogy szovjet atomrakéták vannak az országban.
A páneurópai piknik egyik fővédnöke, Pozsgay Imre végül nem tudott eljönni az előadásra, ezért a többiek – az említett alezredes, Bella Árpád, két szervező, Magas László és Nagy László és a pikniket is kutató Gyarmati György történész – beszélgetnek végig másfél órát eufórikus légkörben. Bizonyára lokálpatrióta énemnek is köszönhető, de az előadásnak egy percét sem unom, egymás után hangoznak el olyan részletek, amikbe ma már nem gondolunk bele. Például hogy akkoriban még nem hogy mobil, de telefon sem volt. Nagy és Magas rengeteg benzint elautóztak, mert csak így lehetett gyorsan szervezni és üzeneteket átadni.
Magas elmondja, hogy amikor minden szükséges papírt – például a határon való átfényképezési engedélyt – beszereztek, a szervezők ezerötszáz emberes demonstrációra kaptak engedélyt, illetve délután 3 és 6 között megnyitották a kőhidai zöldhatárnál a kaput. Végül több mint tízezer ember jelent meg, köztük körülbelül hatszáz keletnémet – Bella hitelesen meséli el, hogy ilyen tömegnek és szándéknak nem akart az útjába állni. Passzivitásáért később fegyelmi eljárás indult ellene, és bár nem lett az ügyből semmi, nyugalmazásáig már nem léptették elő. A piknik másnapján egyébként a munkásőrök lezárták a Sopron környéki határszakaszt és minden további keletnémetet visszafordítottak.
A beszélgetés végére az előadók arra a tanulságra jutnak, hogy 22 év távlatából már látszik, a Páneurópai piknik a nagypolitika kísérleti egere volt, amely kísérletben a nyugat tesztelte a szovjetek reakcióját. „Sopronban 1989-ben azért volt ez megszervezhető, mert ez a határszakasz szélárnyékban volt, itt nem volt konfliktus, míg például a magyar-román határ 1987 óta égett” – emel ki Gyarmati még egy szerencsés körülményt. „De tévedés ne essék, fehér egerek voltak a szervezők, a határőrség, de még a legtöbb magyar politikus is.” Zárszóul Magas mondja el, hogy a berlini fal leomlása a piknikkel kezdődött, és Helmut Kohlt idézi, aki a Németország egyesítésekor így fogalmazott a beszédében: „A Brandenburgi kapu alatti föld magyar föld.”
Moby nemrég adta ki új nagylemezét, amit rögtön el is kezdett turnéztatni. Így jutott el a soproni Volt fesztiválra is, ahol készségesen válaszolt pár kérdésünkre a koncert előtt.
Nemrég jelent meg a Destroyed című lemezed, mindennel elégedett vagy rajta?
Ezen a lemezen mindent én csináltam egyedül, egyszerűen nem volt más választásom. Ha egy zenekarban játszotok, akkor vagytok átlagban öten, ott a stúdióban a hangmérnök, a producer, a lemezkiadó, akik mind beleszólnak, hogy mit módosítgass a lemezen. Én viszont teljesen egyedül voltam, ezért mi mást is mondhatnék, mint hogy nagyon-nagyon jó lett, és nagyon szeretem. Ebbe aztán tényleg nem szólt bele senki, és csak a saját fejem után mentem. Nagyon hangulatos, érzelmekkel teli, experimentális. Ez egy olyan lemez, amit ha más csinált volna meg, akkor nagyon irigyelném tőle, és boldogan fizetnék azért, hogy hallgathassam. Nem minden lemezemről tudnám ugyanezt elmondani.
Nagy szereped volt abban, hogy az elektronikus zene a szélesebb, mainstream körökben is ismert legyen.
Mikor elkezdtem egyáltalán nem számítottam arra, hogy ez így lesz. Hogy is számíthattam volna. Azt se gondoltam gyerekként, hogy én előadóművész leszek, nem igazán vagyok ez a típus. Aztán elkezdtem zenélgetni, mondták, hogy jó lenne, ha lenne lemez, én nem akartam, úgyse kell ez senkinek, az is jó, hogy eljönnek a bulijaimra. Minden véletlenül történt velem, hogy ez most baleset vagy szerencse, azt mindenki döntse el maga, de azt meg végképp nem terveztem, hogy mainstream lesz az elektronikus zene.
Sokan gondolják a Sum 41-t tinizenekarnak, de nem csak, hogy már ők is 30 körül vannak, hanem a lemezekkel is próbálnak kitörni a fiatalos témák közül. Jason McCaslin basszusgitárossal beszélgettünk a soproni szélviharban.
Az új lemezetekkel vagytok turnén, hogy tetszik a rajongóknak?
