Már csak két nap, és szombaton indul a kétnapos Beach Club Beach parti Balatonaligán a vízparton. A Castro és Mao egyik kedvenc üdülőhelyét letaroló diszkómonszun már a tavalyi induláskor is erős volt, idén még jobbnak ígérkezik, hacsak nem ejti túszul a vendégeket egy szakadár, operettkedvelő orvhorgász csapat.
A szervező G&M lemezzsonglőrei mellé külföldről érkezik az erősítés, Matthew Styles Berlinből, és Jay Shepheard, illetve Enzo Zeno Londonból. Az esemenyről korábbi posztunkból lehet többet megtudni, és beesett két mix is, amiből kiderül mire lehet számítani. Remek lesz.
A mixek: Jay Shepheard / Matthew Styles
Mind programok tekintetében, mind pedig működtetésében kitűnőre vizsgázott a debreceni Nagyerdőn első alkalommal megrendezett Campus Fesztivál. A debütáló nagyrendezvény látogatóinak száma meghaladta a negyvenezer főt, ezzel már most lényegesen több érdeklődőt vonzott, mint tavaly a városhoz közeli Vekeri-tó partján.
Ami a programokat illeti a fesztivál ideje alatt éjjel-nappal minden műfajban szóltak a koncertek. Egyértelműen a kisebb zivatarral érkező hazai pályás Tankcsapda vitte el a pálmát, de valamennyi helyszín iránt maximális érdeklődés mutatkozott. Hatalmas sikert aratott a Quimby és a finn The Rasmus a nagyszínpadon, országosan is fesztivál kuriózum volt a Budapest Bár, valamint a Csík zenekar fellépése, csordultig megtelt a T-Mobile Terasz a frankfurti SHANTEL & Bucovina Club Orkestra és a norvég Madcon koncertje alatt.
A nagy rendezvények árnyékában nőtt fel a tavaly óta már Campus néven ismert Vekeri-fesztivál Debrecenben. Miklósvölgyi Péter, az egyik főszervező szerint a váltás jót tett a bulinak, amit még a közeli nyugdíjasotthon lakói is a kertbe kiülve hallgattak.
Ez a nyolcadik rendezvényetek, először a várostól 10 kilométerre levő Vekeri-tó, majd idén a Nagyerdő adott helyet a fesztiválnak. Honnan hová jutottatok?
2002-ben még csak kétnapos volt az első fesztiválunk két színpaddal és egy partysátorral. Volt 6000 látogató, meglepődtünk, mert nem számítottunk ennyire, aztán 2003-ban már 16 000 fesztiválozónk volt, és így szépen tovább. Az idei rendezvény előtt a negyvenezres nézőszámot tűztük ki magunk elé, és ha jól tudom, ezt el is értük. A rekord egyébként a 2007-es volt, amikor a Vekeri-tó adott helyet az EFOTT-nak, ott öt nap alatt ugyan, de 58 000 látogatónk volt.
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Prodigy ma már egyáltalán nem trendi zenekar. Még akkor sem az, ha a legutóbbi, viszonylag jó lemezüket nézzük, amivel a jól felépített promóciónak köszönhetően világszerte visszakerültek a mainstream köztudatba, és most ismét több tízezer embert képesek megmozgatni egy-egy koncerten. Legnagyobb sikereiket a kilencvenes évek közepén érték el, a csúcs a Fat Of The Land lemez volt az olyan slágerekkel, mint a Firestarter, Breathe, vagy a Smack My Bitch Up, de azóta sok emlékezetes pillanatot nem nagyon produkáltak. A Félszigeten is az előbb említett dalok okozták a legnagyobb örömöt a végre tényleg hatalmas tömeg méretű közönségnek. Óriási partivá alakult a marosvásárhelyi buli, hiába tudta mindenki, hogy ez csupán nosztalgia.
Lehet ciki így, negyven év környékén idióta udvaribolondként ugrálni a színpadon, de Maxim Reality és Keith Flint még mindig úgy tudja hergelni a közönséget, mint régen. Előbbi alapfunkciója ugye az MC-zés, amit meglehetősen szűkös szókinccsel, de hatásosan adott elő, utóbbi viszont néha csak amolyan elektronikus-zenei Schuster Lóriként, a mikrofont is letéve vicsorgott, mutogatott a nézőtér felé. Az persze kérdéses, hogy mindezt mennyire tiszta állapotban tették, mert ugye másfél óra helyben futás azért nem semmi, közben meg ugye kiabálni is kell, de ha fogadtam volna, hogy a felére kidőlnek, akkor nem jött volna be a tippem. Mellesleg simán elképzelhető, hogy Maxim Reality arcán a fehér por nem csupán púder, hanem egyenesen belefejelt a speedbe, hogy egy adott pillanatban csak le kelljen onnan nyalnia. A két arc nélkül a Prodigy halott lenne, hiába Liam Howlett az agy, hiszen sok nem látszik belőle az állványa mögül.
60 ezren vettek részt a hétfőn hajnalban véget érő marosvásárhelyi hetedik CokeLive Félsziget Fesztiválon, közölte Gerendai Károly, a Sziget Produkciós Iroda igazgatója. A szervezők szerint a Prodigy-koncerten voltak a legtöbben, de Tiestóra, a Nine Inch Nails és a Primal Scream zenéjére is sokan csápoltak. A négy nap alatt 1500 sátrat húztak fel a rendezvény területén, 450 hektoliter sör és több mint 28 ezer liter üdítő és ásványvíz fogyott el.
A látogatók között fele-fele arányban vettek részt a román és romániai magyar fiatalok. Az erdélyi látogatók száma stagnálást mutat, az előző évekhez képest Románia többi megyéjéből jóval többen érkeztek. A résztvevők 94 százaléka romániai volt, 6 százalékuk pedig külföldről, Magyarországról, Ausztriából, az Egyesült Államokból, Bulgáriából, Moldovából, Németországból, Franciaországból és Dániából érkezett.
Anarchista-punk zenekarnak indultak, foglaltházakban próbálták táncolhatóvá, vagy legalábbis ugrándozhatóvá tenni kőkemény politikai üzeneteiket, majd megjárták a csúcsot, 1997-ben leszerződtek az egyik legnagyobb kiadóhoz, az EMI-hez, hogy a slágerlisták élén óbégassák önfeledten, hogy „I get knocked down".
Felléptek David Lettermannál, 1998-ban számot írtak a futball világbajnokságra, majd megunták, hogy kiadójuk tulajdonosai a slágerek mellett azért fegyverekkel is üzletelnek, és egyszerűen leléptek. Azóta is az európai radikális baloldal nagy kedvencei, minden peace-jellel pingált, rozsdás Volkswagen-kisbusz szériatartozéka egy bestof cd, és még mindig nincs jobb aláfestő zene az atomhulladékot szállító vonatok elé fekvő demonstrációkhoz a Chumbawambánál.
A Tiësto-val készített teljes interjú a Duna Televízió Félsziget Tematikus Napok összeállításában lesz majd látható július 29. és augusztus 2. között
1959 február 3-át a zene halálának napjaként is emlegetik, ekkor zuhant ugyanis le a Buddy Hollyt és zenekarának két tagját szállító repülőgép az amerikai Iowa államban. A hazai rockabilly-garage-jungle vonal leghitelesebb képviselője, a Mystery Gang pedig azzal állított emléket a klasszikus rockfelállást (két gitár, basszus, dob) megalkotó Holly előtt, hogy Privát Buddy Holly Story címmel színpadra vitték a szemüveges rockisten utolsó (elképzelt) koncertjét.
Nemrég Trent Reznor azt nyilatkozta, hogy a tévhittel ellentétben nem oszlik fel a Nine Inch Nails, csak a koncertezéssel áll le, mivel ha így folytatná tovább kiégne, és olyan lenne, mint Gene Simmons, aki hatvan felé járva is bohócnak öltözik minden este. Az, hogy „így folytatná” nem lehet tudni, hogy egészen pontosan mit jelent, ugyanis Reznor régebben sokkal önpusztítóbb volt, mint most ebben a kigyúrt, egészségmániás állapotában, tehát simán felfogható minden koncert akár egy fitneszedzésnek is. Most a rombolás kimerül a billentyűállvány feldöntésében, meg a mikrofonállvány hajigálásában, ráadásul furcsa módon ezek mindig a kettes Terrible Lie alatt következnek be. Legalábbis a Novarockon is itt száguldott bele a dobba Reznor, Marosvásárhelyen meg itt döntötte fel (elég mesterkélten) a szintiállványt. Kell a show a népnek.