Szerintem élvezik, a visszajelzések is jók. Ha engem kérdezel ez egy tök jó lemez lett, sokkal sötétebb, és sokkal keményebb, mint az előzők. Viszont aki eddig is szerette a zenekart, azoknak ez is tetszik. Szerencsére hűségesek a rajongóink a zenekarhoz.
Híresen sokat turnéztok, hogyan tudjátok egymást elviselni?
Tizenhét éve ismerjük egymást és a másik hülyeségeit. Mindezt úgy, hogy barátok vagyunk, nem négy idegen jött össze, hogy mostantól együtt fogunk zenélni és gyakorlatilag élni. Már a középiskolában is egymást szívattuk, szóval tudtuk mire számíthatunk, ha turnézni indulunk. Néha ordibálunk egymással, összeveszünk, aztán folytatjuk.
Egy emeletes ágy, egy asztal, két támla nélküli szék, egy szemetes, egy függönnyel elválasztott vécé, egy lavór és egy faliszekrény – ezek mellett még két felnőttnek is el kell férnie a helyiségben, ami nagyjából másfél méter széles lehet, hossza pedig nem több négy méternél. Az alapterület tehát körülbelül hat négyzetméter, ami éppen megfelel a Magyarországon érvényes előírásoknak. „Egy felnőtt férfira lehetőleg három négyzetméternek kell jutnia, a nőknél és fiatalkorúaknál ez valamivel több, három és fél négyzetméter” – mondja a zárkát bemutató fegyőrök egyike.
A Volt Fesztivál civil falujában vagyunk, ahol a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön telepített ki egy élethűen berendezett zárkát, hasonlót ahhoz, amiben a rabok élnek. Fogház, börtön, fegyház – ez a büntetés-végrehajtási fokozatok sorrendje szigorúság szerint, Sopronkőhidára tehát szép számmal kerülnek súlyos, visszaeső bűnözők, akár életfogytosok is. Régen még csíkos ruhát viseltek, de ma már szürke, mákos mintás uniformist kell hordaniuk. A rabok tévézhetnek, akik nem dolgoznak, hetente kétszer zuhanyozhatnak, egyébként a zárka mosdójában tisztálkodhatnak. Légkondi nincs, a fegyház harmadik emeletén nyáron 30-35 fok is megvan a zárkákban.
A soproni intézetet 1886-ban építették, akárcsak a hazai büntetés-végrehajtási intézetek nagy részét, miután a XIX. század második felében, egy büntetés-végrehajtási reform után kiderült, túl kevés a fegyház Magyarországon. A magas fallal körülvett épület alaprajza egy nagy H betű, 686 zárkájában a Szálasi-rendszerben letartóztatott politikai foglyok is sínylődtek. 1944 végétől pedig rövid ideig hadbíróság is működött itt, Bajcsy-Zsilinszky Endre és Pesti Barnabás halálos ítéletét is Sopronkőhidán hajtották végre. A négyszintes körletben most szintenként két őr vigyáz a rabokra, tehát egy őrre majdnem száz rab jut. A falakon és a börtön többi részein persze további őrök teljesítenek szolgálatot.
A fesztiválra telepített zárka mellett a művészi hajlamú rabok festményeit és szobrait is meg lehet csodálni (egy Mona Lisa-másolat is van közöttük), egy vitrin pedig azt mutatja be, milyen megoldásokkal próbálnak a rabok tárgyakhoz jutni kintről. Látni mobil becsempészésére preparált könyvet és fogast, piros aranyas tubusba rejtett fűrészlapokat és házilag, öngyújtóból és tollbetétből készített forrasztót is. „Nagyon leleményesek, ezért a kolbászt is csak szeletelve kaphatják meg kintről, mert különben beletöltenének gyógyszereket, vagy akár egy mobiltelefont is” – meséli a kőhidai dolgozó.
A zárka mellett a fegyőrök felszerelését is fel lehet próbálni (mellényt, sisakot, tonfát és pajzsot), a vállalkozó kedvű fesztiválozókra pedig a fegyházban használt bilincseket és rabszíjakat is ráadnak. Mindez nem csak a show-t szolgálja, a modellzárka és a hozzá tartozó kiállítás fő célja a bűnmegelőzés – az, hogy a béklyókban mosolyogva fényképezkedő fesztiválozók lássák és elgondolkodjanak azon, milyen végállomása lehet egy vakvágányra futott életnek. A börtön évek óta részt vesz a Volton.
A modellzárka a Volt civil falujának egyik legjobb helyszíne, de aki további borzongásra vágyik, egy rabomobillal még a sopronkőhidai intézetbe is elnézhet – szombaton 9-kor, délben és délután 3-kor indulnak még járatok.