Persze ettől még kiváló koncertet adott a Félszigeten is Mr. Self Destruct és csapata, bár kicsit talán enerváltabb volt az egész, mint Ausztriában, még akkor is, ha Reznorról úgy ömlött már az első dal végére a víz, mintha lenne egy kis privát esőfelhő a feje felett. A színpadra a barátnőjével kézenfogva felsétáló rocksztár egyébként majd kicsattan az energiától. Sokan hiányolják a kilencvenes évek közepén csúcsra járatott önpusztítását, de szerencsére ő ki tudott úgy mászni a drogokból, hogy nem szippantotta be semmilyen vallási szekta. Inkább a munkában vezette le a feszültségét, ami sok-sok dalt, meg ingyen lemezt eredményezett. Arról persze lehetne vitatkozni, hogy a minőség milyen lett a tömeggyártás hatására, de azért Reznor képes volt mindig megugrani azt a minimális szintet, amitől nem vált cikivé az egész.
Soha nem gondoltam volna, hogy valaha egyszer látom élőben Tiestót. Azt a DJ-t, aki a világ elektronikus zenével foglalkozó sajtója szerint a legjobb DJ, trance-ben meg egyenesen verhetetlen, bármit is jelentsen ez. Valami miatt azt gondoltam, hogy itt Kelet-Európában majd tömegek lesznek a fellépésén, ha már Londonban is képes volt többtízezer embert összerántani, meg ugye az athéni olimpián is ő nyomogatta a gombokat a csapatok bevonulásán, szóval tényleg híres ember na. De itt Erdélyben annyira nem.
Pár ezren tapostak/szeleteltek csak a híres dj rendkívül unalmas számaira (vagy ez csak egy szám volt?), maga a mester meg ugrált fönt össze-vissza, de mivel alig forgolódott lemezeket keresvén, így erős a gyanú, hogy mp3-ról nyomta, így még azt sem tudom pozitívumként felírni, hogy legalább bakelitet pörget. Hiába van fémszívem, mostanában egyre gyakrabban bejönnek az elektronikus zenék (MSTRKRFT pl.), de ez nem. Ebben nem volt semmi dög, semmi változatosság, csak ciripelés, tumcatumca, meg unszimpatikus vigyorgás a közönség felé. Ennyi, zeneileg és produkció tekintetében is értékelhetetlen volt a fellépés.
Még szerencse, hogy teljesen véletlenül odatévedtem az egyik kisebb színpadhoz, ahol a fenti holland DJ-nél ezerszer jobb settet tolt a román Not So Common DJ, és így legalább kellemesen zárult az este, még ha a gitár mindig is hiányozni fog számomra ezekből a zenékből.
A fesztiválok kezdetben a poshad sörről, kannásborról és gyanús eredetű és/vagy tartalmú töményekről szóltak, már ami az italfogyasztást illeti, ami miden jóérzésű emberben visszatetszést keltett egy idő, vagy az első kiadós hasmenés után. A rendezvények fejlődésével párhuzamosan megjelentek a normális márkák, végre lehetett iható bort inni, és a közelmúltban pálinkafronton bekövetkezett áttörés után már minőségi töménytől is fejre lehet állni pillanatok alatt - szinte nincs olyan, pálinkafőzéssel, vagy kereskedelemmel foglalkozó cég, aki ne lenne jelen valamelyik nagy fesztiválon.
A Budapest Bár koncertje alatt végig azt éreztem, mintha Farkas Róbert, a Száztagú Cigányzenekar egykori prímása és zenésztársai külön nekem állították volna össze a programot, amiben régi magyar sanzonokat és pesti dalokat adtak elő klasszikus, éttermi cigányzenekari kísérettel és olyan énekesekkel, mint Németh Juci vagy Rutkai Bori.
A sanzonok, kuplék szövegvilága ugyanis hazatalált, zsigerig hatottak a nóták, amiket őszintén bevallva én eddig csak nagymamám kissé suta, de ettől még nagyon aranyos előadásában halottam.
A SZIN idén megemlékezik amerikai öccséről augusztus 25-én, a fesztivál mínusz egyedik napján, a Woodstock Remember Stage-en.
Azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy a világ leghíresebb fesztiválja a woodstocki volt 1969. augusztus 15-étől hármon napon át. Azt is, hogy a SZIN, ha nem is mai formában, de már akkor is létezett Szegeden. Az amerikai rendezvényen negyven évvel ezelőtt Janis Joplin, a The Who, Joe Cocker, a Blood, Sweat & Tears, Jimi Hendrix és sokan mások léptek fel, akiket a honi zenerajongók csak az Ifjúsági Magazinból ismertek.
A szegedi koncertsorozaton fellép majd Jimmy Hendrix és Janis Joplin korhű másolata valamint a Bluestock best of Woodstock formáció, mely a woodstocki fesztivál fellépőinek dalaiból válogat. Bár az eredeti fesztiválra nem ment el, a szegedi megemlékezésre már odaért a The Doors is, természetesen az emlékzenekar formációban. Zárásként az 1968-as musical 1979-es film változata, a Miloš Forman nevével fémjelzett Hair című film kerül vászonra.
Tegnap volt a nulladik napja a Félszigetnek, ami nem Románia legnagyobb fesztiválja, azt a címet elvitte a bukaresti B’estfest, hanem Erdély legnagyobb fesztiválja. Idén a szervezők 60 ezer látogatót várnak a marosvásárhelyi Week-End telepre, de állítólag még úgy sem biztos a nyereség, mindez szenvedély a Sziget Kft. számára. Az elmúlt hat évben egyszer lett pozitív a buli mérlege 2007-ben, de a régi fesztiválozók is a két évvel ezelőttire esküsznek.
Marosvásárhely a szervezők szerint az egyik legjobb helyszín a fesztiválhoz. Itt kábé 50-50 százalék a magyar-román arány, bár az előbbiek szerint az utóbbiak erősen növekednek. Az idei fellépőket figyelve többek elkezdtek háborogni, hogy ez már nem a magyaroknak szól, túl sok a sztárfellépő. Pedig ki gondolta volna egy évvel ezelőtt, hogy Trent „zeneforradalmár” Reznor valaha beteszi a lábát ide a Nine Inch Nails-szel, még ha csak búcsúzni jön is. Tiesto még érthető, erre Kelet-Európában ő menő a sárkányinges fiatalok körében, de még a rockerek is kíváncsiak rá, a Prodigyra meg pláne, akik most élik a második aranykorukat. És akkor még nem is említettük a Primal Screamet, akik 1982-es megalakulásuk óta számos alaplemezt legyártottak, most meg újra nyomulnak.
A Campus fesztivál első napjának főzenekara, a finn The Rasmus tökéletes példája annak, hogyan nem szabad rockzenébe hajló, slágeres popzenét játszani. A koncert 16 éves átlagéletkorú közönségét persze az ilyesmi nem zavarta, ők lelkesen sikongatták a popslágereket a furcsán vigyorgó énekessel.
A The Rasmus zenéjét besorolni csak nagyon durva hasonlatokkal és melléknevekkel lehet, egyes vélemények szerint ez maga a takonymetál, mások új jellemezték, hogy ilyen lehet az, amikor a Shygys tagjai ráébrednek, hogy vannak hangszerek is a stúdióban, és zenélni próbálnak - és ezek csak az enyhébbek a koncert első száma közben elcsípett vélemények közül. Igaz, akkor még a keverőpult előtt álltam, távol a sikoltozó, csápoló keménymagtól, már ha ezer tinilány kemény bír lenni bármilyen értelemben is.
A The Rasmus lassan hazajáró lélek Magyarországon, hiszen már negyedik koncertjüket adták csütörtökön este a debreceni Campus fesztiválon (előtte a Szigeten, a Petőfi csarnokban és a Dürer kertben léptek fel). A koncert előtt beszélgettünk a néha kissé szűkszavú húros szekcióval, azaz Eero Heinonen basszusgitárossal és Pauli Rantasalmi gitárossal.
Volt időtök körülnézni a városban? Először jártok vidéken Magyarországon.
PR: Elég kimerítő repülőút volt, így sajnos csak arra volt idő, hogy a szállodában belezuhanjak az ágyba és aludjak egy jót.
EH: Én is meglehetősen fáradt voltam, de a buszon nem tudok aludni, így a tájat nézegettem. Szép környék ez, bár nincs annyi tó, mint nálunk.
Negyedszer játszotok Magyarországon. Ennyire szerettek errefelé koncertezni?
EH: Persze. Jó hely.
PR: Nemcsak az ország szép, de a rajongóink is nagyon lelkesek, ezért szeretünk itt koncertezni.
Látogatottsági rekordot döntött idén a Hegyalja Fesztivál: a Tokaj határában tizedik alkalommal megrendezett programsorozatnak minden eddiginél több, összesen 71 ezer vendége volt.