Hogyan lehet leírni egy olyan zenekart, aminek még a Winampban is saját stílusmegjelölése van? Sehogy, de azért megpróbálom elmondani, milyen is a Primus: az egész Les Claypool basszusgitáros-énekes játékára épül, aki furcsábbnál furcsább hangokat hív elő a hangszeréből. Minden dal egy ilyen fura hangfutamra, illetve a szikár, de rendkívül pontos dobolásra épül (most éppen Jay Lane ül a felszerelés mögött), amit Larry Lalonde gitárja színez ki, de soha el nem nyomva a basszusgitár dominanciáját. A zenére pedig Claypool furcsa mekegő hangján rámesél valamit, merthogy éneknek ezt nem igazán lehet nevezni. Sokan azt mondják, hogy a Primus nem más, mint Claypool drogos egotripje, de akkor kérdem én, miért lenne szüksége arra a sok projektre, amik néha az anyazenekart is a háttérbe szorítják? Sokfajta drogot szív? Ja, lehet, az viszont biztos, hogy olyan ember nincs, aki azt mondja rájuk, hogy elmegy. Ezt csak vagy utálni, vagy szeretni lehet.
Az is biztos, hogy ennyire fesztiválidegen se volt még egyetlen zenekar sem a Volton, pedig ez a buli tényleg eléggé eklektikus szokott lenni a fellépőket tekintve évről évre. Az már szinte teljesen mindegy is, hogy az Edda játszott előttük, a Tankcsapda meg mögöttük, a Primus nem erre a fesztiválra való. És pláne nem úgy, hogy az ember minden pillanatban azt várja, hogy a szélvihar elvigye a zenekart a színpaddal együtt, bár erről senki nem tehet. Mondjuk így legalább nem csak a két bazinagy felfújt szkafander volt látványnak, hanem a színpad állványzatán pókként szaladgáló technikusok is, akik próbálták a hajóvitorlaként szélfogó borításáttól megfosztani a színpadot, mielőtt az lassan elvitorlázik a Lővér kempingből.
Hét év kihagyás után adták át ismét a soproni Volt Fesztiválon pénteken a Voltfolió Kulturális Médiadíjakat, amelyekkel a kulturális-zenei médiumokat és médiaszemélyiségeket ismeri el a zenész szakma és a közönség.
A Magyar Távirati Iroda (MTI) és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közös életműdíját, amelyet idén először ítéltek oda, Ligeti Nagy Tamásnak adta át Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója, aki "bőrbe kötött, őszülő, de jól lapozható zenei lexikonként" mutatta be az újságírót.
A díjazott az elismerést Hegyi Zoltán rockzenésznek ajánlotta, mondván: egykor többedmagával ő indította el a VOLT magazint, ezzel hatott a fesztiválra, így közvetve erre a díjra is.
A soproni Petőfi Színházban rendezett negyedik Voltfolió gálán a magazinok közül a Wan2, a zenei portálok, blogok versenyében a zene.hu nyert, az újságíró kategóriában Wágner Gábor (Wan2) kapta a legtöbb voksot. A legjobb rádió az MR2-Petőfi, a legjobb műsor a náluk futó Akusztik, a legjobb zenei szerkesztő (a szakmai szavazatok alapján) a szintén itt keverő Izil lett.
A legjobb műsorvezető díját megosztva az azóta megszűnt radiocafé96.8-on dolgozó Frankó Roni-Lovász László páros és Sebestyén Balázs (Class FM) kapta. Utóbbi a tévés kategóriában is átvehette a legjobb műsorvezetőnek járó elismerést.
A legjobb tévéműsor a Magyar Televízió Zárórája lett. A jogdíjfizetős anyagok használatát díjazó Kösz.hu különdíját az általuk hirdetett eszmék népszerűsítéséért a quart.hu kapta, a Volt szervezői - Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert - pedig egy külön-különdíjjal is jutalmazták a napra pontosan 11 éve indult, májusban leállt radiocafé "régi csapatát".
A vidéki klubok versenyét a veszprémi Expresszó, a fővárosiakét az A38 nyerte.
Csaknem 13 éve nem koncertezett a Primus Európában, Magyarországon pedig még soha nem jártak. Most is épphogy áttették a lábukat a határon, de legalább itt voltak a soproni Volt fesztiválon, és így pár kérdést fel is tehettünk az egyöntetűen legendának titulált Les Claypool basszusgitáros-énekesenek.
Ősszel megjelenik az új lemezetek, halottam olyat, hogy ez egyfajta múltba tekintés lesz.
Igen, ha valamihez hasonlítanom kell, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy leginkább az 1990-es Frizzle Fryhoz nyúltunk vissza. Kicsit azért, mert Jay Lane dobos visszatért, másrészt meg most ezt akartuk csinálni. Ez a lemez kicsit szeszélyes lesz.