A július 15. és 19. között megrendezett esemény összegzése azt mutatja, idén a fesztivál országos happeninggé nőtte ki magát. Budapestről és a főváros környékéről jóval többen érkeztek, mint a korábbi években, sőt, Nyugat-Magyarországról és Szlovákiából sem kevesen jöttek "hegyaljázni". A fesztiválozók magját azonban most is a kelet-magyarországi megyékből érkezők alkották.
A legerősebb napon egy időben 16 ezer ember bulizott a fesztivál helyszínein. A legnépszerűbb rockkoncert a Machine Headé volt, az elektronikus zenei fellépők közül a Faithless DJ-szettjére mozogtak a legtöbben, a legnagyobb tömegeket vonzó magyar együttes pedig a Hegyalja Fesztivállal együtt szülinapozó, húszéves Tankcsapda volt.
Ugyan a hivatalos program csak ma, az első napon veszi kezdetét a debreceni Campus fesztiválon (este a The Rasmus lesz a főzenekar), de a kemping már tegnap estére közel teljes kapacitáson működött. Este csak két helyszínen, a Debrecen színpadon és a Klinika Egyetemi Klubban voltak koncertek, az előbbin közel 2000 fesztiválozó hallgatta többek között az Acoustic Gallery és az Alien koncertjét. A Klinika Egyetemi Klubban 700 fős közönség előtt lépett fel a Turbo és a Magashegyi Underground, és itt ráadásul még a sör is elfogyott.
Jelen pillanatban Marosvásárhelyen kánikula van. A szakértők szerint ez a Félsziget ideje alatt így is marad, úgyhogy a ma kezdődő fesztivál elvileg zavartalan lesz a Week-End telepen. Ma még a nagyszínpadon nem lesz program, de az összes többi helyszín beüzemel főként román/erdélyi (és pár magyar) fellépővel. Pénteken Tiesto, szombaton a Primal Scream, és a Nine Inch Nails, vasárnap a Tankcsapda, illetve a Prodigy szórakoztatja majd főzenekarként a közönséget, de több kisebb színpadon megy majd a party élőzenével és dj settel egyaránt.
Külön sporthelyszín is lesz focival, falmászással, kötélhúzással, streetballal, sakkal plusz még egy rakás alkoholégető dologgal. Ezeken kívül sok-sok apró dolog várja a látogatókat, amikről szépen be is számolunk az elkövetkező napokban.
A Hajdúsági Hallgatókért és Civilekért Egyesület nyáron is folytatja a tavaly ősszel elindított prevenciós kampányait, melyet a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitánysággal karöltve valósít meg. A Campus Fesztiválon július 22-26. között alkoholszondákkal ellenőrizhetik az autóval érkezők, hogy beülhetnek-e a volán mögé.
A Hajdúsági Hallgatókért és Civilekért Egyesület (HAHA) tavaly októberben sikeresen bonyolította le a 21 országban egyszerre zajló Európai Balesetmentes Estet, majd májusban a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitánysággal 3 megye 5 városában szervezett baleset-megelőzési roadshowt. A közös munka nyáron is folytatódik, ezúttal a Campus Fesztiválon hívják fel a civil szervezet és a rendőrség munkatársai az ittas vezetés veszélyeire a figyelmet.
A reklámokkal kapcsolatban sokat emlegetett közhely a turnézásra is kitűnően alkalmazható: a zenekar előmenetelét tekintve a koncertek jó ha felének van bármi haszna, csak előre senki nem tudja megmondani, hogy melyik is lesz az az ötven a lejátszott százból, ahol a mulatságon túlmenően is történik valami. A Székelyföldi Rockmaraton egyike a ritka kivételeknek, ahol az ember biztosra megy. Itt már a dátum lekötésének pillanatában a tévedés legcsekélyebb veszélye nélkül kijelenthető, hogy a szép nagy idézőjelek közé tett karrier szempontjából a fellépésnek egyáltalán semmi értelme, a zenekar produkcióját pont ugyanúgy szinte teljes érdektelenség övezi majd, mint bármikor korábban övezte és várhatóan az elkövetkezendő százötven évben is övezni fogja. A Szejkefürdőn töltött este ezzel együtt a mindenkori nyár egyik legjobb élménye, ami semmi szín alatt ki nem maradhat. Nincs a világon még egy olyan hely, ahol az embert ismerve és ismeretlenül is ilyen szeretettel fogadják és ahol zenész a közönséggel és a szervezőkkel egymás hátát lapogatva és ölelkezve reggelig mulat, leszámítva a koncert röpke óráját, ami nagyjából mindenkit hidegen hagy. Szögezzük le persze azért, hogy a Moby Dicket, a Pokolgépet, Kalapácsot és általában a régi magyar metálzenekarokat torka szakadtából énekli végig a publikum, nekünk viszont kár lenne arra hivatkozni, hogy bezzeg Pesten a Dürerben, meg az otthoni fesztiválokon. Székelyföld köszöni szépen, jól érzi magát és nagy ívben szarik Magyarországra, vagy legalábbis az itteni trendekre. De aki barátsággal közeledik, azt barátsággal fogadja.
A cím picit csalóka, ugyanis a VHK már hivatalosan nem létezik, viszont a Vágtázó Életerő igen, ami a a dobos kivételével meg is egyezik az 1975-ben alakult és 2000-ben feloszlott zenekar legutolsó felállásával. Az újraéledt csapat idén csupán egy fesztiválkoncertet ad, méghozzá a Fekete Zajon a Mátrában.
Grandpierre Attila, az együttes énekese így mutatja be a régi-új zenekart, és az árpilisi koncert óta megszerzett élményeket:
Bukovinszky Béla, a Hegyalja Fesztivál egyik főszervezője szerint nálunk divatba jött a fesztiválozás, és ennek köszönhető, hogy a tokaji rendezvény évről-évre nézőcsúcsot dönt. Pedig volt egy olyan pillanat is a múltban, amikor legszívesebben eladta volna az egészet. A Hegylaja Fesztivál harmadik napján beszélgettünk negyven fokban, de pálinkát most nem ittunk.
Idén tízéves a Hegyalja fesztivál, kezdjük a számokkal!
Pontos adatokat csak majd a fesztivál után tudok mondani, de a bérletesek száma most, pénteken 12 860, a mai napijegyesek ehhez még hozzátesznek 2854 főt, ennek alapján azt mondom, a végére rekordot döntünk . A kempingek tele vannak, már a pótkemping pótkempingjét is ki kellett nyitni, és még mindig jönnek az emberek. (A fesztivál után közzétett hivatalos adatok szerint négy nap alatt 71 000 látogatója volt a Hegyaljának.)
Egyenletes volt a nézőszám-emelkedés, vagy voltak hullámvölgyek?
Tíz éve, amikor kezdtük, 1500 bérletesünk volt, de akkor a terület is ehhez igazodóan kisebb volt. Aztán ahogy nőttünk, úgy jöttek egyre többen, évente megkétszereződött a bérletesek száma, és ez így ment egészen 2004-ig. 2006-ban úgy gondoltuk, hogy ez már nem emelkedik tovább, megállunk 40 000 nézőnél, a terület sem tud ennél többet, szevasz. Minket, szervezőket lepett meg a legjobban, hogy a magyarországi fesztiváltorta, hogy úgy mondjam, kapott még egy emeletet, és évről évre egyre többen választják a bulizást nyári programnak.
Észak-Alföldön, a Szatmári-síkságon a Tisza-Szamos-közben közvetlenül a Szamos folyó jobb partján, található Panyola, ahol alig több mint hatszázan laknak. Itt rendezik meg immár negyedik éve a sok szempontból rendhagyó Határmenti Világzenei Fesztivált július 24-25-én, amely a magyar-ukrán-román hármas határ hagyományos kultúrájába enged betekintést.
A kis község közepén található majd a kézművesek utcája, ahol többek közt bemutatkozik a híres Erdélyi Kézműves Céh is olyan portékákkal, amelyek főleg a nagyvárosi látogatók számára igazi ritkaságok, egyedi kuriózumok. A kézzel készített áruk mellett helyi kiállítások és gyerekprogramok várják a látogatókat.
Rekordot döntött az EFOTT is, még soha nem buliztak ennyien együtt a fesztiválon: idén 64 ezer ember fordult meg a bajai rendezvényen. Ráadásul ez a szám évről évre emelkedik, hiszen az utóbbi három évben Debrecenben, Dunaújvárosban és idén Baján is látogatottsági csúcsot döntött a fesztivál.
Az EFOTT nulladik napján már lehetett látni, hogy sokan jönnek a fesztiválra: a szervezőknek pótkempinget kellett nyitniuk, amely két nap alatt szinte betelt, pedig a sátraknak lefoglalt terület 8000 négyzetméterrel nagyobb volt az előző évinél.
11 helyszínen 300 fellépő szórakoztatta a közönséget, és a tervek szerint jövőre Pécsett még ennél is többen lesznek majd.